Michelle Pfeiffer 65 éves
65 éves lett Michelle Pfeiffer Ezüst Medve-, BAFTA- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő. 1958. április 29-én született négygyermekes családban, már középiskolás évei alatt és egyetemistaként is dolgozott a tanulás mellett. Hirtelen döntés vezette a színészi pálya felé: miután egy szépségversenyen felfigyelt rá egy hollywoodi ügynök, meghallgatásokra kezdett járni.
A tévéfilmek és sorozatok után első komoly filmszerepét 1982-ben, a Grease folytatásában kapta, az áttörést azonban a Brian De Palma rendezésében kultuszfilmmé emelkedett gengsztertörténet, A sebhelyesarcú (Scarface, 1983) hozta meg számára. A címszereplő, Tony Montana (Al Pacino) feleségét alakította. Az azonos című 1932-es film remake-jének forgatókönyvét Oliver Stone írta, a főszereplő karakterét Al Caponéról mintázták.
Michelle Pfeiffer sebezhető, érzékeny, törékenynek látszó, de a felszín alatt erős, határozott és bátor női karaktereket is megformál. Időtlen szépsége, tehetsége és elhivatottsága az alapja annak, hogy bármely helyszín vagy történelmi kor szülöttjét hitelesen alakítja. Változatos műfajú – kalandfilm, romantikus, fantasy, dráma, vígjáték, életrajzi – alkotásokban vállal szerepet.
1985-ben a Sólyomasszony (Ladyhawke) című romantikus fantasyben a címszereplő Isabeau d’Anjou-t, Etienne Navarre kapitány (Rutger Hauer) szerelmét alakította. Ezután következett Az eastwicki boszorkányok (The Witches of Eastwick, 1987) John Updike regényéből, melyben Jack Nicholson, Susan Sarandon és Cher mellett játszhatott.
Egy évvel később a Keresztanya (Married to the Mob, 1988) című gengszter-vígjáték kedvéért megtanulta a brooklyni akcentust, és a szerepért Golden Globe-díjra jelölték. A Sean Connery főszereplésével készült Oroszország ház (The Russia House, 1990) Katya Orlovájaként pedig orosz akcentussal beszélt.
Énekesnőt alakított az Azok a csodálatos Baker fiúk (The Fabulous Baker Boys, 1989) című zenés filmben, Beau Bridges és Jeff Bridges oldalán. Szerepe kedvéért ekkor énekórákra járt, és végül átvehette a Legjobb női főszereplőnek járó Golden Globe-díjat, emellett BAFTA- és Oscar-díj jelölést is kapott.
Pályáján fontos helyet foglalnak el a kosztümös filmek is. A Veszedelmes viszonyok (Dangerous Liaisons, 1988) Madame de Tourvelének megformálásáért – John Malkovich egyik partnereként – elnyerte a Legjobb női mellékszereplő kategóriában a BAFTA-díjat. 1993-ban Daniel Day Lewisszal és Winona Ryderrel szerepelt együtt Edith Wharton Az ártatlanság kora (The Age of Innocence) című Pulitzer-díjas regényének filmváltozatában.
A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Ezüst medve-díját, az ötödik Golden Globe- és harmadik Oscar-díj jelölését kapta A szeretet földje (Love Field, 1992) című filmdrámában vállalt szerepéért. Negatív karaktert, egy tinédzser lány – bűncselekménytől sem visszariadó – anyját személyesítette meg az ifjúsági regényből készült Fehér leander (White Oleander, 2002) című filmdrámában.
Misztikus és fantasztikus filmekben vállalt szerepei közé tartozik a Batman visszatér (Batman Returns, 1992) Macskanője; Laura Alden alakja Jack Nicholson oldalán a Farkas (Wolf, 1994) című romantikus horrorban. Johnny Depp-pel szerepelt Tim Burton Éjsötét árnyék (Dark Shadows, 2012) című horror-vígjátékában. A Marvel Univerzum részét képező A Hangya és a Darázs (Ant-Man and the Wasp, 2018) szuperhős sorozatban ő alakítja Janet van Dyne-t, az eredeti Darázst.
A Bernie Madoff üzletember életéről – Robert de Niro főszereplésével – készült Hazugságok mágusa (The Wizard of Lies, 2017) életrajzi drámában a főszereplő feleségének (Ruth Madoff) alakításáért hetedik alkalommal jelölték Goldon Globe- és első alkalommal Emmy-díjra. A Francia kiút (French Exit) című komédia 2021-ben ismét Golden Globe-díj jelölést hozott neki.
A korábban említett színészek mellett játszott még Jeff Goldblum, Michael Caine, Robert Redford, George Clooney, Kevin Kline, Treat Williams partnereként is. Az utolsó csepp (Tequila Sunrise, 1988) című akciófilmben Mel Gibson és Kurt Russell partnere volt. Harrison Forddal pedig egy thrillerben, a Temetetlen múltban (What Lies Beneath, 2000) volt látható.
A rendezők között is számos kiválósággal forgatott együtt, mint például Richard Donner (Sólyomasszony), Stephen Frears (Veszedelmes viszonyok), Martin Scorsese (Az ártatlanság kora), Jonathan Demme (Keresztanya), Luc Besson, Robert Zemeckis. Garry Marshall-lal a Szilveszter éjjel (New Year’s Eve, 2011) című romantikus sztárparádéban dolgozott. 2007-ben kapott csillagot A Hollywood Walk of Fame-en.
Magánélete is filmszerűen alakult. Első házassága felbomlása után egyedülálló anyaként vállalta egy kislány örökbefogadását, ám közben megismerkedett későbbi férjével. David Edward Kelley forgatókönyvíró, producer támogatta a színésznőt az örökbefogadás folyamatában, és nevére vette a gyermeket. Egy évvel később pedig megszületett közös fiuk. Kelley nevéhez olyan tévéfilmsorozatok kapcsolódnak, mint a Picket Fences, Chicago Hope, Big Sky, Ally McBeal. A házaspár a Feleségemnek, 37. születésnapjára (To Gillian on Her 37th Birthday, 1996) című filmen dolgozott közösen.
2022-ben – Viola Davis és Gillian Anderson mellett – alakította Betty Fordot a The First Lady című tévésorozatban, legújabb filmje pedig ez év februárjában került a mozikba A Hangya és a Darázs: Kvantumánia (Ant-Man and the Wasp: Quantummania) címmel. Boldog születésnapot, Michelle Pfeiffer!
Bogár Erika
Forrás: angol és magyar wikipédia, mafab.hu, britannica.com, nfi.hu, joy.hu
A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.