Vándorok és falvak V. – A vándorcigányok
A magyar nyelv értelmező szótára szerint az állandó lakóhely nélküli, helyét sűrűn változtató cigányokat takarja ez a fogalom, de nem árt tudnunk, hogy hosszú évszázadokon át a sokszor országhatárokat sem ismerő vándorlás a cigányság sajátossága volt. A két világháború között gyakran, de még azután is sokáig lehetett találkozni a magyar falvakban vándorló romákkal. Sőt, Erdélyben még a napjainkban is felbukkannak az utakon az ekhós szekereik.
A jelen állás szerint 1417-ben keletkezett az az írás, amelyben először említik az országunk területén átvonuló cigányokat. Akiknek a megérkezését két esztendő múlva már Basel városának krónikása jegyzi fel. Hogy aztán ezek az elsőnek tartott átvonulók tényleg kaptak-e uralkodói menlevelet Zsigmond királyunktól, arra nincs semmi bizonyíték. Az viszont biztos, hogy nem egészen száz esztendő múlva, Angliában már törvényekkel igyekeznek mederbe terelni ezt a bevándorlást. A megérkező romákat ebben az időben „egyiptomiaknak” nevezik, és éppen a tenyérjóslást tiltják meg nekik mint kereseti forrást. Aztán az 1600-as években a Német-Római Császárság területén is megjelennek az ilyen törvények, ráadásul itt a valós török veszély következtében az oszmánok kémeinek, felderítőinek tartják a karavánokat. Ekkoriban a lengyel szejm, a törvényhozás „hasznavehetetlen” embereknek nevezi összességükben a cigányokat, s valóban, nem lehetett egyszerű megadóztatni, vagy valamilyen szolgáltatásra rábírni ezt az egyfolytában mozgásban lévő embercsoportot. Akik az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozó moldvai fejedelemségben meg egyenesen rabszolgasorban éltek, amely helyzetet például csak 1855-ben, Románia létrejötte után számolták fel törvényileg.
Vándorcigányok tábora (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)
A királyi Magyarországon a 16. és a 17. században sokszor a török hódítók mellett tevékenykedő csoportként vannak leírva, különösen gyakran emlegetik a hóhér mesterséget velük kapcsolatosan. De már ekkor, szerte Európában űzték hagyományos mesterségeiket, a kovácsolást, a lókereskedést, kupeckedést, vagy éppen a fafaragást. No és a zenélést, ezekről a későbbiekben majd részletesen is olvashatnak ebben a sorozatban. Amelynek, mint észrevehették, az írásai inkább a nyugat-magyarországi régióra vonatkoznak. Ezen a vidéken, Vas és Zala vármegyékben, ahová az 1600-as évekre érkezett meg az oszmán hódítás, erre az időszakra tehető a vándorcigányok első megjelenése is a forrásokban. Amelyekben éppen a kupeckedést emlegetik velük kapcsolatban, hogy aztán az 1800-as évek második felére jusson el odáig a vármegye közgyűlése, hogy Tisza Kálmán akkori belügyminisztertől, későbbi miniszterelnöktől kérjék feliratban a vándorló romák helyzetének rendezését. Azért, mert „a polgárosodás körén kívül vadon tenyésző vándorcigány élet lehetetleníttetvén, egyúttal mód nyújtassék arra, hogy a cigányok hasznos munkával foglalkoztattassanak, tisztes munkássághoz és állandó lakhelyhez szoktattassanak, s végre, hogy az állami intézmények jótékony hatása érvényesülhessen”.
Ez az 1875-ös felirat természetesen nem az első próbálkozás a helyzet rendezésére. Amiben különösen a magyarországi Habsburg uralkodók buzgólkodtak, de erről és a cigányok által művelt mesterségekről többet olvashatnak majd a sorozat következő részeiben.
Címlapkép: Még talán a 19. században (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)
Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu
A cikksorozat korábbi részei:
I. rész: Vándorlók, vándorok
II. rész: A vándorkereskedők
III. rész: Szódás, fagylaltos, meszes, dinnyés
IV. rész: Kik is voltak azok a kupecek?
2022.07.13