A cselekmény 1940 nyara és 1942 vége között játszódik egy olyan fiktív történelmi közegben, amelyben Franklin D. Roosevelt elvesztette az 1940-es elnökválasztást, és az amerikaiak Charles Lindberghet választották meg elnöknek. A cselekményt Philip Roth meséli el egyes szám első személyben, tehát nevezhetjük alternatív önéletrajzi regénynek is. A történet kezdetekor még csak hétéves, a narrátor hangja viszont egy felnőtté, aki csupán visszaemlékszik arra a bő két évre, és úgy mutatja be életének azt az időszakát, ahogyan akkor, hétévesen látta. Azt mondja, folyamatos félelem ül ezeken az emlékeken, s bár tisztában van azzal, hogy „nincsen gyerekkor rettegés nélkül”, azt nem tudja, hogy akkor is ennyire szorongott volna-e, ha nem Lindbergh az elnök, vagy ő nem zsidók ivadéka.

Az alternatív történelmi kontextus dióhéjban: 1940-ben a Republikánus Párt színeiben induló Charles Lindbergh lesz az Egyesült Államok elnöke, aki a Szavazz Lindberghre vagy szavazz a háborúra! szlogennel kampányol, és győzi meg a választópolgárokat. Burton K. Wheeler montanai szenátor lesz az alelnök, Henry Ford pedig a belügyminiszter. Lindbergh nyíltan kritizálja a zsidókat, amiért háborúba akarják taszítani Amerikát. Megválasztása után megállapodást köt Hitlerrel és Hirohito császárral, hogy nem avatkozik azok európai, illetve ázsiai terveibe. Az amerikai állampolgároknak tökéletesen megfelel, hogy „nincs háború, soha többé nem kell harcolniuk és meghalniuk a fiataloknak!” (80. oldal) Az amerikai zsidókat felháborítják az események, és joggal tartanak az antiszemitizmus felerősödésétől; részben a feszültséget enyhítendő, Newark konzervatív rabbija, Lionel Bengelsdorf a támogatásáról biztosítja az elnököt, és szoros kapcsolatot épít ki vele. Ez viszont nem nyugtatja meg a zsidókat, és Lindbergh programjai őket igazolják. A Szolgálat az Amerikai Feloldódásért (SZAF) egyik kezdeményezésének keretében zsidó fiúk tölthetnek egy nyarat déli és középnyugati gazdálkodó családoknál, tapasztalatszerzés céljából. Valójában a zsidó fiatalok amerikanizálása a cél. A SZAF egy másik húzása az 1862-es telepítési törvény új változata, a Homestead 42, amely által egész zsidó családokat kényszerítenek költözésre, jellemzően Délre és Középnyugatra, olyan településekre, ahol nem élnek zsidók. Az ellenállás legerősebb hangja Walter Winchell rádiós műsorvezető, aki vasárnaponként jelentkező műsorában nyíltan támadja Lindbergh elnököt, majd 1942-ben, két évvel a következő választások előtt, és azt követően, hogy munkaadói kirúgják a rádiótól, bejelenti, hogy indul az elnöki székért…

Az Összeesküvés Amerika ellen a Roth család két évét mutatja meg, a fenti politikai események tükrében, ahogyan azt a kis Philip megélte. Szó szerint minden mozzanat érinti őket. Mint minden amerikai zsidó, aggodalommal figyelik, ahogyan Lindbergh-ből az Egyesült Államok elnöke lesz. Aztán a saját bőrükön tapasztalják meg az erősödő antiszemitizmust és a SZAF programjainak közvetett és közvetlen hatásait, Bengelsdorf rabbi pedig Philip anyjának a húgát veszi feleségül, akivel ennek következtében megromlik a család kapcsolata.

