Borbély János levéltárosként dolgozott negyven évig. A Városi Levéltár építészeti, műszaki részlegét vezette, amelyet nagyrészt ő alapozott meg a régi tanácsi Tervező Vállalat irattára alapján, építve a Városi Műszaki Hivatal irattári részére is. A város polgárai náluk keresték és keresik ma is az összes építési engedélyt, tervrajzokat, vállalatok, cégek műszaki dokumentációját. Nem lehet csodálni, hogy Győr történetét levéltárosi szemüvegen keresztül látja. Hogy mit is jelent ez pontosan? Erről is szó lesz a most következő beszélgetésben.

Levéltárosi tevékenysége mellett Ön íróként, sőt versíróként is bemutatkozott már...

Valóban megjelent már egy-két könyvem. Írtam újságcikkeket, szerkesztettem a Levéltári Szemlét, a Győri Tanulmányokat. Rengeteg könyv kivitelezésében, tördelésében is részt vettem, ami helytörténettel foglalkozik. Nehéz lenne mindet számszerűsíteni. Ami igazán érdekel Győr történetéből, az a háború utáni időszak, a tanácsi rendszer. Az 56-os forradalomról is csináltunk több forráskiadványt, tanulmánykötetet Szakolcai Attila kollégámmal.

Gyárváros ‒ az Ágyúgyári munkástelep egyetlen igazi tere, ma Mátyás király tér, háttérben a Kiskúti liget fái
(forrás: Fiala Géza: A magyar ágyúgyár r.-t. munkástelepe. Bp.: Athenaeum, 1918.)

Milyen a kapcsolata a városrészekkel, Gyárvárossal és Adyvárossal?

1969-től 1983-ig, 14 évig éltem Gyárvárosban, ott végeztem el a nyolcadik osztályt a Balassi-iskolában, első gyermekem is ott született. 1983-tól pedig a mai napig Adyvárosban élek, a fiam már ott született. Mindkét városrészhez, az iskolákhoz, óvodákhoz, bölcsődékhez volt közöm, van életviteli tapasztalatom az ottani emberekről. Adyvárost az első háztól kezdve láttam felépülni, 1968-ban az első tízemeletes ház tetejére is felszöktünk, amikor az építők épp nem dolgoztak a Szabolcska utcai (egykor Munkásőr utcai) épületen. Szeretem ezeket a részeket, a történetüket már megírtam visszamenőleg, 1969-től. A munkámból kifolyólag Győr minden részével foglalkoztam a levéltár iratanyaga kapcsán. A Városi Levéltár 1993-as alapítását Bana József igazgató úrral ketten végeztük el az akkori polgármester úr felkérésére. Gyakorlatilag minden irat, adathordozó minimum egyszer legalább átment a kezemen.

Győr történetét levéltárosi szemüvegen keresztül látom. Ezek nem feltétlenül egyeznek meg a történészi szemlélettel. Mi az életnek a köznapi részeit ismerjük, és a hétköznapi emberek életét találjuk meg, pl. a szociális segélykérelem, a szomszéd ház perpatvara, a gyerek betegsége, az iskola megnyitása, a csőtörés, a bombázás kára, és még sorolhatnám. Ezeket a történészek szeretik beilleszteni a nagy egészbe, összefüggéseket keresnek, elvonatkoztatnak. Mi inkább apróbb tényekkel találkozunk, ami életszerűbb, gyakorlatiasabb.

Gyárvárosban az Iparcsatorna kedvelt horgászhely, háttérben az 1-es számú út hídja és a régi Iparcsatorna-híd (forrás: Fortepan / UVATERV, 1969)

Ezek alapján könnyű elképzelni, hogy amikor Ön sétál az utcán, regélnek a házak. Túlzás lenne azt állítani, hogy nincs egyetlen kő sem, amit az Önök tudta nélkül odébb tettek a városban?

