Aki „tudatlanul” csavarog Görögország fővárosában, Athénban, egészen pontosan a Vasilissis Sofias és a Leof. Vasileos Alexandrou utak kereszteződésének környékén, könnyen kiszúrhatja a szemét egy giantikus, elképesztő formájú és kivitelezésű szobor. (Ha morbid akarok lenni, azt is hozzáteszem, amennyiben nagyon közel hajol hozzá, akár szó szerint is...) A Hilton szálloda északi oldalával szemközti kis téren kapott ugyanis helyet Costas Varotsos görög szombrászművész alkotása, amely a maratoni futás hősének tettét gondolta örökkévalóságba egy lélegzetelállító szabadtéri objektummal. De – stílszerűen szólva – ne rohanjunk annyira előre, ugorjunk először vissza majdnem pontosan 2500 évet!

I. e. 490-ben zajlott a görög-perzsa háborúk egyik legjelentősebb ütközete, a marathóni csata, ahol I. Dareiosz hadai mérkőztek meg a Miltiadész vezette hellén sereggel. Utóbbiaknak sikerült győzedelmeskedniük, a legenda szerint pedig Pheidippidészt, a kiváló futó görög katonát a csatatérről Athénba küldték, hogy közölje a győzelem hírét. Miután körülbelül 37 kilométert futott az Akropoliszig, honfitársait „Nike! Nike! Nenikekiam!” („Győzelem! Győzelem! Örüljetek, győztünk!”) felkiáltással üdvözölte, majd a kimerültségtől összeesett és meghalt. (Legenda? Valóság? Tévhitek? ‒ itt erről bővebben.)

Nos, Costas Varotsos ezt a mítoszt/históriát vette alapul alkotásához, hogy a hírnök teljesítményét, magát a futást mint mozgást megörökítse. Dromeas – Futó (eredeti nevén Xenos ‒ Idegen) című, 12 méter magas, 17 tonna súlyú szobra több ezer éles, különálló, egymásra rakott zöld üvegdarabból áll, így adja ki a mozgásban lévő futó elmosódott alakját. A görög művész 1988-ban kezdett el dolgozni alkotásán, és csak 1994-ben fejezte be. Eredetileg az Omonia téren állították fel Athénban, az ottani metróállomás építésekor költöztették aztán el a mostani helyére, nehogy a munkálatok során keletkező rezgések károsítsák a szobrot. Később pedig még egy „botrány” is kialakult a Dromeas körül, amikor egy helyi politikus azt javasolta, cseréljék le az alkotást Nagy Sándor lovas szobrára. Felvetették, hogy a Futót a szomszédos Észak-Macedónia fővárosába, Szkopjéba helyezzék át, Varotsos azonban hevesen ellenezte ezt, mondván, a szobor Athéné és a görög népé.

Costas Varotsos 1955-ben született Athénban. A római képzőművészeti iskolában és a pescarai építésziskolában tanult, 1991-ben ösztöndíjat kapott New Yorkban a Fulbright alapítványtól, 1999-ben pedig professzorrá választották a Thesszaloniki Műszaki Egyetem Építészeti Iskolájában. 2014-ben az Olasz Köztársaság elnöke a Cavaliere de la Republica Italiana kitüntetéssel jutalmazta az olasz művészetek terén végzett tevékenységéért, 2017-ben Parancsnoki Érdemrend érmet kapott a Görög Köztársaság elnökétől. Művei Görögországban, Cipruson, Olaszországban, Svájcban, Spanyolországban, Egyiptomban és az Egyesült Államok közterületein láthatók.

Művészetének fő kifejezési közvetítői az átlátszó anyagok, mint például az üveg vagy a plexi – néha még vizet is használ ‒, de alkotásainak egy része kőből és acélból készült. Az üveg törékenységével és átlátszóságával kapcsolatos mesteri készsége még mindig felülmúlhatatlan, mint ahogyan ezt a Dromeas szobor is bizonyítja. Műveinek szinte mindig van társadalmi és szimbolikus jellege, miközben élményt szeretnének átadni a nézőknek. Varotsos legfőbb törekvése, hogy alkotásai közvetlen kapcsolatban legyenek azzal a természeti környezettel, amelyben megjelennek, mindig keresve a térbe történő beágyaz(hat)óság lehetőségeit.

Szilvási Krisztián

Forrás: thisisathens.org, atlasobscura.com, encirclephotos.com, mygreecetravelblog.com, isharethese.com, costasvarotsos.com

A képek a flickr.com gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Dan Kitchener: A Rainy Night in Tokyo (Camden, London)
2. rész: Bordalo II: Lince Ibérico (Parque das Nações, Lisszabon)
3. rész: Hunto & Mister Thoms: Connectivity Matters (Shoreditch, London)
4. rész: Claes Oldenburg és Coosje van Bruggen: Houseball (Mitte, Berlin)
5. rész: Tadas Šimkus és Žygimantas Amelynas: The Master – Wise Old Man (Kaunas, Litvánia)
6. rész: Bjørn Okholm Skaarup: Hippo Ballerina (Manhattan, New York)
7. rész: Robert Hannaford és Cam Scale: Wheat Bags to Sand Bags (Owen, Ausztrália)
8. rész: John McEwen: Weaving Fence and Horn (Calgary, Kanada)
9. rész: Hugo Lomas (Sfhir): The Golden Legend (Guarda, Portugália)
10. rész: Gillie and Marc: Dogman and Rabbitwoman with Coffee (London, Anglia)
11. rész: Karabo Poppy Moletsane: Soweto Towers (Soweto, Dél-Afrika)
12. rész: Pacita Abad: Alkaff Bridge (Szingapúr)
13. rész: Odeith: Carlos Paredes és Amália Rodrigues (Amadora, Portugália)
14. rész: Barry Flanagan: Hare in O'Connell Street (Dublin, Írország)
15. rész: Okuda San Miguel: The New Mona Lisa (Párizs, Franciaország)
16. rész: Tommy Weisbecker Haus Murals (Berlin, Németország)
17. rész: Astro – BUMP Festival (Calgary, Kanada)
18. rész: Batist Vermeulen: Nello en Patrasche (Antwerpen, Belgium)
19. rész: Slim Safont: Punishment (Aberdeen, Skócia)