A már dekádok óta ikonikus, amerikai dalszerző-énekes-színész Paul Simon (akinek mindkét szülője emigráns magyar volt) kronologikus diszkográfiájában a hetedik helyet foglalja el az 1986-ban megjelent Graceland című album, melynek dalszövegeit részben a zenész egy dél-afrikai útjának benyomásai ihlették, és egy látszólag kapuzárási pánikban lévő férfit követnek végig. A korong vezető kislemeze volt a You Can Call Me Al, amely jelentős szerepet játszott a Graceland 1987-es Az év albuma Grammy-díjában, hogy aztán az idők folyamán Simon egyik legnagyobb slágerévé váljon.

A You Can Call Me Al szövegében a főhős hangosan tűnődik azon, hogy miért nehéz az ő élete és az élet úgy általában („Hol a feleségem és a családom?”, „Mi lesz, ha itt halok meg?”, „Ki lesz a példaképem?”). Ahogy azonban maga Paul Simon is kifejtette a Classic Albums dokumentumfilm-sorozat Graceland című epizódjában 1997-ben, a harmadik versszakra az általános portré-szerű perspektívából személyes és önéletrajzi szemléletűvé válik. A dalban szereplő nevek amúgy egy olyan partin történt vicces esetből származnak, amelyre Simon az akkori feleségével, Peggy Harperrel ment el: Pierre Boulez francia zeneszerző és karmester tévedésből Paulra „Al”-ként, Peggy-re pedig „Betty”-ként hivatkozott. A dalból készült egy videóklip, Simon a Saturday Night Live házigazdájaként tartott monológja alatt adta elő, de nem volt elégedett az eredménnyel. Az új változat ötlete Lorne Michaels producernek és Gary Weis rendezőnek köszönhető.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Azt mindenekelőtt tudni kell ezzel kapcsolatban, hogy Paul Simon és Chevy Chase barátsága még az 1975-ös Saturday Night Live (késő esti komédiaműsor és varieté-show) eredeti évadáig vezethető vissza, ahol utóbbi a show legnépszerűbb szereplőjeként tündökölt, előbbi pedig állandó közreműködőként szerepelt (a második részben például 1970-es „szakításuk” óta újra fellépett Art Garfunkellel). Sok estét töltöttek el ők ketten közösen a városban. Aztán jó egy évtizeddel később jött a You Can Call Me Al (második) videóklipje, amelyben a 193 centiméteres Chevy Chase (aki akkorra a filmsztárság csúcsára jutott) és a mindössze 160 centis Paul Simon – remek kontrasztot alkotva – egy rózsaszín falú, kvázi-üres szobában, majdnem közösen adják elő a dalt. Azért csak „majdnem”, mert Chase – minden helyzetkomikumra számot tartó lehetőséget megragadva, hogy barátja elől ellopja a show-t – végigtátogja Simon „hangján” a szöveget, belefojtva az énekesbe a szót. A zenész így zavarában néha hangszereket hoz be vagy vesz elő, amire a színész megpróbál ugyancsak valamilyen módon rátromfolni.

A VH1 meglehetősen sűrűn játszotta aztán a videót, amely egészen a 23. helyig tört fel az akkori 100-as listán. Felejthetetlen amúgy az a jelenet a klip egyik csúcspontján, amikor Simon és Chase felállnak a székeikről, előbbi egy szaxofont ragad meg, utóbbi egy trombitát, és egymáshoz gyakorolt lépésekkel adnak elő egy „táncot” (a képen). Amikor Paul Simon 1991-ben hatalmas koncertet adott a New York-i Central Parkban, Chevy Chase csatlakozott hozzá, és újra előadták ezt az ikonikus koreográfiát. Egy szónak is száz a vége, Pault 1986 óta nyugodtan hívhatjuk Alnek, ha akarjuk.

Szilvási Krisztián

Forrás: en.wikipedia.org, rollingstone.com

A YouTube-ra feltöltött videó beágyazása a nyilvános videómegosztó webhely API általános szerződési feltételeinek betartásával történt, a feltöltő/tulajdonos felhasználók felé történő általános engedélyét követve. A beágyazott videó ezen a linken található a feltöltő megnevezésével.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Tom Hanks: Carly Rae Jepsen – I Really Like You
2. rész: Christopher Walken – Fatboy Slim: Weapon Of Choice
3. rész: Alan Rickman – Texas: In Demand