Valószínűleg nem minden kőről tudunk, de minden kő sorsát igyekszünk kinyomozni, ha szükség van rá. Az biztos, hogy mást jelent egy levéltárosnak a várostörténet, mint akik történészként ezzel foglalkoznak. Például mást jelent, hogy Gyárvárosban olyan szerződéseket kötöttek az eladott épületekről, lakásokról, amelyekben még erkölcsi, morális szabályok is voltak, hogyan kell abban a lakásban élni, mit szabad csinálni és mit nem, holott egy adásvételi szerződésről volt szó. Ma már elképzelhetetlennek tartjuk, hogy beleírják például, hogy albérletbe nem adható ki, örömlányok nem vihetők fel, a lakás részükről nem bérelhető, vagy például az ágyrajárás tilos. Ezek nagyon hétköznapi dolgok, de jelentősen árnyalják a történetet, jellemzik az oda beköltöző lakosság és az egész közösség életformáját, konkrétan a vagongyári munkás lakótelepét. A Munkás utca épületeit a húszas években eladják, hasonló szerződéseket kötnek, mert a közösség „ideális” életvitele miatt szabályozni kellett az egyének életmódját. Nem hagyták, hogy a ház fölött rendelkező tulajdonos megváltoztassa ezeket az elvárásokat, a szabályszegőkkel akár még a ház eladásáról szóló szerződéseket is felbontották. Egy egyszobás lakás esetén 1911-ben az ágyrajárás azt jelentette, hogy amíg a lakástulajdonos dolgozott, a feleség főzött, mosott, a gyerekek a konyhaasztalnál ettek, esetleg tanultak, addig valaki más bent aludt a szobában, vagy nappal, vagy éjjel használta az ágyat. Ezek a tények az életformáról, a munkával kapcsolatos viszonyokról elég sokat elárulnak. Az ilyesmi a nagy történészi munkákban általában nem jelenik meg, ott jobban számít, hogy hány házat építettek fel, ki építette, milyen költségen stb.

Az OVIRT dolgozói az 1947. május 1-i felvonuláson Gyárvárosban (forrás: Fortepan / Konok Tamás id., 1947)

Mi a leginkább speciális az Ön által tárgyalt városrészek történetében? Hogyan áll ezeknek a kutatása?

Gyárváros és Adyváros is nagyon érdekes, speciális, mert mindkét városrész úgynevezett tervezett, épített város. Minden egysége előre megtervezett, és az adott kor államilag meghatározott elvárásait fogalmazza meg. Az ideológia alapja, hogy mit kell adni egy munkásembernek ahhoz, hogy viszonylag jól éljen, jól tudja használni azt az életteret, és jó munkássá váljon. Ez a „jó munkás” fogalom persze a század folyamán mindig változott, így teljesen más elvárások születtek a vagongyári házak vagy az ágyúgyári bérházak esetén. Más elvárások voltak a Gömb utca, Tárna utca, Csavargyár utca vagy a Szövetkezeti utca, Toldi utca esetén. Ezeknél a 40-es évek végétől a 60-as évek közepéig felhúzott épületeknél már egy szocialista-kommunista ideológia érvényesült. Ugyanekkor épülnek itt az ún. ONCSA-házak is (Országos Nép- és Családvédelmi Alap), szintén meghatározott elvekkel, amelyek a korabeli népi-baloldali válaszkísérlet volt a szegény munkáscsaládok felemelésére.

Gyárvárosban többségében egyszobás lakások épültek, az ágyúgyári munkástelepen kétszobások és egy-két háromszobás is, ami már önmagában óriási különbségeket eredményezett az itt élők életvitelében. Még Kassák is külön megemlékezett az életrajzában arról, hogy a két szoba az már jómódot és gazdagságot jelentett. Már a 19. század 80-as éveitől előre megtervezték – nagy vita volt a szaksajtóban, főleg a fővárosiak vitatkoztak ezen –, hogy mit kell átvenni az angolszász és a német munkás lakásépítési programokból, hogyan lehet azokat itthon megvalósítani, hogyan lehetne felemelni a munkásságot, amely addig nagyon nyomorúságos körülmények között élt. Szociális programokkal, új eszközökkel igyekeztek megoldani a problémákat, eredményeként születtek a hatalmas bérházak. Győrben, Gyárváros esetében az angolszász modellt követték, minden házhoz jutott kert is vagy parkosított rész. Ez mindvégig jellemző volt, kivéve a 60-as évek közepén, amikor az Ipar utcai blokkokat, meg a Nagy Sándor József utcát és a Stadion utcát építették.

