A színpadi színész és rendező Jaszuke (Hidetoshi Nishijima), valamint felesége, a televíziós forgatókönyvíró Oto (Reika Kirishima) meglehetősen furcsa módon élik meg a kreativitásukat. Oto szex közben meséli el ötleteit, amit együtt alakítanak, de ebből másnapra semmire sem emlékszik. Mindent a férj jegyez meg és diktál le, akit ez a közös történetszövés ugyancsak inspirál a munkája során. Jaszuke egyedi stílusát leginkább az határozza meg, hogy színészei nem mind beszélnek japánul, ezért a közönség a darabot feliratozva nézi. Engem ez végtelenül idegesítene, ám úgy látszik, másoknak nagyon bejön, mert a világon mindenhova meghívják rendezni, zsűrizni és tanítani.

A pár látszólag boldogan él, de fejük felett már gyülekeznek a viharfelhők, Oto fel is veti, hogy ideje lenne egy beszélgetésnek közöttük, de tragikus hirtelenséggel bekövetkező halála véget vet mindennek. Jaszuke két év elteltével sem teszi túl magát a történteken, a letargiából egy hirosimai meghívás talán ki tudja mozdítani, Csehov Ványa bácsiját kell színpadra állítania. A férfinak van egy gyönyörű állapotban lévő, tűzpiros Saab 900 turbója, amit 15 éve használ, a volánt mindeddig csak Oto kezébe adta át. Mivel a színház és a szállás egyórányira van egymástól, megbízatása feltételül kötik a sofőr igénybevételét. Jaszuke tiltakozik, hát még amikor meglátja, hogy a sofőr egy fiatal lány, akire nem szívesen bízná rá szeretett autóját, de végül kötélnek áll. Miszaki (Toko Miura) jó sofőrhöz illően kizárólag a vezetésre koncentrál, nem kérdez, nem kezdeményez beszélgetést, de ahogy telik az idő, végül mégiscsak szóba elegyednek egymással.

Sok filmet láttam már, de nem emlékszem egyetlen más alkalomra sem, hogy 40 perc elteltével jelenjen meg a főcím. Amit addig látunk, az Jaszuke és Oto története, maga a színházi munka csak ezután kezdődik el. A Ványa bácsi kiválasztott színészei a rendező furcsa szokásának megfelelően vegyes képet mutatnak, még a japánul beszélők is az ország különböző régióiból származnak, de van, akinek mandarin az anyanyelve, az egyikük pedig néma, és csak a koreai jelbeszéddel tud kommunikálni. A próba így japánul, angolul és koreai jelbeszéddel történik, ez egyébként egy nagyon érdekes szála a cselekménynek (még azok számára is, akik egyébként otthonosan mozognak a színházi közegben), bár irgalmatlanul hosszúra van eresztve, akárcsak minden más.

Jaszuke és az egyik színész, Takacuki (Masaki Okada) közötti kapcsolatra fókuszál egy másik szál. A két férfi régebbről ismeri egymást, ezért is dönt úgy a rendező, hogy a fiatal színészt választja, és rögtön be is dobja a mély vízbe, Ványa bácsi szerepét ráosztva. Takacuki hirtelen természete számtalan baj forrása a magánéletben, ám Jaszuke bizalmat szavaz neki, mert úgy érzi, hogy színészként viszont nagyon jól tudná ezt kamatoztatni. Közös ismerősük éppen Oto, aki holtában is meghatározza egymáshoz való viszonyukat.

Fontos szál Jaszuke és Miszaki kapcsolata is, akik a főnök-beosztott viszonyból próbálnak meg kitörni, különös tekintettel a köztük lévő korkülönbségre és a szigorú japán etikettre. A férfi szereti az autóban a darab szövegét hallgatni, ám a minden nap megtett kétszer egyórás út magával hozza az egymás jobb megismerése iránti vágyat, és ahogy megtörik a jég, feltárul mindkettőjük múltja a másik és a nézők előtt. A fiatal lánynak nem volt könnyű élete, igazából most sem az, a férfi – aki tulajdonképpen az apja lehetne – pedig egy magányos valaki, aki csak a színháznak él, tele bizonytalansággal és keserűséggel. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, egyfajta terápiaként tekintenek a beszélgetésekre, melyek során rengeteget tanulnak egymástól, és magukat is jobban megismerik.

Majdhogynem főszereplővé válik az autó (a Saab márka nagy rajongójaként mindig elmorzsoltam egy könnycseppet, valahányszor feltűnt a vásznon), ami Jaszuke számára a mindenséget jelenti, és most kénytelen megosztani valakivel, aki kezdetben számára teljesen idegen volt. Feltűnő színével, a maga idejében forradalminak számító, ma már kissé elavult, de még mindig szemet gyönyörködtető formatervével szinte mindig kitűnik a környezetéből, mindegy, hogy az aszfalt és beton, valamint a fehér, fekete és ezüstszínű autók uralta városokban, vagy a vízparton, a zöldellő tájon, esetleg a havas hegyekben járunk. Megbízható, csendes, kényelmes és biztonságos, beltere pedig a békességet és nyugalmat jelenti gazdája számára. Mindez egyfajta szimbolikus jelentéssel bír, mint ahogy az is, hogy Jaszuke szálláshelye egy szigeten van, ahova egy hídon keresztül lehet eljutni, felesége halála után a férfi ugyanígy szigetelte el magát mindenki mástól. A soknyelvű előadás színészei nem mind értik egymást, akárcsak a sokféle ember a való életben, a darab, a munka köti össze őket, a siker és az esetleges kudarc is közös.

A Vezess helyettem (lásd még: Beatles) Murakami Haruki azonos című novellája alapján készült, mely a nálunk is megjelent Férfiak nő nélkül című kötetben található (ő írta többek között a nagy sikerű – két és fél órás – Gyújtogatók alapjául szolgáló novellát is). Egy 40 oldalas novella lényegi mondanivalóját – némileg újraértelmezve – tartalmilag kibővíteni és a film eszközeivel elmesélni 3 órában merész vállalkozás, nem meglepő, hogy rengeteg hajlongást kapunk, és sokat nézhetjük az egyébként gyönyörű tájat, valamint a tiszta, rendezett városokat. Minden szépsége és számtalan rétege ellenére megérezzük a játékidőt, mert valljuk be őszintén, ha hosszasan mutatják, ahogy egy autó megy az úton, attól még az csak egy autó (egy gyönyörű autó), ami hosszasan megy az úton.

A film nagy drámák és széles gesztusok nélkül mutatja be, ahogy emberi sorsok, utak keresztezik egymást és a szereplők élete értelmet nyer, a céltalan bolyongásuk véget ér. Japánosan minimalista, igazából még a katarzist is magába fojtja, és bár egyetemes emberi érzésekről mesél, erősen jelen vannak benne a helyi szokások és a kultúra, na meg az ottani emberek büszkesége, vagyis minden, amitől egy kicsit furcsának és egzotikusnak tartjuk őket, illetve a filmjeiket.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu