E két társadalmi gócpontot fonta egybe, fűzte egymáshoz Ruben Östlund svéd író-rendező (a történet terén a producer Erik Hemmendorffal együtt), aki filmjéhez megtörtént göteborgi eseményeket vett alapul. A Play, Gyerek”játék”? témája ténylegesen ingoványos terepen mozog, nagyon kellett óvakodni, a mozi a két fő attribútum közül számottevően nehogy véletlenül a bevándorlás-ellenesség térfelére tolódjon el.

De miről is van szó igazából? Nos, a sztori roppant egyszerű, 12 és 14 év közötti fekete fiatalok sorozatosan rabolják ki a plázákban lézengő, jómódú, náluk pár évvel fiatalabb svéd gyerekeket. Módszerük nem túl bonyolult: azt állítják, a srácok egyike ellopta barátjuk vagy kisöccsük telefonját, ráveszik őket, hogy menjenek velük valahová a külvárosba, ahol aztán egy gondosan kidolgozott trükkel az összes holmijuktól megfosztják áldozataikat.

A 2012-es magyar Titanic Filmfesztiválon Hullámtörők-díjat nyert dráma zavarba ejtő őszinteséggel szól a gyerekek világába belopakodó burkolt és nyílt erőszakról, a manipulációról, a faji és erkölcsi kérdésekről. Ruben Östlund alkotása a gyerekszereplők remek kiválasztásával igazán lírikus hangnemben jeleníti meg a témát, ahol a minimalista hatásokat (távoli felvételek, párbeszédek nélküli jelenetek) szimbolikus elemekkel spékeli meg.

A Play, Gyerek”játék”? premierjére a 2011-es cannes-i filmfesztiválon került sor, hogy aztán szerte Európában (Dublin, Gijón, Rotterdam, Stockholm, Tromsö), valamint azon kívül is (Tokió) díjakat és jelöléseket gyűjtsön össze. A filmes megvalósításon túl a téma mindkét komponense erősen felkapott manapság az irodalom terén is – nem csoda, mivel magával sodró, veszélyes aktualitása van. Muszáj foglalkozni vele, és valamiféle megoldást találni rá. Már persze, ha egyáltalán lehet...

Szilvási Krisztián