Épülnek az adyvárosi lakóházak, a kivitelezésben még a lovaskocsinak is van szerepe (forrás: Győr Város Levéltára. XIV. 5. Fátay Tamás városi főépítész iratai)

Volt tehát egy elképzelés, egy elvárás a vezetők és az építészek felé, hogyan kell élnie egy munkásembernek, az épületek hordozták ezt az életformát. Összehasonlítva például a nádorvárosi középrétegeknek ilyen meghatározottságuk nem volt, ott a városi rendezési terveket figyelembe véve szabadon, saját elképzeléseik alapján, maguk húzhatták fel a házakat. Méretbe, komfortba nem szóltak bele, úgy építették át, bővítették, ahogy anyagi lehetőségük megengedte. Itt viszont megtervezték és megépítették nekik a lakásokat, a közös mosókonyhákat, tüzelőtárolókat, így a beköltözők egy életformát is kaptak. Adyvárosban például azért sem épültek nagy konyhák, mert a szocializmus úgy gondolta, hogy felszabadítja a nőket a konyhai teendők alól, hétvégén étterembe járnak majd enni, hét közben a munkahelyükön esznek, a gyerekeik meg az iskolában, így a közös családi életteret gyakorlatilag eltüntették. Gyárvárosba többségében vidékről betelepült friss, első generációs munkások, de Adyvárosba fiatal, pályakezdő értelmiségiek is kaptak lakást, sokuknak a paraszti kétlaki életformából kellett átváltani a városi munkás életformára. Gyárvárosban a századforduló ideológiájának megfelelően egy kis kertet is kaptak a ház köré, hogy termeljék meg maguknak a friss zöldséget, gyümölcsöt. Érdekes, hogy évtizedekkel később az Adyvárosban élőknek is elkezdték osztani a kiskerteket, de már ki kellett járniuk a város környékére, és ez nagyon jó volt számukra, mert megtermelték a saját gyümölcs- és zöldségszükségletüket, pótolva az ellátási hiányokat. A panelban lakók gyakorlatilag nem tudtak mit csinálni a hétvégén a 49-67 négyzetméteres lakásukban a tévénézésen kívül, és ráadásul a 80-as években beindul a szabad szombat, így hirtelen két napra bővült a rendelkezésükre álló szabadidő. Adyváros esetében a lakótelepi élet kihívása volt az első időkben a közösségi terek hiánya. Könyvtár, művelődési ház, iskola, vendéglő, vagy akár orvosi rendelő az első házak átadásához képest később létesült, és akkor sem tudták maradéktalanul kiszolgálni a hirtelen Mosonmagyaróvár méretűre duzzadt városrész lakóinak igényeit. Érdekesség, hogy a szocialista diktatúrához képest viszonylag nyíltan jelentek meg kritikák ezzel kapcsolatban.

Az épülő városrész (forrás: Győr Város Levéltára. XIV. 5. Fátay Tamás városi főépítész iratai)

Ez a munkás életforma gyakorlatilag a közösségi élet szervezését is meghatározta...

Ez így igaz. Már a háború előtt is a gyárak maguk szerveztek különböző sport- és kulturális eseményeket. Egyesületeik, dalárdáik voltak például a szövödének, a Gráb gyárnak, a vagongyárnak, és sportegyesületeket is fenntartottak. Ott volt például a Rába ETO, vagy az ágyúgyár helyén létrejött villamostelep, a későbbi Elektromos Sportegyesület, amely a mai napig működik. A kötetben helyet kapott a fennállásának 70. évfordulóját tavaly ünneplő sportegyesület vezetőjének néhány emlékező gondolata is. A gyárak mellett az egyház is nagyon komolyan kivette a részét a közösségszervezésből. Templomépítés, vagy a háború előtti és utáni szociális szervezetek jó példák erre. A közösségi élet alapvetően az iskola és az óvoda falai között kezdődött, ezért felépítésük mindkét városrészben nagyon fontos volt. Már a háború alatt, 1914-16-ban óvodát kellett építeni, hogy a nők tudják pótolni a háború miatt kieső férfiakat a termelésben, el tudjanak menni dolgozni, és eltartsák a családot. Mire Adyváros felépült, addigra már nyilvánvaló elvárás volt, hogy mindkét szülő kereső legyen. A bölcsőde és az óvoda hiánya viszont ezt nehezítette. A beköltözők gyermekeinek alapvető élmény volt, hogy 40-45 fős osztályokba jártak, és még az ebédlőben is tantermeket rendeztek be. A kevésbé szerencséseket pedig busszal hozták-vitték a város egyéb intézményeibe. Napjainkban viszont már a kezdetben szűkös terek kényelmes és élhető iskolákká, óvodákká váltak, és a város legjobban felszerelt oktatási-nevelési intézményei közé tartoznak.

