Újra taxisok zárják le Budapestet a most készülő Blokádban
1990. október 25-én robbant ki és bénította le négy napra az egész országot a taxisblokád. Most, 31 évvel később elkezdődött a viharos eseményeket feldolgozó nagyszabású mozifilm, a Blokád forgatása, amelynek központi alakja a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök.
Őt a kamerák előtt két színész is megformálja, miután a két idősíkban játszódó történet betekintést enged a pályakezdő tanárként, az 1956-os forradalomban is részt vevő Antall József életébe, és beavat a taxisblokád idején a barikád túloldalán álló, a válság megoldásán dolgozó kormányfő érzéseinek, döntéseinek hátterébe is. A 24 éves Antallt ifj. Vidnyánszky Attila, míg az 58 éves énjét Seress Zoltán formálja meg a 2022. január közepéig tartó felvételek során, amelyek jeleneteit közel 40 budapesti és főváros közeli helyszínen rögzítik 70 színész és több mint 200 statiszta közreműködésével.
Történelmi pillanatokat élt át Magyarország 1990 októberében. A benzinár drasztikus megemelése miatt a létbizonytalanságtól tartó személy- és árufuvarozók országszerte lezárták az utakat, hidakat. A fővárost szinte nem lehetett megközelíteni, Budapesten egyedül a metró közlekedett. A közlekedési káosz, rövid idő alatt gazdasági és társadalmi krízisbe torkollt, amit az alig öt hónapja hivatalba lépett kormány képtelennek tűnt kezelni. A betegségével küzdő, frissen műtött miniszterelnök, Antall József, aki 1956-ban az elnyomó hatalom ellen harcolt, azzal szembesül, hogy most ő lett a „nép ellensége”, és ellene lázadnak.
A Blokád alkotóinak – köztük Lajos Tamás producer, Köbli Norbert forgatókönyvíró és Tősér Ádám rendező – fantáziáját is ez a politikai csapdahelyzet ragadta meg leginkább, hogy a két, sűrű és vészterhes történelmi időszakot is megélő Antall József személyes történetén keresztül a rendszerváltás időszakát is átélhetővé, feldolgozhatóvá tegyék a nézők, köztük a legfiatalabbak számára is, amire magyar mozifilm eddig még nem vállalkozott.
A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Blokád 48 naposra tervezett forgatása október 20-án kezdődött el, és a felvételek várhatóan 2022. január közepéig tartanak. A számos helyszínen és két idősíkban játszódó filmhez többek között Budapesten a Szabadság és az Erzsébet hídon, a Magyar Tudományos Akadémián, a Parlamentnél, a BM Kórházban, a Budaörsi laktanyában, Százhalombattán rögzítenek jeleneteket, illetve a Bem téren, ahol az 56-os forradalmi események pillanatait örökíti majd meg a kamera.
A film főszereplői, ifj. Vidnyánszky Attila és Seress Zoltán mellett a köztársasági elnököt, Göncz Árpádot Gáspár Tibor, Antall József kezelőorvosát Szacsvay László, illetve a miniszterelnök feleségét Tóth Ildikó alakítja.
A Blokád producere Lajos Tamás, forgatókönyvét az Apró meséket, a Félvilágot és az Örök telet is jegyző Köbli Norbert írta. A rendezői feladatokat az idén szeptemberben bemutatott Kittenberger – Az utolsó vadászat alkotója, Tősér Ádám látja el, míg a film egyedi képi világáért a Hurok, A játszma és a Post Mortem operatőre, Nagy András felel. A díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde. A film tervezett mozibemutatója 2022. október 27.
Fotó: (c) Filmpositive / Szvacsek Attila
Nemzeti Filmintézet