Nyáry Krisztiánnal kapcsolatban az embernek valahogy az az érzése, hogy nincs olyan, aki ne ismerné. Sok ember figyelt fel több mint egy évtizede a költők, írók magánéletét érintő Facebook-bejegyzéseire, „képes etűdjeire”, amire a mai napig úgy gondol, hogy „miért kéne szobrokként elképzelni őket, mikor ők is esendő emberek voltak”. Ezt követően jelentek meg az Így szerettek ők kötetei, majd az Igazi hősök – 33 magyar, a Merész magyarok – 30 emberi történet, a Festői szerelmek. Ezek az írások igazán népszerűvé és ismertté tették nevét íróként, ám sokkal előbb volt ő már egyetemi tanár Pécsett, irodalomtörténész, kommunikációs tanácsadó, ma pedig már a Líra kiadói csoport kreatív­igazgatója, egy sokoldalú ember, aki több más területen is otthonosan mozog. A lendületes társalgás több oldalról igyekezett fellebbenteni a fátylat, láttatni a siker mögött a tevékeny alkotó embert.

A nagy hatással bíró, vonzó kulturális ismeretterjesztő – akár sorozatként is felfogható – kötetek közel hozzák az olvasóhoz az irodalom legnagyobbjait, vagy példaértékű magyar sorsokat mutatnak be, de közben elkerülhetetlen, hogy néhány ikonikus bálvány képe ledőljön, vagy legalább bemaszatolódjon, amit többen tabudöntögetésnek és provokatívnak tartottak. Éppen ezért érdekes kérdés, hogy milyen filológiai munka előzte meg a köteteket, hogyan találta meg azokat a dokumentumokat, amelyekre alapozta írásait? Az időről időre felmerülő kérdésre Nyáry Krisztián röviden azt felelte, hogy alapvető célja a szórakoztató ismeretterjesztés volt, semmiképpen nem alapkutatást igénylő munka. Egyetemi tanárként is tapasztalta, hogy mennyire nagy a szakadék a tudományos nyelv és a hétköznapi ismeretterjesztés között. Tulajdonképpen az irodalomtudomány már létező, hozzáférhető, ám bonyolult nyelvű eredményeit, forrásait használta fel, vagyis nem csinált mást, mint ahogy mondja, „ablakot, ajtókat nyitottam ezen a tudomány által kicsit lefalazott várfalon, az elzárt irodalmi hagyományra”.

A megdöbbenést éppen az okozza, hogy az iskolai tanulmányaink során nem így láttuk nagy nevű íróinkat, költőinket, ami újabb kérdést vet fel: Van-e jogunk belelátni magánéletükbe? Nyáry Krisztián a kérdést megfordítva válaszolt a felvetésre: azért tudunk az írók magánéletéről beszélni, mert naplók, levelek, iratok formájában fennmaradtak, és azért maradtak fenn, mert a közvetlen környezet megőrizte, nem semmisítette meg, amiben érzékelhető egyfajta szándékosság. Móricz Zsigmond például a halála előtt rendelkezett a hagyatékából megsemmisítendőkről, de ezek között nem szerepelt a naplója, nyilván bízva abban, hogy egyszer még majd előkerül. Kedvenc példaként említette Gárdonyi Géza titkosírással született naplóját, amit katonai titkosírás-szakértő fejtett meg, és rögtön az olvasó megszólításával indul, kétségtelenné téve, hogy mi volt az író szándéka. A másik pedig Karinthy Frigyes titkos szerelemes levele a titkos szeretőjéhez, amit biztosan nem a felesége kezébe szánt, viszont említi, hogy egyszer még érettségi tétel lesz – számít rá, hogy az utókor ismerni fogja.

A kötetekben sok intim titokra is fény derül, amiben benne van a továbbgondolás, félreértelmezés lehetősége. Így fordulhat elő, hogy amikor Kölcsey Ferenc szerelme szóba kerül, felmerül a homoszexualitás lehetősége. Le kell szögezni, hogy a Himnusz költője valóban Szemere Pál hatása alá került, és a megszületett érzelem kétség nélkül szerelemnek nevezhető, de ennek nincs semmilyen szexuális kontextusa, és valószínűleg ilyen nem is volt. „A tanítás során mindig ott lebegett egy magánéleti szál, hogy mit kezdjünk Kölcsey szerelmes verseivel, leveleivel, amelyek jelentős mennyiségben maradtak meg. Ennek van egy nagyon komoly irodalmi vonatkozása is, hiszen ebből a sikertelennek nevezhető életből eredt az ő súlyos depressziója, ami rányomta bélyegét a művei jelentős részére. Nemzeti jelkép, de ez a szál is hozzájárul az igazi portréjához.”

