Különböző szempontok alapján sokan próbálkoztak a gitárlegendák rangsorolásával, de a The Conversation nonprofit médiaportál – melyen akadémikusok és kutatók publikálnak – jutott a legközelebb az objektivitáshoz. Ők ugyanis – pontosabban egyik szerzőjük, Daniel Lee – összesítették a legkülönfélébb listákat, és ennek eredményét tették közzé, minden listán szereplő helyezést pontozva. A Rolling Stone Magazin, a Ranker, a Superprof Magazin, a Louder, a The Top Tens, a Guitarhabits, a Guitar World Magazin, a Purple Clover, az U Discover Music és a WatchMojo összeállításai top 10 és top 150 között vannak, de mindenhol csak az első tíz helyezettet vették figyelembe. Íme az eredmény!

Minden idők tizedik legjobb gitárosa David Gilmour (1946), a Pink Floyd tagja lett, aki az együttes feloszlása után sikeres szólókarriert épített fel. Már a zenekarban is híres volt szólóiról. Játékstílusát karakteres hajlítások, hosszan kitartott hangok, bluesos hangzások, lírai vibratio és kiváló intonáció jellemzik. A kritikusok és a rajongók többsége egyetért abban, hogy minden idők egyik legnagyszerűbb gitárszólóját adja elő a Floyd Comfortably Numb című számában. Játszik még basszusgitáron, billentyűs hangszereken, szájharmonikán, dobon és szaxofonon is.

A világ legjobbjainak sorában a kilencedik helyen Keith Richards (1943), a Rolling Stones fenegyereke végzett. Gitárfilozófiájának és játékának kulcseleme az akusztika. A ritmusra és az akkordokra összpontosít, legfőbb inspirálója Chuck Berry. A hatvanas évek végén kezdett kísérletezni a nyitott hangolással, melyet addig senki nem használt ritmusgitárra, s ekkor alakította ki sajátos akkordjait és stílusát. Sokszor eltávolítja a legalacsonyabb húrt, és csak ötön játszik, mivel az alsó húr csak „akadályozza”, ezeket a hangokat a basszusgitárosra hagyja. Richards stílusát és különböző technikáit tanítják az angolszász zeneiskolákban.

A nyolcadik gitárlegenda Chuck Berry (1926-2017), a rock and roll egyik legfontosabb személyisége, hiszen az utána következők mind tőle tanultak, az általa kijelölt ösvényen haladtak, továbbfejlesztve zenéjét. Ő tette népszerűvé a gitárszólót. Stílusa a bluesban és a countryban gyökerezett, de legfőbb jellemzője a blues és a ritmus összhangba hozása volt. Játékának magja a pentatónia, kedvelte a domináns akkord progressziókat (az egyik akkord átmegy egy másikba), és nagyban támaszkodott a kettős megállásokra (két egyszerre játszott hang), valamint a staccato kanyarokra. E két utóbbit előszeretettel használta és használja Angus Young (1955) is az AC/DC-ben.

A hetedik helyen Stevie Ray Vaughan (1954-1990) végzett, aki rajongói szerint minden idők legnagyobb fehér blues-gitárosa volt. Zenéje a bluesban, a rockban és a jazzben gyökerezett. Albert King (1923-1992) jelentős befolyást gyakorolt művészetére, de Jimi Hendrix volt legnagyobb inspirálója. Karrierje során újjáélesztette a blues rockot, és utat nyitott sok más művész előtt. Teljesen egyéni stílusa eklektikus és tüzes, sőt agresszív volt, nagy hangerő és nehéz húrok használata jellemezte. Vaughan katalizátor volt az erősítők és effektek újjáélesztésében a nyolcvanas években. Híres jobbkezes technikáját tanítják a zeneakadémiákon.

