Mit szeret legjobban a tanításban?

A tehetséggondozást. 22 éve dolgozom a Révai Gimnáziumban, de már előtte is volt lehetőségem jó képességű gyerekeket felkészíteni a Kisfaludy Napokra. Műelemzés, versírás, sőt műfordítás kategóriában is volt sikeres tanítványom. A Révaiban korábban felvételi előkészítőt tartottam, az új rendszerben pedig fakultációt, ami megalapozza az emelt szintű érettségit. Szerencsére 2-3 évente mindig akad egy-egy ambiciózus diákom, aki az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen szeretne „komoly tétre játszani”. Az a legszebb, amikor úgy érezhetem, hogy a tanítványom bizonyos témákban előttem jár, azaz én is tanulhatok tőle valamit a felkészülés alatt. Az olvasottság, jó memória és elemzőképesség mellett nagyon fontosnak tartom az önállóságot. A legnagyobb öröm számomra, ha látom, hogy a diákom tulajdonképpen már saját magát inspirálja.
Egy önképzőkör is működik a Révaiban kisebb-nagyobb pauzákkal. A pályafutásom alatt három diákantológia készült el. Pozitív visszajelzés és jó érzéssel tölt el, amikor a Műhely leközli egy tanítványom írását, vagy amikor egy volt diákom elmeséli, hogy ő most, évekkel később olvasott el egy kötelező könyvet, és tényleg mennyire jó. Ezek fontosak, hogy az emberben megmaradjon a hit.

Mióta van jelen a költészet az életében?

Későn érő költő vagyok, negyvenéves voltam, amikor az első kötetem megjelent egy sorozat keretében. A Kortárs Kiadó „törzsgárda tagja” lettem, az eddig megjelent kilenc kötetemből hatot ők gondoztak. Persze korábban is írtam verseket. Érettségi környékén imádtam a Jelenkor folyóiratot, ezért nekik küldtem el néhányat. Ők a Műhelyhez irányítottak, merthogy az helyi lap. Ez még Villányi László főszerkesztői időszaka előtt volt. Elküldtem hát ide is, de semmilyen válasz nem érkezett. Ebből arra következtettem, hogy nem sokat érnek a verseim. Onnantól kezdve inkább csak a fióknak írtam.
Évekkel később aztán, amikor a Kisfaludy Napokon a tanítványaim szép eredményeket értek el, akkor találkoztunk Villányi Lászlóval, akinek tudomására jutott, hogy vannak verseim. Megkérdezte azt is, hogy érdekelne-e a műelemzés, kritika, recenzió vonal, mivel a tanítványaim jól szerepeltek ezen a téren is. Így történt, hogy évtizedekkel később mégis megjelenési lehetőséget kaptam a Műhelytől.

Hogyan lehet megszerettetni a költészetet a diákokkal?

Több dolog jut erről eszembe. Szlukovényi Katalin volt nálunk egy Miklós napon, és a beszélgetésünk közben odafordult a diákhallgatósághoz. Megkérdezte, ki ír verseket. Annyian föltették a kezüket, hogy én csak lestem. A költészetre való fogékonyság minden serdülőben megvan, mert előbb-utóbb szerelmes lesz, és olyankor másként forognak a gondolatok, és az érzelmeket ki kell fejezni. Kérdés, hogy azt milyen színvonalon tesszük. Az internetes visszajelzések nem nevezhetőek objektív mércének.
Amivel az iskolában találkoznak, már nehezebben fogyasztható. Például Arany Jánoshoz rengeteg lábjegyzet kell, mert különben nem értik meg. Az a tapasztalatom, hogy a diákok általában a 10-11. évfolyam környékén kezdenek el önállóbban gondolkodni, felnőttebbé válni, és akkor van egy nyitás bennük. Például az első generációs Nyugatosok felé. Adynál és Kosztolányinál szoktak megcsillanni a szemek. Hozzáteszem, akkor tud megcsillanni a diáké, ha a tanár „szeme is megcsillan”. József Attilához nehezebben közelítenek, ezért meg szoktam kérni a tanítványaimat, hogy mindenki válassza ki a saját József Attila versét, és aztán egy két-három perces ajánló formájában mutassa be az osztálynak. Így nem „kincstári” az információ, egymástól kapják meg és élményszerűen.

