Sokáig úgy tűnt, hogy Japán ugyanúgy az európai gyarmattartó országok áldozatává válik a XIX. században, mint megannyi más állam Délkelet-Ázsiában, ám a Meidzsi-restauráció során a sógunok kezéből a hatalom visszakerült a császárok (tennók) kezébe, és Meidzsi császár uralkodása alatt megkezdődött az ország megreformálása. Japán, bár sokat megőrzött tradícióiból, nagyon gyorsan modernizálódott. Hadseregét német, flottáját pedig brit minták alapján szervezte meg, s hamarosan ugyanolyan arrogáns hódítóként lépett fel a térségben, mint a kolonizáló európai hatalmak. 1894-95-ben már képes volt vereséget mérni Kínára, megszerezve első gyarmatait és befolyása alá vonva Koreát. Minden céljukat mégsem érték el, mivel orosz, német és francia követelésre fel kellett adniuk terveiket a kulcsfontosságú Liaotung-félszigettel kapcsolatban, amelynek kapuja, Lüsun kikötője – közismert néven Port Arthur – orosz kézre került.

Habár az európai hatalmak látták Japán gyors felzárkózását, de mégiscsak lenéző mosolygással figyelték katonai erősödésüket, pedig a japánok fanatikusak voltak és kitűnő harcosok. Gyorsan megrostálták, hogy mit szükséges átvenniük a „fehér embertől”, és mit érdemes megtartani saját tradícióikból. 1900-ra de facto nagyhatalomnak ismerték el őket, de legalábbis a kelet-ázsiai ügyeket nem lehetett nélkülük intézni. Az 1899-1901-es kínai bokszerlázadás közös nagyhatalmi leverését követően – amelyben három osztrák-magyar hadihajó is részt vett! – Oroszország és Japán Mandzsúria, valamint Korea miatt egyre jobban összeveszett. A feltörekvő ázsiai hatalom 1902-ben szövetséget kötött Nagy-Britanniával, s 1904 elejére úgy érezte, képes lesz erővel megszerezni a Liaotung-félszigetet az oroszoktól. Mivel Japán nem tartotta sokra a hagyományos európai hadviselési szabályokat, 1904. február 8-án hadüzenet nélkül – tehát ebben Pearl Harbor nem volt újdonság – megtámadta az orosz távol-keleti flottát, amely Port Arthur kikötőjében állomásozott. Bár a rajtaütés csak korlátozott sikert ért el, a háborúban a japánok ragadták magukhoz a kezdeményezést, és egy másik összecsapás során végül vereséget mértek az ottani orosz flottára. 1905 tavaszára a japánok Mukdennél legyőzték az orosz szárazföldi csapatokat is, és II. Miklós orosz cár már csak abban reménykedhetett, hogy tenger felől felmentheti az ostromgyűrűbe zárt Port Arthurt. Ám a távol-keleti orosz flotta korábbi megsemmisülése azt jelentette, hogy a balti flottát kellett ehhez átrendelnie a földgolyó másik felére.

Az orosz haditengerészet ereje – mindent egybevetve – nagyobb volt ellenfelénél, de legfőbb problémája abból adódott, hogy az irdatlan méretű birodalom három flottát kellett, hogy fenntartson, egymástól igen nagy távolságra: egyet a Baltikumban, egyet a Fekete-tengeren és egyet a Távol-Keleten (mára ez ráadásul kiegészült az Északi-flottával!), így sohasem tudta egy helyre koncentrálni az erőit. A távolság pedig nagy úr, a háborúban különösen. A balti flotta végül 1904. október 15-én elhagyta támaszpontját, hogy egy 8 hónapos kalandos út során – megkerülve a fél világot – közelítse meg Japán partjait. Az út komoly nehézségeket hozott. Egyrészt logisztikailag meg kellett oldani, hogy az armada mindenhol megfelelő mennyiségű szenet és ellátmányt kapjon. Normál sebességnél a köteléknek ugyanis napi 3000 tonna szénre volt szüksége! Ez önmagában is heroikussá tette a vállalkozást. Másfelől a legénység nem volt éppen lelkes, és a tisztikart is áthatotta a pesszimizmus az addigi vereségek következtében… A hirtelenjében besorozott tengerészek gyakorlatlansága szintén fokozta a gondokat. Nagy-Britannia felé közeledve például néhány orosz cirkáló brit halászhajók közé keveredett, amely csoportot aztán a főerők, japánnak (!!!) nézve, lőni kezdtek. Az incidens majdnem kirobbantotta az első világháborút – kissé más szereposztással, mint 10 évvel később –, miután egy brit halászhajó elsüllyedt, és több halász maghalt. Az orosz kormányzat nehezen tudta csak elsimítani a dolgokat, de a nyugati újságírók ezt követően végig gúnyolódva említették az Európában is japánokat hallucináló orosz hajóhad útját.

