Ennek következtében – még a Pearl Harbor-i attak hónapjában – 1941. december 29-én, az Arcadia fedőnevű washingtoni megbeszéléssorozat keretében Winston Churchill és Franklin D. Roosevelt megállapodtak abban, hogy 1942. január 1-jével létrehoznak egy közös főparancsnokságot Délkelet-Ázsiában, amely összefogja a térségben lévő amerikai, brit, holland és ausztrál erőket. A főparancsnokság az ABDA, avagy ABDACOM nevet kapta, amely az említett államok angol neveiből adódott. Parancsnoka a brit Archibald Wavell tábornok lett, aki képességeit már bizonyította Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is, ám itt teljesen más körülmények és lehetőségek várták. Az elsődleges célja Szingapúr és Holland Kelet-India megvédése volt. Utóbbi megszerzése kiemelkedő stratégiai érdeke volt Japánnak, mivel innen származott a világ gumitermelésének 40%, óntermelésének 30%-a, emellett igen komoly olaj- és cukortermelő volt.

A Darwin ellen intézett bombázást követően a japán invázió február végén már közvetlenül a holland kézen lévő Indonézia (akkor Holland Kelet-India) legnépesebb és legfontosabb szigetét, Jávát fenyegette. Jáva kulcsfontosságú volt a térségben, mert Manila és Szingapúr eleste után itt feküdt az utolsó igazán jelentős szövetséges nagyváros, Batávia (ma Dzsakarta), a sziget keleti felén pedig a legfontosabb még szövetséges kézen lévő kikötő, Szurabaja. A Jáva elleni invázió a japán terveknek megfelelően 1942. február 27-28-án éjszaka indult, a csapatokat hatalmas konvojokban indították útnak a sziget partjai felé, miközben hadihajók óvták azokat a szövetségesek esetleges támadása ellen. A Karangánál partraszálló csoportot Takagi Takeo ellentengernagy csoportja kísérte, és 27-én délután már közelítettek céljukhoz a Jáva-tengeren, Szurabajától északra.

Közeledésük nem maradt rejtve, a szövetséges légi felderítés észrevette a hajóhadat. Ezt követően az ABDA flottájának (ABDAFLOAT) zöme 1942. február 27-én kifutott Szurabaja kikötőjéből, hogy lecsapjon a japán inváziós erőket szállító hajókra, illetve az azok védelmét biztosító egységekre. A csoport vezetője a holland Karel Doorman ellentengernagy volt (az alsó képen), aki zászlóshajójáról, a HNLMS De Ruyterről irányította a műveletet. A flottába 5 cirkáló (A brit HMS Exeter, az amerikai USS Houston, a holland HNLMS DE Ruyter és HNLMS Java, valamint az ausztrál HMAS Perth) és 9 romboló (a brit HMS Electra, HMS Encounter, HMS Jupiter, az amerikai USS Alden, USS John D. Edward, USS John D. Ford, USS Paul John és a holland HNLMS Kortenaer és HNLMS Witte de With) tartozott. Jelentős erő volt ez, ugyanakkor a légi támogatása már nem megfelelő, a térségben eddigre a japánok jelentős légi fölényt tudtak kialakítani, ami az éppen átalakult tengeri hadviselésben komoly hátránynak számított.

A szövetséges flottát kifutásától kezdve japán felderítőgépek követték, állandóan közölve Takagival annak pozícióját, hajózási irányát és sebességét. Így a japán admirális a szállítóhajói és az ellenség közé összpontosította hadihajóit, felkészült a megtámadásukra. Takaginak 4 cirkálója volt (két hatalmas – csaknem csatahajónak számító – egység, a Nacsi és a Haguro, valamint a kisebb Naka és Dzsincú), illetve 14 rombolója (Usio, Szazanami, Jamakaze, Kavakaze, Jukikaze, Tokicukaze, Hacukaze, Amacukaze, Muraszame, Szamidare, Haruszame, Júdacsi, Aszagumo, Minegumo). A Nacsi és a Haguro nagyobb és messzebb hordó ágyúkkal rendelkezett, mint bármely szövetséges hajó, emellett a gyors japán rombolók sokkal nagyobb hatótávolságú és jobb torpedókkal voltak felszerelve, mint ellenfeleik.

Teljesen esélytelennek persze nem lehetett nevezni a szövetségeseket sem (január 23-24-én éjszaka egy 4 rombolóból álló holland-amerikai hajóraj meglepetést okozott éjszakai rajtaütésével egy kisebb japán erőn Balikpapan mellett), de a feltételek nem voltak egyenlőek. Cirkálók tekintetében mondjuk nem számított nagynak a különbség a két fél között, hiszen létszámra nézve a szövetségesek kerültek minimális fölénybe (5:4), míg a méretet és az ágyúkat tekintve a japánok voltak némileg erősebbek. Ellenben a rombolókat összehasonlítva már komoly japán előny mutatkozott: eleve 14 hajó állt szemben 9-cel, ráadásul azok modernebbek és gyorsabbak is voltak, valamint fegyverzetük is korszerűbb.