Hogyan születnek a versei?

Spontán módon. Nem tudok koncepcióban dolgozni, versciklusokat komponálni. Viszont természetesen vannak olyan témák, életesemények, amelyek koherenssé tesznek egy-egy időszakot.  Az utóbbi időben az apa-fiú kapcsolat vált nagyon hangsúlyossá az életemben. Édesapám 94 éves. Egyre nehezebb átlátnia a világot, ezért egyre inkább számít a jelenlétemre, közreműködésemre, véleményemre. Ez az intenzívebb és bizalmasabb kötelék szépen fokozatosan alakult ki. A változás húsz éve kezdődött, amikor édesanyám meghalt. A megszűnő anya-fiú kapcsolat áthelyeződött az apa-fiú viszonyba, és megerősítette, elmélyítette. Az a sok árnyalat, ami most megnyilvánul kettőnk között, verseket ihlet bennem. Úgyhogy érlelődik egy kötet, amit a Kortárs Kiadó a jövő évi könyvhétre tervez megjelentetni. Remélem, édesapám megéri.

Weöres Sándor azt írta, hogy van olyan „aktív szellemi mozgás, mely azonnal is verssé rögzítődhet”. Tapasztalt már ilyet?

Nálam ez ritka, de egy esetre határozottan emlékszem. Lengyelországban, Krakkó környékén jártunk a feleségemmel, és természetesen Auschwitzba is elmentünk. Igyekeztem néhány jó fotót készíteni, de mikor az alakulótéren elővettem a gépemet, váratlanul meghibásodott. Az a pillanat olyan erősen megütött, hogy már aznap este készen volt a szöveg. Elküldtem a Kortársnak, és le is közölték.

Juhász Attila: Appelplatz, géphiba

Gergely Ágnesnek

Az út porból, darab kövekből.
Szélcsend; fölöttem ég a nap.
Ritmustalan beszéd; sokat köhögnek.
Valaki mindig elmarad.

A mosdóban már jó hüvös van.
Minden felvétel túl sötét.
Apró kelés, kiserkedt durva szálak.
Nyiroknehéz a könnyű öltözék.

Milyen állapotra van szükség a versíráshoz?

Rendhagyó, másfajta tudatállapotra. Ilyenkor nem ugyanaz vagyok, mint aki korán reggel bemegy tanítani az iskolába, és az órán költészetről beszél. Úgy gondolom, hogy ezekben az órákban a nyelv dolgozik bennem, ami független az emberi akarattól. Szívdobbanásszerű a jambikus ritmus – ezt még Gergely Ágnestől hallottam, és nálam nagyon működik. Külső beavatkozás nélkül jön létre az az állapot, amikor a keresgélő az irgalmatlan nyelvi készlet közelében érezheti magát. És tudja úgy alakítani, hogy megfeleljen annak az élmény- és gondolattartalomnak, ami azt kívánja, hogy kifejeződhessen. Mindezt követnie kell egy abszolút racionális nézőpontnak. Ezek a hétvégi reggelek. Millió skicc van az éjjeliszekrényemen, ilyenkor átlapozom őket, és ha valami pofon üt, akkor tudom: igen, ebből most lehet vers.

Hogyan kapcsolódott össze a futás és az írás?

Amikor 50 éves lettem, megfogalmazódott bennem, hogy ebből az alkalomból jó lenne lefutni egy félmaratont. Elkezdtem rá edzeni, mert eddig csak rövidebb távokat tettem meg. Az első félmaraton után elhatároztam, hogy folytatom. A hosszútávfutás közben létrejövő örömérzetet az endorfintermelés fokozódásával hozzák összefüggésbe. Én azt tapasztaltam, hogy a szervezetem egy idő után más állapotba hozza magát. Flow-nak is nevezhetném ezt az élményt. Ilyenkor más képzetek, gondolatok, ritmusok formálódnak bennem. Ez nem garancia, hogy vers is születik, de előfordult, hogy jött egy mondat, és aztán el sem engedett. Tovább dolgozott bennem.

Találtam a versei között haikukat is. Mennyire komoly a Japán iránti vonzalom?