Rozsesztvenszkij admirális hajóhada ezt követően lassan haladva megkerülte Afrikát, majd Madagaszkárnál hadgyakorlatot tartott, feltűnően gyenge eredménnyel. Itt érte el a balti flottát a hír, hogy 1905. január 22-én Szentpéterváron forradalom tört ki, ami tovább rontotta a morált. Mindemellett nem volt gyenge a flotta, ha csak a hajókat nézzük. Nyolc nagy csatahajó alkotta a magvát, amelyek erősebben voltak páncélozva és nagyobb tűzerővel rendelkeztek, mint a japán ellenfeleik. Rozsesztvenszkij úgy döntött, hogy nem kerüli meg Japánt Vlagyivosztok felé (Port Arthur közben elesett), hanem áttör Korea és Japán között. A csata színhelye így a Koreai-szoros lett, amelyet kettéoszt Csuzima (valójában helyesen Cusima, de maradjunk a tradicionális írásmódnál) szigete. Május 27-én ettől délkeletre, a Csuzimai-szorosban végül felfedezte őket a már rájuk váró japán flotta.

Utóbbi parancsnoka, Tógó Heihacsiró (a képen) pontosan tudta, hogy mit csinál, emberei pedig nagy szakértelemmel és önbizalommal mentek a csatába. Bár az oroszok, meglátva a japán hajók kisebb voltát, már-már reménykedni kezdtek, hogy győzelmi esélyeik is lehetnek, de valójában nem igazán voltak. A japánok ugyan csak négy nagy csatahajóval rendelkeztek, ám az oroszokénál jóval több gyors és mozgékony cirkálójuk, illetve rombolójuk volt. A reggeli órákban Tógó admirális kiadta a parancsot a támadásra, majd megkezdődött az ütközet, ami gyorsan mészárlássá alakult át. Az orosz flotta vezetése már a csata kezdetén szétesett (az egyik admirális meghalt, a helyettese meg nem is tudott róla, hogy át kellene vennie a hajóraj parancsnokságát…), a felderítésük teljes csődöt mondott. Tógó hajói klasszikus T-manővert hajtottak végre, azaz míg a japán hajók oldalukkal adtak sortüzet az oroszokra, azok csak a hajóik elején lévő lövegeikkel tudták viszonozni a sortüzeket. Ez kockázatos manőver volt. A klasszikus példa erre a trafalgari csata, hiszen eleinte a japán hajók voltak hátrányban, amíg csak el nem érték az orosz hajók vonalát. Ám Rozsesztvenszkij eleve lassabb hajói képzetlenebb legénységgel nem tudtak akadályt gördíteni Tógó terve elé. A japán gránátok ezután elképesztő pusztítást végeztek az orosz hajókon. Rövidesen szinten minden nagy orosz egység lángokban állt, jó részük süllyedőben volt.

Az orosz zászlóshajó is hullámsírba került, Rozsesztvenszkijt emberei megmentették, de a romboló, amely fedélzetére vette, hamarosan megadta magát a japánoknak. Utóbbiak mindössze 3 torpedónaszádot és 110 tengerészt veszítettek, míg az orosz flotta gyakorlatilag teljesen megsemmisült másnap reggelre. Több mint 5000 tengerészük esett el, 800-an megsebesültek, és 6000-en kerültek japán fogságba. Minden orosz csatahajó elsüllyedt vagy japán kézre került (6-2), és csak nagyon kevés orosz cirkáló és romboló tudott elmenekülni semleges vizekre. A megmenekült orosz hajók között volt például az akkor igencsak modernnek számító, 1903-ban szolgálatba állított – és más okból kifolyólag ismertté vált – Auróra cirkáló is, amelynek e csatában szerzett sérülése a mai napig megtekinthető a Néván álló múzeumhajón Szentpéterváron.

A vereség végleg eldöntötte az orosz-japán háborút, bár megint nem sikerült minden célját elérnie Japánnak a békében, amelyet Nagy-Britannia közvetített két szövetségese között. Japán megkapta Dél-Szahalint és Port Arthurt, de semmi többet, ami nagy csalódás volt. Oroszországban viszont II. Miklós cár hatalma átmenetileg megingott, s a forradalmi helyzetet orvosolandó reformokat vezetett be. A csata elhozta Japán 40 évig tartó haditengerészeti fölényét a térségben, és megkezdődött az európai hatalmak egyeduralmának visszaszorulása Kelet-Ázsiában.

A címlapképen: Tógó zászlóshajója, a Mikasza Jokoszukában, amely ma múzeumhajó

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Martin, Bernd: A cári Oroszország alkonya – Csuzima, 1905. május 27-28. In: A világtörténelem nagy csatái. Budapest, Corvina, 2003; ujkor.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.