Mennyire nevezhetjük hiánypótlónak a most született két kötetet?

Gyárváros esetén mindig a vagongyári lakótelepet látják, mert az egy látványos, szép, egységes rész. Mindig inkább képeskönyvekben szerepel. Amit én írtam, az nem igazán a szépségéről szól, inkább az élet hétköznapi oldaláról. Adyváros esetében korábban nem született átfogó munka, a lakótelep történetét, közösségi életének kereteit és tereit nem vizsgálták még részletesen. Sajnos sokan úgy tekintenek egy jobbára panellakásokból álló lakótelepre, hogy annak nincs is igazán történelme. Holott az épületeknek, közösségi tereknek, szabadidős létesítményeknek mind-mind van saját történetük, ugyanúgy alakították ezeket az itt élők, a politikai rendszerek és eszmék, mint egy sok évszázados múltra visszatekintő város esetében.

Épülő lakóházak a mai Kodály Zoltán utca mentén, és a mai Kuopio park területe (forrás: Győr Város Levéltára. XIV. 5. Fátay Tamás városi főépítész iratai)

Hogyan készül el egy ilyen kötet? Beavatna egy kicsit a műhelymunkába?

Elég sok sajtóanyagra támaszkodtam, valamint a levéltári tervanyagra és iratokra. Az ember visszamegy időben, amennyire csak tud, és elkezdi felgöngyölíteni a tényeket. Szinte egyik adja a másikat. A történet ott kezdődik, amikor megépül a Budai út, majd fölépül a vagongyár, az olajgyár, a szeszgyár, elkezdődik a közművesítés. Keresik a megoldásokat a munkások elhelyezésére, hogy stabil, megbízható és minőségi munkaerő álljon a nagyipar rendelkezésére. Ezért alakul meg a Vagongyári Munkásház Építő Rt. a vagongyár kezdeményezésére, majd egy központi országos döntés alapján elkezdődik 1914 után az ágyúgyár építése, ami akkor a Magyar Királyságban gigaberuházásnak számított, lakótelepet is építettek hozzá. A tervező részt vett a kispesti Wekerle-telep tervezésében, ami inkább tisztviselőtelepnek épült Pesten, többsége kétszobás lakás volt fürdőszobával. Itt a munkásoknak inkább egyszobás lakások készültek fürdőszoba nélkül, ami jelzi a foglalkozási csoportok közötti különbéget.

Adyváros történetéhez több sajtóanyagot használtam fel. A háború után tovább fokozódott a nyomás a rendszeren, hogy mielőbb enyhítsék a lakhatási válságot, hiszen rengetegen éltek igencsak nyomorúságos környezetben. Az 1950-es évek végéig, 1960-as évek elejéig viszont nem tudták megoldani, hogyan lehetne évi többezres nagyságrendben lakásokat építeni. A paneles technológia terjedésével sikerült választ adni a kérdésre, csakhogy a gyors ütemben felépített lakótelepeken újabb problémák adódtak: már a 60-as évek végén leírták szociológusok, hogy kevés a közösségi tér, egyhangú a lakótelepi környezet, hiányoznak az üzletek, vendéglők, így a lakók nagy része nem igazán szeret itt élni. Érdekes volt nyomon követni az erről szóló vitát. Hangsúlyoznunk kell, hogy a diktatúra keretei között viszonylag nyíltan beszéltek a problémákról. A beköltözők panaszai még a megyei napilapban is rendszeresen helyet kaptak, természetesen azon nyomban felmutatva a megoldási javaslatokat, vagy ami még érdekesebb, bemutatva, miben is hibásak az új lakók… Tanulságos volt olvasni az ide kapcsolódó cikkeket, szaksajtóban megjelent tanulmányokat. Ezek mellett az MSZMP megyei szervezeteinek anyagaiban is folyamatosan értékelték az új lakótelepen tapasztaltakat, így természetesen a párthoz kapcsolódó hivatalos dokumentumok sem maradhattak ki a források közül.

