''Van, hogy egyik-másik szereplőm fellázad… néha hagyom is''
A 20. Győri Könyvszalon programjai között kapott helyet Bogár Erika legújabb könyvének bemutatója is: a Széttört akkordok című regény kapcsán beszélgettünk vele többek között útkeresésről és megtalálásról, korlátokról és szabályokról, vagy például a kezei alatt születő főhősök jellemrajzairól csakúgy, mint arról, a világ igazságtalansága mennyire nyomja rá megmásíthatatlanságát a lapokra.
Versek, mesék, novellák, regények – meglehetősen színes műfaji és koncepcionális paletta, amelyek online és nyomtatásban téged jellemeznek. Van igazán kedvenc műnemed vagy műfajod, amelynek keretei (szabályai?) mentén könnyebben szólalsz meg?
A novella a kedvencem, olvasni és írni is nagyon szeretem. A zárt, feszes szerkezet, a kényszer, hogy a szűk terjedelmi keretek között megjelenjen a lényeg, mindez feszültséget ad, a másik oldalról pedig önfegyelmet igényel; így ezek a bennem lévő alapérzések is átkerülnek a történetbe, aminek különösen jót tesz a feszültség. Ugyanakkor a novellához ihlet kell és egy feldolgozásra érdemes téma, hangulat. Nekem pedig legalább fél napnyi idő egyben, hogy egyetlen alkotási folyamat alatt papírra kerüljön az írás az első szótól az utolsó szóig, nélküle nem működik. Később csiszolom, szépítem, érthetőbbé, plasztikusabbá fogalmazom, de a mag ott kell, hogy legyen stabilan, egyben az első verzióban. Verseket az utóbbi időben már nem nagyon írtam, egyelőre úgy tűnik, az a korszak lezárult. A regényekkel meg épp ellenkező a viszonyom, mint a novellákkal, nagyobb terjedelmű írásaimnak, úgy tűnik, az a jó, ha az elkészülésük után pihennek hónapokat, éveket. Két-három tél kell, mire úgy érzem, sikerült összegyűjteni mindent, amit szerettem volna. Mese vagy fantasy elem pedig a legtöbb írásomban megtalálható.
Lépcsőről lépcsőre építe(tte)d fel szerzőként magad: pályázatok, antológiák, magánkiadás. Egy korábbi interjúnkban részletesen beszéltél minderről, ma mennyire nehéz a helyzet, és különösen a te helyzeted ebből a szempontból, egyre szaporodó kötetekkel a hátad mögött?
Most úgy érzem, hogy rátaláltam a saját hangomra, illetve olyan alkotótársakra – közöttük barátokra – és olyan alkotói közegre, amelyek inspirálnak. Nádasi Krisszel és Neyla Greyjel már nem az első regényemen dolgoztam együtt. Az új kiadóm, a NewLine Kiadó vezetőjét is korábbról ismerem, Mimi Taylor néven íróként is jelen van a könyvpiacon. Sokat jelent számomra a közös munka. A közösségi oldalaknak köszönhetően közvetlenebb lett a viszonyom az olvasókkal. Aktív könyvmoly vagyok, olvasóként és íróként is használom a moly.hu könyves oldalt. Részben ennek és a civil munkámnak köszönhetően visszatérő olvasóim vannak, akik személyesen vagy üzenetben érdeklődnek a történeteim iránt, ez nagyon megtisztelő és motiváló.
Történeteid főhőseinek jellemrajzaiban határozott vonásként feszül a tudatosság, a mély és kitartó meggyőződés, a hit az akarat megvalósulásának sikerében. A világban – legyen az mesei vagy valóságos – csak a kemény, becsületes jellem diadalmaskodhat igazán?
A valóságos világ nem ilyen igazságos, a jó nem mindig nyeri el méltó jutalmát, a rossz pedig a megérdemelt büntetést. Legalább a saját mesevilágomban szeretem azt hinni, hogy ez így lehet, ehhez azonban hiteles, tisztelhető karakterek kellenek. Ritkán alkalmazom a rózsaszín boldog véget, történeteim lezárásánál törekszem a realitásra, ugyanakkor szeretem meghagyni a reményt, hogyha a jó nem is kapja meg a jutalmat, megmarad jónak, és tovább halad az útján, bármilyen nehéz is tisztának maradni… Ha pedig a realitás úgy kívánja, hogy már nem mehet tovább, a szomorú befejezéseknél is figyelek arra, hogy a magukra maradó szereplőkkel együtt érezze az olvasó: holnap is felkel a nap.
