A lótusz egészen különleges növény, mely képes a sötét, zavaros vízből minden nap újjáéledni és csodás látványt nyújtani. Az egyik legszentebb virág, India és Vietnám nemzeti virága, a buddhista és az egyiptomi kultúra fontos eleme. A lótusz a kapaszkodó gyökereivel minden éjszaka elmerül a sötét vízfenéken, majd a következő reggel újra kivirágzik, nem véletlen, hogy a megvilágosodást, az újjászületést szimbolizálta az ókori világban, és lelki eredetű spirituális jelentése a keleti kultúrákban is fellelhető. Általános vélekedés szerint a bennünk élő hitet jelképezi.

A jólétet számtalan módon tudjuk a másik orra alá dörgölni, az egyik ilyen a nyaralás, mondjuk Hawaiira, ami még amerikai mércével sem olcsó mulatság. A Fehér Lótusz szállodába érkező vendégek egytől egyig gazdagok, a sorozat egyszerre mutatja be a sokféleségüket és a közös vonásaikat is. Van köztük nászutas pár milliomos férjjel, aki beleszületett a jóba (Jake Lacy) és egy kevésbé jómódú feleséggel (Alexandra Daddario), házaspár sokkal jobban kereső, befolyásos feleséggel (Steve Zahn és Connie Britton), tinikkel (Sidney Sweeney és Fred Hechinger) és az egyikük – színesbőrű, mert adnak a részletekre – barátnőjével (Britanny O’Grady), illetve egy dúsgazdag magányos nő (Jennifer Coolidge) a zsarnoki anyja hamvaival.

Pihenni érkeztek ide, de a magánéleti problémák továbbra is nyomasztják őket, ami feszültséghez vezet, és a második percben kiderül, hogy a nyaralás során valaki meghal. Innen megyünk vissza a történet elejére, és találgatjuk, hogy vajon ki lesz az, a cselekményt pedig úgy csűrik-csavarják, hogy ez a kérdés szinte az utolsó pillanatig nyitva marad. A műfaj szatíra, gazdagokat zárnak össze egy szállodába, de ezúttal nincs nyomozó, nincsenek gyanúsítottak, csak egy előre „bejelentett” haláleset és egy csomó frusztrált ember, na meg fekete humor és helyzetkomikum.

A sztorit a kettősség uralja. A helyszín egyszerre gyönyörű és frusztráló, a vendégek irritálóak, de esendőségük miatt mégis valódiak, talán még kedvelhetőek is. Az egész helyzet irigylésre méltó és szánnivaló is egyben, ahol a természetközeliség áll szemben a kütyüktől való függéssel, a kikapcsolódás utáni vágy az állandó hajtással, de ide sorolnám a helyiek autentikus műsorainak mesterkéltségét is. A turizmus mint fő megélhetési forrás ambivalens érzést vált ki a személyzetből (Nathasa Rothwell, Lukas Gage és Kekoa Kekumano), akik mosolyogva fogadják az ide látogatók rájuk zúdított testi-lelki nyomorát.

Mert bizony ezek a vendégek egy pillanatra sem képesek elszakadni a szürke hétköznapoktól, attól a valóságtól, ami elől ide menekülnek, nem képesek maradéktalanul élvezni azt, ami körülveszi őket. Gondosan beosztott életükbe már csak ez az egy hét nyaralás hiányzott, és ez ugyanúgy fáj nekik, mint a tüske a köröm alatt. Nem érdemlik meg, hogy itt legyenek, nem méltóak rá, ugyanakkor a történtek hatására mégis megváltozik az önmagukhoz, a másikhoz és a világhoz való viszonyuk, a hely spiritualitása elvitathatatlan.

Nem én vagyok az első és valószínűleg az utolsó sem, aki A Fehér Lótuszt a Waczak Szállóhoz hasonlítja, ami nem csak amiatt van, hogy a szállodamenedzsert, Armondót alakító Murray Bartlett kiköpött John Cleese. Nagyon fontos elem a humor és az, hogy a vendégek minden kényelmetlenség ellenére jól érezzék magukat, miközben Armond igyekszik kibújni a felelősség alól és folyamatosan kifogásokat keres. Az egész ugyanakkor nagyon is XXI. századi, a karakterek, a problémáik, a mondanivaló és a megjelenítés is. Igazi modern, szórakoztatóan irritáló darab, amelyre a zene még rátesz egy lapáttal. Nem mindenki fogja szeretni, viszont már most elegen ahhoz, hogy berendeljék a második évadot.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu