A jéglovagok bére

Jeges pokol – filmkritika

jeges-pokol-film

Liam Neeson kezd elfáradni. Jó pár esztendő telt már el azóta, hogy hősünk hatalmas markába fogta a mobilt, és elmondta pár mondatos, de legendássá vált monológját, amellyel 56 évesen új karrierbe kezdett, belépett az egyszemélyes igazságosztók csapatába. A Jeges pokol sokadik, hasonló alapokra felfűzött megoldóemberes filmje, így közel a 70-hez most már ideje lenne jegelnie a bunyós-lövöldözős vonalat.

Nem kötekedve az ír színész más zsánerű mozijaival, azért látható az erős, gerinces, keményöklű karakterre épített akcióinak minőségi lejtmenete. Az Elrabolva-szériával kezdődően Liam Neeson újat, izgalmasat hozott az akció-thrillerek világába, és ezt nagyjából folytatta is az Ismeretlen férfi, a Fehér pokol és még a Non-stop filmekkel. A Sírok között és a Becsületes tolvaj által behatárolt filmek már a látott panelekből építkezve, az öregedő akciópapa ellenére sem voltak képesek kiemelkedő szórakozást nyújtani. Az eggyel ezelőtti Az oltalmazó pedig megtette az első nagy lépést a nagyon nem várt „nicolascage-esedési” zsákutcában. Épp ezért kissé vacogósan-félősen kezdtünk hozzá a Jeges pokol megtekintésének. Sapka, sál, kesztyű! Vajon kilinccsel előre csapatja Liam bá a jégen, vagy a fagyott vízbe süllyeszti a kamionját?

jeges-pokol-film

Kanada nagyon távoli, északi részén, Manitoba közelében hatalmas robbanás rázza meg a Katha gyémántbányát, ezzel bezártságra és lassú halálra ítélve a törmelék mögé szorult huszonhat bányászt. Egyetlen megoldás, ha három kamion útnak ered, és a további robbanásokat megakadályozandó 30 tonnás kútfejet szállítanak a helyszínre – mégpedig a legrövidebb úton, befagyott tavakon keresztül! Mivel április van, és rég vége a szezonnak, a túra különösen veszélyes, így a mentésért felelős Jim Goldenrodnak (Laurence Fishburne) épp kapóra jön a veterán és nemrég munka nélkül maradt sofőr, Mike McCann (Liam Neeson) és „retardált” – valójában PTSD-ben szenvedő háborús veterán –, ezermester öccse, Gurty (Marcus ThomasNem írnek való vidék, A hamisító), akik vállalják a 200 ezer dolláros fuvart.

Csapódik még hozzájuk egy vagány, öntudatos lány, Tantoo (Amber MidthunderA préri urai, plusz kis szerep Az oltalmazóban és jövőre a Skull című predator eredetsztori), valamint a biztonság kedvéért a cég képviseletében Tom Varnay (Benjamin WalkerA tenger szívében, Jessica Jones és az új A gyűrűk ura-sorozat). A csapat tehát elindul, ám – természetesen – a havas-jeges úton számtalan veszéllyel kell szembenézniük…

jeges-pokol-film

A félelem bére és az Ice Road Truckers reality fagyos keverékének tűnő film sajna a jégen csúszkálva nem képes fordulót hozni Neeson akciós pályafutásában. Az alapötlet sem új, ám a probléma az, hogy a Jonathan Heinsleigh író-rendező (Az ifjú Indiana Jones kalandjai, Die Hard 3., Armageddon, A megtorló) hóval borított roadmovie-ja kiszámítható, sőt néhol unalmas. Igazán nem tud mit kezdeni a bányában rekedtek drámájával, hiába került közéjük egy ismert arc, Holt McCallany (Harcosok klubja, Sivatagi cápák, Éjszakai hajsza, Egy igazán dühös ember), a történetszál kidolgozatlansága csak az üresjáratok kitömésére alkalmas. Az alapfelállásból sejthető, hogy a dráma érdekében a csapatból ki távozik majd idő előtt, illetve az is, hogy valami gonoszság van az egész robbanás hátterében. A modern elvárásoknak megfelelően előremutató és trendi, de emellett fárasztó Tantoo karaktere – „fehérként fogok viselkedni”, tessék?? –, illetve a rasszista szál sztoriba erőltetése is. Ennél azért komolyabb konfliktust is kitalálhattak volna a készítők.

Persze, azért nem mindent terít be a kritikalavina: szívet melengető és olykor drámai a testvérpár kapcsolata, izgalmas és félelmetes a táncoló jégen való haladás, sőt még azt is megtudhatjuk, milyen trükkel állítható talpra a fagyott tavon felborult több tonnás kamion! Ezek azonban nem elegendőek a maradandó szórakozáshoz: a Jeges pokol gyorsabban illan el az emlékeinkből, mint ahogy egy megrakott truck a hideg tóba fullad!

jeges-pokol-film

Liam bá számára azonban még nincs vége mindennek: idén várható tőle a Blacklight és a Memory című akciófilmek, illetve valamikor a jövőben Neil Jordan rendezésében a Marlow. Ami azonban minket most sokkal jobban érdekel: épp forgatják a Retribution című thrillert, amelyben a most 69 éves veterán színészt hazánk fia, Antal Nimród dirigálja majd! Ha pedig ezek sem térítik vissza Liam bát az akció gyorsforgalmira, akkor végső infúzióként jöhetne egy vérfrissítéses Elrabolva 4., amelyben a pórul járt unokái érdekében kezd bele eposzi mondataiba: „Nem tudom, hogy kicsoda maga…

Alonzomosely
Forrás: hetediksor.hu

2022.02.03