Giuseppe Verdi már 1844-től ismerte Victor Hugo amúgy a cenzúra által betiltott színművét, amely „olyan nagy hatással volt a zeneszerzőre, hogy azonnal egy opera lehetséges témáját látta benne”. 1850 márciusában kötötték meg a szerződést a velencei dalszínház vezetőjével, Carlo Marzarival: abban állapodtak meg, hogy Verdi új operát ír a La Fenice számára az 1851-es karneváli szezonra. Verdi kérte fel Francesco Maria Piave-t, akivel már az Ernani kapcsán együtt dolgozott, ő ajánlotta A király mulat megzenésítését. Verdi lelkesen fogadta, de aggódott, hogy a cenzúrával gondjaik lesznek. Az átok munkacímet viselő mű kapcsán 1850 augusztusában Verdi levelében így írt: „A kétség, hogy A király mulat bemutatását nem engedélyezik, nagy zavarba hoz. … Piave biztosított arról, hogy a témának nincs akadálya, így én szavában bízva, már behatóan foglalkoztam a darabbal, sőt a zenei gondolat és színhatás is határozott képpé formálódott bennem. Ezzel a munka legfontosabb részét a magam részéről elvégeztem. Ha most arra kényszerülnék, hogy egy másik témával foglalkozzam, nem lenne elég időm, hogy hasonló alapossággal dolgozhassak rajta, így nem tudnék olyan operát írni, amely művészi mércémet kielégítené.”

Karl von Gorzkowsky, Velence katonai kormányzója a szövegkönyv alapján megtiltotta az opera bemutatását, egyaránt megbotránkozott a cselekményen, amely „az átok, a csábítás és a gyilkosság körül forgott”, taszította „erkölcstelensége és obszcén közönségessége”, valamint a szereplőgárda összetételén, „kicsapongó és romlott uralkodó, egy púpos udvari bolond és a lánya, egy bérgyilkos és utcalány testvére”. Végül Piave-nek és a dalszínház titkárának közreműködése révén sikerült elérniük, hogy megfelelő változtatások után bemutathassák az operát. A végső engedélyt 1851. január 25-én kapták meg. A színházigazgató munkáját követően „a francia királyi udvarból olasz hercegség lett”, a francia király helyett a gaz csábító herceggé alakult, a történet a 16. században játszódik, a címet pedig Rigolettóra változtatták. Piave végül – Verdi kéréseit is figyelembe véve – átírta a szövegkönyvet.

Verdi összesen negyven napot töltött a zene megírásával. Arra kérte az énekeseket és a zenészeket, hogy a premiert megelőzően senkinek ne mondjanak semmit a műről. A legenda szerint „állítólag annyira félt attól, hogy dallamai idő előtt elterjednek, hogy Az asszony ingatag kezdetű áriát az utolsó napon adta csak oda a tenornak, hogy a közönség csak a bemutatón szembesüljön a slágergyanús áriával”.

Rigoletto szerepében Felice Varesi bariton lépett színre, a mantuai herceget egy fiatal tenorista, Raffaele Mirate énekelte, Gildát pedig Teresina Brambilla szoprán. Sparafucile-t Feliciano Pons basszista, Maddalenát pedig Annetta Casaloni mezzoszoprán keltette életre. A Rigoletto az ősbemutatón „zajos sikert aratott”. Verdi megérzése is igazolódott, Velencében másnap az utcákon Az asszony ingatagot énekelték vagy fütyülték. Még huszonkét egymást követő estén játszották az operát, minden este egyre fokozódó sikerrel. A kritikusok és a közönség is ugyanolyan lelkesen fogadta, többek között Victor Hugo és maga Rossini is lelkes rajongójává vált.

A Rigolettóval indult Verdi pályafutásának második nagy korszaka, zenedrámája „az operairodalom egyik legsötétebb, legtragikusabb témájú alkotása”.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; Giuseppe Verdi: Rigoletto. Kossuth Kiadó; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.