Mondhatom, hogy örök szerelem. Szombathelyen végeztem a Tanárképző Főiskolát, ahol az egyik meghatározó professzorom Lőrinczy Huba volt. Ő úgy tudott mesélni egy-egy kötetről, hogy utána a fél évfolyam rohant a könyvtárba és a könyvesboltba, hogy megszerezze. Igazi könyvmoly lettem. Nagyon sokat jártam a szombathelyi könyvtárba, és ott bukkantam rá egy japán haiku versnaptárra. Gyönyörű fametszet illusztrációk voltak benne és klasszikus japán haikuk, például Macuo Basótól, Tandori Dezső fordításában.
Világéletemben inkább zárkózott és szűkszavú ember voltam, így egyből megfogott a haiku tömörsége. Inspiráló megpróbálni kevés szóval kifejezni valami lényegit és elgondolkodtatót. Úgyhogy szakmailag is belemélyedtem, és aztán elkezdtem haikukat írni. Azt érzem, hogy ez egy nagy egymásra találás volt, és ezt erősítik meg a pozitív külső visszajelzések is.

(KAVICS)

Szívverésemnél
hányszor lassabb a tenger
kavics-zenéje?

KÖNNYŰ – részletek

Patak-párában
súlyanincs levél lebeg:
játszik az emlék.

Madártalan csend.
Őszvégi rétre pernyét
szitál a hajnal.

HOLT TÜKÖR

Szeptemberi est.
Csöndben merít hálóm a
tó aranyából.

(Eszkimószín, Kortárs Kiadó, Budapest 2009.)

Vannak kiemelt írók, például Zalán Tibor, akikkel sokat foglalkozik. Hogyan született ez a kapcsolódás?

Zalán Tibor írásaival még Szombathelyen találkoztam. Legelőször a Földfogyatkozás című kötet címe és borítója fogott meg, amely egy régészeti ásatást idézett. Utána a JAK füzetek sorozatában az izgalmas és kísérletező Opus No. 3: KOGA akadt a kezembe. A kettő gyökeresen különbözött. Elhatároztam, hogy ezt az embert meg kell hívni egy irodalmi estre, beszélgetésre Szombathelyre. Elfogadta a meghívást. Innen datálódik a kapcsolatunk, ami később barátsággá mélyült. Számomra egy nagyon érdekes alkat és életmű. Ő szerkesztette az első verseskötetemet, és a következőt is ő fogja, mivel egy „fészekaljához”, a Kortárs Kiadóhoz tartozunk, így nagyobb a figyelmünk egymásra.

Nemrégiben jelent meg Tengerjáró című tanulmánykötete. Mesélne róla?

A Tengerjáró 12 kortárs szerzőről és műveikről szóló írásokat tartalmaz. Azzal a szándékkal készült, hogy segítse a tanár kollégákat a kortárs irodalom jobb követésében és megértésében. A szerzők kiválasztásánál pedig azt tartottam szem előtt, hogy segítséget nyújtsak az érettségire való felkészülésben. Zalán Tibor és Géczi János mellett húzónévként megtalálható benne Tóth Krisztina és Kovács András Ferenc. Bízom benne, hogy mindenki haszonnal tudja forgatni.

A mostani erőteljes változásokkal terhelt időszakban mire helyeződik a hangsúly az életében?

Minél szélesebb körben és árnyaltabban tájékozódni – erre igyekszem tanítani a diákjaimat is. A másik pedig, hogy a humánum értékrendje mindenekfölött maradjon elsődleges.

Hogyan fogalmazná meg az ars poeticáját?

Ami egyértelmű törekvésem: a nyelv géniuszával valamilyen módon kapcsolatba kerülni, és a nyelv szépségét, értékét tisztán működtetni a költészetben.

Juhász Attila kötetei:
Hidegláz (versek, 2001)
Zalán-verziók (monográfia, 2004)
Eszkimószín (versek, 2009)
Nehézfény (versek, 2011)
Futópillantás (versek, 2015)
Tenger csend (versek, 2017, Szabó Béla fotóművésszel)
Lassú nézés (kritikák, tanulmányok, 2020)
Tengerjáró – Esszék, tanulmányok a modern magyar irodalomról (2022)

Szabados Éva
Fotó: Vas Balázs

Forrás: epa.hu, terebess.hu, revai.hu