Mennyire számít az interpretáció? – tette fel a kérdést a moderátor. „Emberi viszonyokról írtam, de nem konkrét hálószobatitkokról” – szögezte le Nyáry. Alátámasztásul arról beszélt, hogy szerinte a tökéletes életrajz valójában addig tart, ameddig az író élete. Minden, ami ennél rövidebb, az életrajzíró önkényére, kíváncsiságára, nézőpontjára van bízva, és az mindig csak egy fajta értelmezés lehet. Egy író életét sokféleképpen el lehet mesélni, például a magánélet felől nézve, vagy kizárólag a művein keresztül, mintha valami műveket alkotó gépezet lenne, vagy a viszonyulásain keresztül. Hogy milyen közel van egymáshoz az alkotó és a magánember, az mindig más. Krúdy Gyula esetén például egybevág, mintha saját magát írta volna bele a regényeibe. Arany János vagy Nemes Nagy Ágnes esetén teljesen homály fedi a magánszférát, ők mindent meg is tettek ennek érdekében. Fontos azt is leszögezni, hogy egy íróról azért lehet írni, mert nagyobb nyomot hagy maga után, általában ő maga is törekszik erre. „Nem hiszek abban, hogy egy írónak annyira különleges a magánélete, hogy az teljesen speciális kategória lenne, pont olyan érdekes mindenkinek a magánélete, mint egy íróé, csak róla nem írnak könyveket” – fogalmazta meg az est vendége.

Elgondolkodtató témaként vetődött fel, hogyan látja az irodalomhoz való viszonyunkat. Világviszonylatban mindenhol tapasztalható egy erodálódás, és nagy a szakadék az olvasók és nem olvasók között. A kérdés részletezésével meggyőződhetett a közönség arról, hogy a vendégünk mennyire otthon érzi magát ebben a témában is. Alapkérdés, hogy akik nem olvasnak, azok miért nem teszik. Egyik fele, mert nem tud, vagyis funkcionális analfabéta, nincs az értő olvasás birtokában. Van azonban egy másik fele, akik azért nem olvasnak, mert a digitális világból olyan mennyiségű információ zúdul rájuk, amit az agy már nem tud feldolgozni. Egy mai európai ember egy nap alatt kap annyi információt, amit egy Shakespeare-korabeli egész életében. Ők főleg csak a címeket, a feliratokat böngészik, ami tulajdonképpen egy jó képesség, hiszen nagy mennyiségű adatból emelnek ki fontos információkat. Csakhogy ettől a „pásztázó” olvasástól meg kell különböztetni a fókuszált, mély olvasást. Ez utóbbi van veszélyben, és azért kell rá odafigyelni, mert civilizációs jelentőségű hatásokkal bír. Olyan képességeket fejleszt, mint az empátia, vagyis a másik ember bőrébe bújás képessége, a kreativitás, hogy tudok-e új kérdéseket feltenni, illetve a régi kérdésekre új válaszokat adni, harmadikként az intelligencia, hogy mennyit aknázok ki az adottságaimból. Napi 20 perc olvasással vissza lehet találni a fókuszált olvasásra.

A Merész magyarok és az Igazi hősök című kötetekben a szerző nem annyira a magánélet, hanem a döntéseik felől közelítette meg alanyait. Nyáry számára azok a legérdekesebbek, akik nem a tömeggel mennek. Ilyen volt például Hugonnai Vilma, az első magyar diplomás nő, akiről valószínűleg Hollywoodban már film is készült volna.

Az est végéhez közeledve került terítékre az október 24-én megjelenő Így ettek ők című kötet, amely az irodalom és gasztronómia kapcsolatát tárja elénk. Ízelítőül egy-két beszédes cím hangzott el, de ez is elég meggyőző volt arról, hogy a téma nagyon izgalmas. A beszélgetés néhány közéleti kérdéssel zárult: vélemény a Nobel-díjasokkal kapcsolatban, és mit is jelent pontosan a könyvfóliázás. Összességében egy sok irányba mutató, elgondolkodtató, szórakoztató találkozáson vehetett részt a győri közönség.

SzaSzi
Fotók: Pozsgai Krisztina