Az est során kendőzetlenül kerültek terítékre a különféle kérdések: a könyv fogadtatása, kritikái, a történet aktualitása, az írótechnika és a jelen világ kihívásai. A többszörösen díjazott fiatal szerző bevallotta, hogy kíváncsian figyeli, hogyan válik le az új regénye a régiről, amelynek sikere miatt számított a nagy érdeklődésre. Úgy tűnik, mostanra az újat már önmagáért keresik. Legfőbb kritika a befejezést illetően érte, többen a lezárást hiányolják. Krusovszky Dénes erre így reagált: „Én gondolatkísérletként szeretnék tekinteni a regényemre, ne legyen lezárva, ne legyen megoldva. Szeretném bevonni az olvasót, hogy továbbgondolja. Ez a történet tétje, ki tud a nyitott kérdésekbe belehelyezkedni és továbbvinni.” Vannak a végkimenetelre utaló momentumok, de valóban sok szál elvarratlan maradt, így több hárul az olvasóra és fantáziájára, ennyiben ugyanazt célozza, mint az első regény.

Megkerülhetetlen kérdés, hogy a regénybeli természeti katasztrófának mennyire volt ihletője a covid alatt szerzett tapasztalatok sora, mennyiben tekinthető „covid-metaforának”. Krusovszky Dénes hangsúlyozta, hogy természetesen senki nem tud kivonódni abból a közegből, amelyben él, így asszociálhatunk erre is, az életérzések párhuzamba állíthatók, de semmiképpen nem egy dokumentarista covid-regényt szándékozott létrehozni, hiszen akkor számonkérhető tényekre is kellett volna hivatkoznia. Az is igaz, hogy a járványhelyzet nagyon sok tapasztalása beleépült, de elemelkedve a tényektől, sokkal inkább az emberi oldala érdekelte, a helyzet okozta lelki folyamatok. Az egész krízis apró jelenetekből bomlik ki, lassan épülnek a rétegek egymásra, valós helyszínek és fiktív történések sora, amelyek nyilván sokban hajaznak a magyar valóságra. „Azt szerettem volna, ha a történéseken túl az olvasó figyelme inkább a szereplőkre irányul, az ő reakcióikra, ha a válság tapasztalata a társadalmi narratíva helyett inkább egy kicsit egzisztencialista elbeszélésbe hajlik.” A krimiszerű kezdés nagy feszültséget generál, de nem nyomozásra akar rávenni, nincsen feloldása sem, mert nem az a lényeg, hogy ki követte el, hanem sokkal inkább arra irányul a figyelem, hogyan élik meg a szereplők a helyzetet. „Nem a rejtély megoldására hívom tehát az olvasót, hanem arra, hogy a regénybeli szereplők – akik ugyanúgy nem tudják megoldani a rejtélyt – gondolkodásába lássanak bele, és mintegy közös elmélkedésként folytatódjon… A problémákat az irodalom eszközeivel közelítem meg, nincsenek válaszok, ami a krízis jellegéből fakad. Korábban konkrétabb krízisekkel kellett szembenézni, mint éhezés, háború stb., most meg olyan válságokkal kell megbirkózni, amelyek fantomszerűen vannak körülöttünk, nem durván közelítenek, elvontak, mint a mesterséges intelligencia. Szembe kell velük nézni, de a megoldásukra nincsenek analógiák, mint például a klímaválság, a digitális világ kihívásai. Nincsenek jó válaszok, csak kérdések. Egyáltalán magánemberként mit válaszolhatnék? Hogyan lehetnék ebben a kérdésben aktív? Hogyan tudok ezzel azonosulni? Egyáltalán azonosuljak vagy inkább kívülálló legyek?”

Az egész regény világlátásában ez a nemtudás válik közös tapasztalattá, azon kell töprengenünk, hogy ezzel mit tudunk kezdeni, de akárhogy is reagálunk, azon nem változtat, hogy hogyan éljük meg a dolgokat. „A korábbi korokhoz képest viszonylagos jólétben élünk, mégis tele vagyunk szorongással, negatív a jövőképünk.”

A figurák közül a tanár a főszereplő, azóta ennek is furcsa felhangja lett. Amellett, hogy az író pedagóguscsaládból származik, a tanár helyzete széles rálátást biztosít a társadalomra, például azért, mert generációk között közvetít, jól kidomborodik, hogy az egymást követő generációk mennyire tudnak vagy nem tudnak párbeszédet folytatni.

A regényben tehát „csontjainkig hatol a valóság”, mindannyian tapasztalhatjuk a környezetünkben felszínre kerülő problémákat, de miközben ábrázoljuk, megközelítjük, a megértésére „például egy ilyen regény tehet kísérletet”. Ez tulajdonképpen egy megértési procedúra.

A Kortárs Irodalmi Estek őszi sorozata a Bestiarium Hungaricum – csodás lények és teremtmények a magyar néphagyományban című könyv bemutatásával folytatódik majd, és legalább ennyire izgalmasnak ígérkezik. Ne hagyják ki!

SzaSzi
Fotók: Vas Balázs