Hogyan lehet a rendszeren kívül létezni? Mit jelent a lázadás? Hogyan válasszuk a saját szívünk útját a mások elvárásai helyett? – és még számos ehhez hasonló kérdésre is keresi a választ a világhírű rock-musical.

Gerome Ragni és James Rado (Radomski) 1964-ben kötöttek barátságot (egy off-Brodway darab kapcsán) és kezdtek el foglalkozni a hosszú hajú, túlzottan szabadosan viselkedő, iskolából kicsapott fiatalok megfigyelésével, akik a környékükön „tanyáztak”. Rögtön egy olyan művön törték a fejüket, ami ezt a társadalmi jelenséget állítja középpontjába. (A hippi elnevezés persze ekkor még nem létezett, csak később született meg.) Két év múlva kapcsolódott a munkába Galt MacDermot zeneszerző. 1967-re készült el a darab, de eleinte több producer is elutasította a bemutatását. Ha jobban meggondoljuk, ez nem véletlen! A kábítószer, háborúellenesség, szexualitás, sőt az első felvonás végi híres-hírhedt meztelen jelenet is kiverte a biztosítékot a hagyománytisztelő polgárok körében, megosztotta a közönséget, mondhatjuk úgy is, hogy nem igazán volt sikergyanús. Újszerűsége, témája vagy mondanivalója miatt került mégis színpadra? Ezt nem tudjuk, de az biztos, hogy lehetőséget kapott a bemutatkozásra az off-Broadwayn a Public Theater-ben.

Joseph Papp producer döntött úgy, hogy a felújítás alatt álló színházában kapjon egy esélyt, de sem a szereplőválogatás, sem a próbafolyamat nem volt zökkenőmentes. A színészek nem mindig értették teljesen az instrukciókat, Gerald Freeman rendező lemondott, aztán visszakönyörögték. Eleve csak hat hétre szerződtek, utána egy diszkóban még sikerült 45 előadást lejátszani. Kisebb szünet után 1968 áprilisában „felmelegítették”, átdolgozták, új dalok is kerültek bele. De milyen jó, hogy ez így történt! Szegényebb lenne a világ például a „Let The Sunshine In” nélkül. Julie Arenal koreográfiájával, Nancy Potts jelmezeivel 1968-tól folyamatosan műsoron volt, 1700 alkalommal játszották. Ennek ellenére több botrány, mint taps kísérte a hamarosan elinduló turnéjukat. A kispolgári amerikaiakat nem lelkesítette a „szabadszájú” sztori, a színészeket több helyen inzultálták, az előadásokat bombafenyegetések zavarták meg, sőt 1970-ben Massachusetts államban be is tiltották, a döntést végül a legfelsőbb bíróság változtatta meg. Már a londoni közönséget is meghódította, amikor végre a Broadwayn is műsorra tűzték. Elkészült az eredeti dalokkal, Broadway-szereplőkkel felvett lemez is, amelyből 3 millió fogyott, és elnyerte a Grammy-díjat is.

Az Egyesült Államokban élő cseh rendező, Milos Forman szinte az 1968-as bemutató napjától kezdve készült a Hair megfilmesítésére, erre azonban csak egy évtized múlva nyílt lehetősége. Az 1979-ben bemutatott filmváltozat óriási siker lett, amelyben a dalokat a színészek maguk énekelték – Bergert Treat Williams, Claude-ot John Savage, Sheilát Beverly D’Angelo játszotta. Valamelyest eltért az eredetitől (Bukowski és Berger szerepcseréje jót csavar a történeten), de a mondanivaló nem változott. Érdekes módon szokatlan gyorsasággal érkezett meg a magyar mozikba, hiszen már 1980 januárjában vetítették nálunk is.

A Hair több jól ismert dala slágerré lett, szinte a címeket olvasva azonnal a fülünkben csengenek: Aquarius, I Got Life, Hair, Easy To Be Hard, Be-In (Hare Krishna), Good Morning Sunshine. (Később a Fifth Dimension együttes által a slágerlistákat is meghódította a Good Morning Sunshine Oliver, az Aquarius és a Let The Sunshine In egyvelege).

A címet talán nem kell agyonmagyarázni, annyit azért érdemes megjegyezni, hogy a népszerű amerikai művész, Jim Dine azonos című pop-art festményéről kapta. A hosszú haj a hagyománytisztelő emberek szemében „vörös posztó” volt, megbotránkoztak rajta, lázadásnak, a túlzott szabad gondolkodás jelének tartották. Milyen érdekes, hogy az eredetileg rövid hajú szerzőpáros is valahogy ekkortájt szokott le a hajvágatásról, MacDermot-ot pedig klasszikus komolyzenei képzettsége ellenére hamar magával ragadta az egész sztori atmoszférája.

Nehéz lenne összegyűjteni, hogy a Hairt világszerte hány színpadon vitték színre. Talán könnyebb lenne, hogy hol nem. Ötven év nagy idő, de a hosszú hajúak sztorija a szabadság üzenetével még soha, sehol nem maradt hatástalan. A dalokat meg fütyüljük, dúdoljuk, pengetjük … továbbra is.

SzaSzi

Forrás: wikipedia, szinhaz.org, faymiklos.hu