Légifelvétel az épülő Adyvárosról (forrás: Győr Város Levéltára. XIV. 5. Fátay Tamás városi főépítész iratai)

A városrész múltjával kapcsolatban milyen feladatokat tart fontosnak megoldani, hogy megőrződjenek a múlt értékei?

Gyárváros mindenképpen megérdemli, hogy városképi védettséget élvezzen, de ahhoz, hogy ezek a házak értékesek maradjanak, át kellett alakítani, élhetővé tenni a mai lakók számára. Fontos, hogy a jellegzetességeit megőrizze, de az is, hogy a tulajdonosok kényelmes lakásokban élhessenek. Meg kell találni az egyensúlyt. Jó lenne megőrizni a ma álló részt az ágyúgyári telepen, a Mátyás tér környéki épületeket legalább küllemében. A Külső-Árpád úton, a Munkás utcában a lakóházak nagy részét már felújították, bővítették, kevésbé figyelve az egységességre. A templom, amit a háború alatt bombatalálat ért, és csak egy gyors, toldott-foldott megoldással állítottak helyre, megérett egy alaposabb felújításra. Sok érték elveszett már. A szabadpiac áldozata lett például az egyház által épített szociális épület, amit a nyomortelep lakóinak állítottak, a Lukács-iskolával szemben állt egykor. Abból például egy jó kis művelődési házat lehetett volna csinálni. Speciális megoldás, hogy a szerszámgépgyár telepén rengeteg magánvállalkozás és kulturális egyesület létesült, a falmászótól a tánciskoláig. Jól fejlődik az állatkert, de a helyben élőknek a kerületi könyvtárat mint kulturális központot lehetne még erősíteni. A nemzetközi színvonalú sportlétesítmények, a fedett jégpálya már inkább régiós, sőt országos feladatokat töltenek be.

Adyváros közterei sokat fejlődtek az elmúlt években, megújultak a parkok, számos sportolási és kikapcsolódási lehetőség nyílt meg az itt élők előtt, sőt a város más részeiből is rendszeresen érkeznek sportolni, mozogni. Kezdetben hiányoztak a zöld felületek, mára viszont az akkor telepített kis cserjék igazán zölddé tették a lakótelepet. Ezek nagyon pozitív dolgok, amiket mindenképp meg kell őrizni. Úgy látom, sokat javult is a városrész megítélése, ne felejtsük el, hogy néhány éve egy internetes szavazáson a legkedveltebb lakóteleppé választották Adyvárost! Nem csoda, hiszen a sok zöld mellett szinte minden szolgáltatás könnyedén elérhető: oktatási intézmény, óvoda, bölcsőde, egészségügyi intézmények, mozi, könyvtár mind-mind jelen vannak a városrészben, melyek kezdetben nagyon hiányoztak az itt élőknek. Napjainkban kétségtelenül a parkolás jelent kihívást, ami viszont épp az első beköltözők idején nem számított problémának.

A 94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok alkalmából, 2023. június 10-én, szombaton 14 órakor, a Kisfaludy Károly Könyvtár rendezvénytermében kerül bemutatásra a Gyárvárosról szóló kötet, ahol a szerzővel is találkozhatnak.

A közösségi élet története Adyvárosban, valamint a Gyárváros – Egymásra épülő munkásközösségek című kötetek A helyi identitás és kohézió erősítése Győr városában című projekt (TOP-6.9.2-16-GY1-2018-00001) keretében valósultak meg.

SzaSzi
Portréfotó: Szabó Béla

A várostörténeti monográfiák szerzőivel készült korábbi interjúk:
- Ménfőcsanak és Gyirmót: dr. Laczkovits-Takács Tímea
- Szabadhegy és Kismegyer: Szalai Attila