Saját tapasztalatból kiindulva szoktam megkérdezni, hogy a karakterformálás során, ahogyan a történetekben lélegeznek és cselekszenek a szereplők, milyen arányban van jelen részedről a tudatosság és az ösztönösség? Utóbbi esetében előfordul-e, hogy egy-egy főhős szinte külön, tőled „elrugaszkodott” életre kel, hogy (bizonyos keretek között) maga alakítsa a cselekmény egy részét?
A főszereplőimet tudatosan építem fel, van múltjuk, szülővárosuk, iskoláik, sokuknak pontos születési dátuma is, rengeteg adalék, melyek talán nem is kerülnek elő a történet során, de én tudom, és ezek alapján mozognak az egyes jelenetekben. Mivel zenével írok, meghatározott számok kapcsolódnak az egyes karakterekhez. Ez nem csak a most megjelent, zenészekről szóló regényemnél jött elő, mindig is így írtam. A zene felold, kinyit, segíti az ösztönösséget, a spontaneitást. És igen, van, hogy egyik-másik szereplőm fellázad, és próbálja átírni a saját sorsát, néha hagyom is...
Mennyire kíván más írótechnikát és vele együtt eszköztárat mondjuk egy mese, egy fantasy, mint egy realitás kulisszái között játszódó történet?
Egy mesénél is bele lehet szaladni kutatást igénylő dolgokba, a fantasynél még inkább. Sokszor épp azért teszem félre egy időre a regényeimet, mert felmerül egy-egy olyan kérdés, amely néhány szakkönyv átnézését teszi szükségessé. Például ha egy középkorra hasonlító világról írok, akkor a történelmi középkor technikáját, kultúráját, szóhasználatát veszem alapul. Ha egy világban bűbáj és varázslók vannak, az nem jelenti azt, hogy akkor az író bármit írhat, ott is vannak szabályok, a teremtett világoknak is koherensnek, működőképesnek kell lenniük.
A Széttört akkordokban központi szerepet játszik a metálzene. Mekkora kutatómunkával járt a rocker életmód hiteles bemutatása?
Tizenhat éves korom körül kezdtem metál koncertekre járni, ma is a metál- és a rockzene a legkedvesebb a számomra. A főiskolán az egyik dolgozatomat az Arcadia győri rockzenekarról készítettem. Őrzöm a régi kazettáim, CD-im, de már Spotify lejátszási listáim is vannak, amiket napi rendszerességgel hallgatok. A Széttört akkordokhoz is készült egy lista, a könyvben pedig egy Youtube-videókból álló lista található. Egy ideje ismét sikerül eljutnom egy-két nagyobb koncertre is, a korábban említett motiváló alkotóközeg néhány tagjával együtt. Rajongó típus vagyok, ami azt jelenti, hogyha megkedvelek egy zenekart, akkor szeretem visszakutatni azokat a dalaikat, albumaikat is, amelyek azelőtt jelentek meg, hogy felfedeztem őket. A kutatómunka most leginkább hangszerboltok és gitáriskolák oldalain folyt, illetve a kedvenc gitárosaim videóit más szemmel néztem a Youtube-on, mint korábban.
Eddig megjelent köteteidet (Naptánc, Tullia meséi – Őrző, Végtelen mezők vándora és most a Széttört akkordok) nézve némileg az fogalmazódik meg bennem, hogy valahol még mindig az útkeresés vezeti a soraidat. Látod már magad előtt azt a kontúros nyomvonalat, amelyre írói pályafutásod végül egyre markánsabban ráhelyezkedik? Vagy felesleges (lenne) mondanivalódnak kereteket szabni határozott és (be)szűkítő irányokkal?
Kísérletező, a korlátokat, szabályokat szükségszerűen elfogadó, de nehezen tűrő lény vagyok. Talán a fantasy és a misztikum, illetve a mese, azon belül a felnőtt mese látszik járható útnak, még akkor is, ha a habitusomból fakadóan mindig keverek bele a jelenre, vagy akár a múltra utaló realista elemeket is. Nem vonhatom ki magam a körülöttem lévő történések alól, még ha szeretném is... Így a külvilág problémái óhatatlanul megjelennek a történeteimben, hatással vannak az eseményekre, természetesen a belső világ keretei közé formálva. Ha a szereplőkkel megoldást találunk, és felülemelkednek az adott helyzeten, az reményt ad számomra idekint. Olvasóként megnyugvást, feltöltődést keresek a könyvekben, és bízom abban, hogy íróként nekem is sikerül ezt megadnom az olvasóknak.
Bogár Erika Széttört akkordok című kötetének bemutatójára november 19-én, pénteken délután 17 órakor kerül sor a Kisfaludy Károly Könyvtár Muzeális Gyűjteményében.
Szilvási Krisztián
Fotó: Lang Tünde