A középkori Győrt nem övezték falak, csupán a Káptalandombon emelkedett a püspök tornyokkal erősített vára. Ennek védművei ekkorra már elavultak, ezért I. Ferdinánd király 1537-ben utasítást adott Győr korszerű, olaszbástyás erődítménnyé való kiépítésére. A munkálatok több szakaszban, kerek negyven esztendőn át folytak. A terveket többször is módosították a kivitelezést irányító építészek, illetve a szemléző bizottság szakértő tagjai, akik a Habsburg Birodalom legnevesebb itáliai és német várépítészei közül kerültek ki.

Első ütemben fa-föld erődítésekkel vették körbe a várost, miközben a Káptalandombon emelkedő középkori erődítés belső várként szolgált tovább. Az erődítmények végső, szilárd anyagból való kiépítésére két terv született. Az egyik elképzelés csupán a belső vár, míg a másik az egész város megerődítését tartalmazta. Az Udvar végül 1555-ben az utóbbi mellett döntött. A tervek az óolasz rendszer sajátosságait mutatják, a kisméretű fülesbástyákat hosszúra nyúlt falszakaszok (kötőgátak) kötik össze. Az 1560-as évek elején újabb tervmódosítások történtek, ekkor nyerte el a Kastély-bástya és a Bécsi-kapu védelmére emelt Sforza-félbástya a mai formáját. Francesco Benigno javaslatára a délkeleti szögletben egy új bástyát is beiktattak, amely két rövidebb szakaszra tagolta a Császár- és a Közép-bástya közötti túl hosszú kötőgátat: mindebben már az újolasz rendszer elveinek hatása érhető tetten.

Amikor a Haditanács 1577-ben befejezettnek nyilvánította az építkezést, a magyarországi végvárrendszer leghatalmasabb olasz rendszerű erődítménye készült el, amelynek falait hét fülesbástya és egy félbástya erősítette. A bástyák szárnyaiban két szinten helyezték el a várvédő ágyúkat: a bástyateraszon, illetve az alatta kialakított nyitott kazamatában. Három bástya torkában ágyúdomb (cavalier) is erősítette a védelmet, amely magassági fölényt biztosított az itt felállított ütegek számára. A kötőgátak falában boltozott kazamatafolyosók futottak. A várárok külső oldalán pedig fedett utat alakítottak ki. A külvilággal az összeköttetést három kapu biztosította.

A győri végvár mint főerőd körül 1556-ban 11 kisebb erősségből (Palota, Veszprém, Csesznek, Vázsony, Tihany, Csobánc, Szigliget, Keszthely, Pápa, Szentmárton (Pannonhalma) és Tata) álló védelmi övezetet szerveztek, a Győri Végvidéki Főkapitányságot. Az ennek élén álló főkapitány egyben a győri vár parancsnoka is volt.

A várépítészet fejlődésével a 17. század közepére szükségessé vált a győri erődítmény korszerűsítése is, amelynek legfőbb szószólója Raimondo Montecuccoli főkapitány (1660-1680) volt. Az 1660 körüli években kezdődött és 1671-ig tartó munkálatok során Francesco Wymes hadmérnök irányításával holland városok (Breda, Maastricht) mintájára, ónémetalföldi rendszerben külső védművek sorát építik az erődváros köré. A várfalak elé ravelinek kerültek. A bástyák előtt széles fedőgátakat alakítottak ki, ezek elé pedig félholdakat telepítettek. A hegyesszögű Magyar-bástyát fedező fedőgát túl hosszúra nyúló homlokvonalát délről szarvmű védte. A legkülső védelmi vonalat az ellenlejtő, illetve annak peremébe vágott fedett út alkotta. A vár északi oldalán a Mosoni-Duna miatt nem volt szükség nagyméretű külső védművekre, ezért itt csupán a várfal tövében húzott alacsony sánccal egészítették ki a védelmi rendszert.

Az ország török alóli felszabadulásával a győri erődváros elveszítette katonai jelentőségét, így a későbbiekben már nem korszerűsítették. A 17. század közepén elnyert formájában érte meg a 19. század elejét, amikor is a napóleoni háborúkat követően elbontották.

A „Megvesszük Győrt és bástyája mienk” ‒ A végvár törökkori ostromai című kiállítás 2023. december 30-ig tekinthető meg, keddtől vasárnapig 10 és 18 óra között.

Fotók: Vas Balázs

Fotógaléria: ''Megvesszük Győrt és bástyája mienk'' – A végvár törökkori ostromai – Kiállítás a Magyar Ispitában

Vas Balázs fotói

61 kép