A világ hatodik legjobb gitárosa B.B. King (1925-2015) lett, minden idők egyik leghíresebb bluesgitárosa, aki még 89 éves korában is aktív előadó volt. Minden tudását autodidakta módon szerezte. Folyamatosan fejlődött, míg magáénak nem tudhatta a bluesvilág egyik legjellegzetesebb gitártechnikáját. Stílusában a delta blues lüktetését vegyítette dzsesszes motívumokkal, így hozta létre saját hangzásvilágát. Az akkordjáték nem volt az erőssége, de tempóérzéke, ujjvibratója és dallamjátéka egyedülálló. Kifinomult szólózási stílusa a húrhajlításon, valamint a vibrato és a staccato váltogatásán alapult, ami sok későbbi blues elektromos gitárosra volt nagy hatással.

Minden idők ötödik legjobbja Robert Johnson (1911-1938) amerikai bluesgitáros, az egyik leghíresebb delta blues zenész. Példaképe az utánozhatatlan Son House (1902-1988) volt, akit slide-os gitározása tett egyedivé. Ehhez adta hozzá Johnson Skip James (1902-1969) szeszélyességét és Lonnie Johnson (1899-1970) jazzes stílusát, s ezekből egy új, egyéni hangzást dolgozott ki. Előszeretettel játszott különleges dallamokat a magasabb húrokon.

A negyedik helyre Eddie Van Halen (1955-2020), holland születésű amerikai gitáros, a Van Halen zenekar alapítója került. Kétkezes tapping technikájáról híres, ami védjegyévé vált. Koncerteken olyan dolgokat játszott gitárján, mint senki más. Tökösen, telten, korábban sosem hallott hangerővel szólt a hangszere, pedig nemegyszer a fal felé fordította az erősítőjét. A sebesség pedig, amely stílusának másik fő eleme volt, szintén egyedülálló, ő tekinthető a sebességcentrikus gitározás előfutárának, melyet olyan későbbi zenészek fejlesztettek tovább, mint Yngwie Malmsteen (1963), a neoklasszikus metál keresztapja. Forradalmasította a rockgitározást, kiutat mutatva a bluesból. A saját fejlesztésű tapping-technika mellett precíz frázisai, staccato riffjei, harmónia és dallamvilága is hozzásegítette a jól megérdemelt hírnévhez. Legendássá vált Euription című gitárszólója.

A világ legjobbjainak sorában a harmadik helyen Eric Clapton (1945), a Lassúkezű, a rock-korszak egyik leginkább megbecsült és legnagyobb hatású gitárosa végzett. Egyedülálló módon különböző stílusokban is komoly sikereket ért el: a delta bluesban, a blues rockban, a hard rockban, a pszichedelikus rockban, a popban és a reggae-ben. A hatvanas években a Chicago blues és híres bluesgitárosok (pl. B. B. King) hatására egy sajátos stílust hozott létre, mely hamarosan a leghíresebb brit gitárosok közé emelte. Szólózási stílusa energikus, elegánsan pontos, vibratiója pedig mindenki másétól különbözik mind technikában, mind finomságban. Játékának alapja a dinamika és a szinkronizáció, ezeknek köszönheti azt a képességét, hogy bármilyen dalba illeszkedni tud, s ezért tudott több különböző stílusban is nagyot alkotni.

A második gitárlegenda Jimmy Page (1944), a Led Zeppelin alapítója. Munkássága hatással volt a legtöbb rockgitárosra a 70-es évektől napjainkig. Riffjei hozzájárultak a heavy metal kialakulásához. Koncerteken néha bizarr hangokat produkált egy hegedűvonó és egy előerősítő segítségével – mindez bizonyítja elképesztő kreativitását és kísérletező kedvét. Határozott dallamérzékével, könnyed stílusával, súlyos riffjeivel, alternatív hangolásával, az agresszív és torzított hangokhoz való vonzódásával és a finomságokra való képességével foglalta el helyét a gitáristenek között. Játékstílusa blues alapú, melyhez észak-afrikai, közép-keleti és jamaicai elemek keverednek. Minden dallamában jelen van a feeling és az átütő erő. A Stairway to Heavenben játszott szólója nem véletlenül szerepel előkelő helyen a világ legjobb gitárszólói között.