Az összecsapás február 27-én délután 16:15-kor kezdődött meg tüzérségi párbajjal 20-25 km-es távolságról, és kezdettől japán fölény volt tapasztalható, elsősorban a két nagy cirkálójuk nagyobb kaliberű lövegei miatt. A szövetségesek utólagos jelentéseiből kiderül, hogy a négy (ha a britet és ausztrált egynek vesszük, akkor három) ország hajóiból álló koalíciós flotta hajói között a kommunikáció szinte teljesen esetlegesen működött: nem volt egységes irányítás, az amerikai hajók nem igazán tudták, hogy a holland parancsnok pontosan mit akar, és az első összeütközést követően a hadrend is összekuszálódott, teljes rendezetlenségben, egyesével küzdöttek a hajók. Így minden hősiességük mellett nem sok esélyük maradt az összehangoltan és profin teljesítő japán flotta ellen. A japán rombolók gyorsaságukkal mesterséges köd leple alatt többször megközelítették az ellenséget, s torpedókat vetettek ki, melyek közül egy 17:15-kor eltalálta a HNLMS Kortenaer-t, amelyet azonnal kettétört a robbanás. Életben maradt legénységét az Exeter szedte föl, amely már ekkorra szintén több tüzérségi találatot kapott. (A címlapképen az Exeter még egy február 15-i össztűz alatt látható, végül március 1-jén süllyedt el.)

Utólagos elemzések alapján Karel Doorman taktikája – ha egyáltalán beszélhetünk ilyenről – nem igazán működött. A csata e szakaszában a japán hajókról csaknem 1500 tüzérségi lövedéket lőttek ki és 39 torpedót vetettek be, s az elsüllyedt holland rombolón túl több szövetséges hajó kapott találatot, az Exeter pedig komoly sérülést szenvedett A tömeges torpedótámadások mégsem váltották be a hozzá fűzött reményeket, sok ugyanis idő előtt robbant. A szürkület közeledtével Takagi döntésre akarta vinni a dolgot, egyre közelebb vezette rombolóit az ellenséghez, miközben folyamatosan torpedózta őket. Egy japán romboló, az Aszagumo szintén súlyos találatot kapott gránáttól, így kénytelen volt lemaradni, de ez volt az ázsiaiak egyetlen igazi vesztesége aznap, és a hajó nem is süllyedt el. A sikert elérő Electra nem sokáig ünnepelhetett, mert olyan komoly találatokat kapott, hogy a legénység 18:15 körül kénytelen volt elhagyni a süllyedő hajót. A szövetségesek megpróbáltak dél felé megszökni mesterséges ködöt fejlesztve, de a japán hajók gyorsabbnak bizonyultak.

Az ütközet sötétedés után is folytatódott. A legmodernebb szövetséges romboló, a HMS Jupiter egy még a hollandok által telepített partközeli aknára futott, majd elsüllyedt. A Java-t 23:26-kor torpedótalálat érte a Nacsiról, s a cirkáló 15 perc alatt merült el, szinte teljes legénységével. Végül a sors beteljesüléseként Doorman zászlóshajóját, a De Ruytert is elérte a végzet egy japán torpedó képében kevéssel éjfél előtt. A találat percek alatt a tenger fenekére küldte a holland cirkálót, Doorman tengerészkapitányhoz méltó módon a fedélzeten maradt, azzal együtt veszett el. A csatában a szövetségesek hajnalra 5 hajót (2 cirkáló, 3 romboló) veszítettek, de a következő két napon a maradék flotta zöme is megsemmisült. 1942. március másodikára virradóan az ABDAFLOAT gyakorlatilag megszűnt létezni.

A japánok Jáva elleni inváziója még február 28-án hajnalban megindult, s gyorsan sikereket ért el. Március közepére a holland és szövetséges erők letették a fegyvert vagy elhagyták a szigetet. Támogató flotta hiányában az ellenállás voltaképpen reménytelenné vált, pláne, hogy a helyi indonéz lakosság sem sok szimpátiával állt a gyarmattartó hollandok mellett. Később persze a japánoktól sem kaptak semmi jót. A térség 3 évre szilárdan japán kézbe került, s a háború végéig nagyrészt meg is tartották. Más kérdés, hogy addigra a tengerek feletti uralmukat már régen elvesztették, ahogyan a háborút is, a Jáva-tengeren győztes csatát vívó hajóik szinte mind a Csendes-óceán alján pihentek.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Stille, Mark: Java Sea 1942: Japan's conquest of Netherlands East Indies. Oxford, 2019.

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.