Minden idők legjobb gitárosának Jimi Hendrix (1942-1970) bizonyult, aki mind a mai napig kulturális ikonnak számít. Ő az egyetlen, aki mind a tíz vizsgált listán szerepel a top 10-ben: kilencen az első helyen, egyen pedig másodikként. A balkezes zenész művészetének alapja egy bluesos, dzsesszes vagy funkos alapritmus ötvözése a pszichedelikus hangzású improvizációkkal. Maximálisan kihasználta a feedbackben (akusztikus visszacsatolás) rejlő lehetőségeket. Játéka – a rock mellett – bluesos, R&B-s, soulos és dzesszes elemeket is tartalmazott. Az elsők között volt, aki a sztereó hangzással és a fáziseltolódással kísérletezett, és ő volt az egyik első gitáros, aki széles körben alkalmazta a hangszínváltoztató effekt egységeket a mainstream rockban. Úttörő szerepet játszott a hangszer elektronikus hangforrásként való használatában. Roppant kreativitása ugyanúgy megnyilvánult művészetében, mint kísérletező kedvében. Ez utóbbi nemcsak hangszerére korlátozódott, hiszen a progresszív rockkal is kacérkodott, és nagyban inspirálta a progresszív soult is. Gitárjátékának alapja, hogy az egyes akkordokat az improvizáció alapjaként kezelte, s minden akkord köré tett egy alkalmi variációt vagy riff ötletet. Mivel sosem követte a hagyományos szabályokat, játéka az akkordok között, a riffek és a felvezetések ismétlődése között mozgott. A zenészek máig is használják a Hendrix-akkordot, mely az ő kedvence volt.

tmoni

Forrás: The Conversation, Wikipédia, Wikipedia, Guitar World Magazin, Fundamental Changes, Quora, Guitar.com

A képek a flickr.com és a Wikimedia Commons gyűjteményeiből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép; 9. kép; 10. kép; 11. kép; 12. kép; 13. kép.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Akinek füstöl a keze alatt a billentyű
2. rész: Mini várak között
3. rész: Közép-Európa leghatalmasabb erődítménye
4. rész: Bolhányi művészet, mákszemnyi nagyságok
5. rész: A világ legnagyobb hangszere, a Nagy Stalacpipe orgona
6. rész: Óriásmozaik Rubik-kockából
7. rész: Salvator Mundi – Minden idők legdrágább festménye
8. rész: A pénz nem boldogít! Vagy mégis!?
9. rész: A világ legnagyobb világító betleheme Manarolában
10. rész: Minden idők legnagyobb koncertjei
11. rész: Kolodko miniszobrok
12. rész: Labirinto Della Masone – A világ legnagyobb szabadtéri labirintusa
13. rész: A világ leghangosabb zenekarai
14. rész: Binhai szeme - Egy modern és futurisztikus könyvtár
15. rész: Predjama: a világ legnagyobb barlangvára
16. rész: Gigantikus kódex
17. rész: A világ legnagyobb Krisztus-szobrai
18. rész: A világ legsikeresebb albumai
19. rész: Minden idők legsikeresebb zenei előadói
20. rész: Minden idők legtöbb Grammy-díjasai
21. rész: Európa legrégebbi fahídja: a Kappelbrücke
22. rész: Mural das Etnias ‒ A világ (egykori) legnagyobb utcai graffiti műalkotása
23. rész: Amikor a felsepretlen padló divat volt
24. rész: A világ legjobb könnyűzenei énekesei
25. rész: Burj Khalifa: A világ legmagasabb épülete
26. rész: Menjünk vendégségbe a Nádasdyakhoz!