A hosszú, összetett mondatok és gondolatok ellenére a könyv nagyon olvasmányos. A történetvezetés lineáris, bár mindvégig érezni, hogy a mesélő egy bizonyos fokú érettséggel és élettapasztalattal a háta mögött tekint vissza az akkori eseményekre, bizonyos értelemben a mindentudó narrátor bőrébe bújva. Philip Roth tulajdonképpen felidézi életének ezt az időszakát, és a történetet úgy meséli el, ahogyan azt a hétéves Philip megélte, közben reflektál olyan dolgokra is, amelyeket csak később, felnőttként érthetett meg. A környezet megteremtése hibátlan: az egyén szintjéről a szűkebb és a tágabb értelemben vett családon, majd a közösségen át az országot átfogó társadalmi szintig mindent nagyon pontosan rögzít, ilyen értelemben a regény nagyszerű társadalom- és korrajz is. Philip, az egyén többnyire csak szemlélője az eseményeknek, aztán néma, néha riadt elszenvedője a következményeknek; az összetartó család, a munkásosztály, a newarki zsidó közösség mind-mind fontos alkotóelemei a történetnek, és valamennyiről hiteles képet fest.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a teljes olvasmányélményhez elengedhetetlen némi történelmi ismeret. Lindbergh-ről például tudni kell, hogy faji-, vallási- és eugenikával kapcsolatos nézetei miatt többen is náci szimpatizánsnak tartották; Wheeler szenátor (a regényben alelnök) határozottan ellenezte a háborúba való belépést, Henry Ford pedig (a regényben belügyminiszter) kifejezetten antiszemita nézeteket vallott. Roth csupán összehozta ezeket az embereket egy ernyő alá, és úgy teremtett miliőt számukra, hogy kidomboríthatta bizonyos vélt vagy valós tulajdonságaikat. Az események ilyetén való alakulása következtében a zsidók joggal érezhették a ʼ40-es évek elején, hogy otthonuk egyre kevésbé biztonságos, hogy sötét felhők gyülekeznek, hogy az államhatalom egyre inkább megteremti azt a környezetet, amelyben őket másodrendű polgároknak tekintik, kiközösítik, elüldözik, meghurcolják. Ilyen értelemben a történet nagyon realiszitkus.

Szinte már fájóan ironikus, hogy Roth politikai-társadalmi látképe egy olyan (elképzelt!) időszakról, amikor a populista politika képes már-már a polgárháború szélére taszítani az országot, éppen 2020-ban jelenik meg (újra) magyarul – 2020-ban, az amerikai elnökválasztás évében, amikor a BLM égisze alatt zajló tüntetések helyenként súlyos zavargásokba torkollnak, és a káoszt mindkét fél megpróbálja a maga javára fordítani. Mindeközben bizonyára vannak olyanok, akik pont úgy éreznek, mint a Roth család Lindbergh Amerikájában 1940-42 között. Ilyen kontextusban nagyon találó Salman Rushdie véleménye a könyvről, amely a magyar kiadás borítójára került: „Philip Roth végül aféle próféta lett, korunk Kasszandrája, aki figyelmeztetett minket, hogy mire számíthatunk, és akárcsak Kasszandrát, őt sem vették komolyan.”

Philip Roth regényében összemosódik a fikció és a valóság. A regénybeli szereplők mind valós történelmi személyiségek, ahogyan a helyszínek is valósak. Roth tényleg Newarkban született és nőtt fel, ugyanabba a Weequahic Középiskolában tanult, mint a regényben is, és a testvérét is ugyanúgy hívták. Bár az nyilvánvaló, hogy Lindbergh nem lett az Egyesült Államok elnöke, Henry Ford nem lett belügyminiszter, 1941 decemberében Amerika belépett a háborúba, a zsidókat pedig nem fenyegette valós veszély Roosevelt Amerikájában, a határ a két világ (a valós és az elképzelt) között annyira vékony, hogy az olvasó nem tudja eldönteni, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik. A szerző a kötet végén külön részt szentelt a főszereplők valódi kronológiájának, ez némiképp segíthet a tájékozódásban.

A regény alapján 2020-ban az HBO készített minisorozatot.

Simon Attila
Forrás: olvasoterem.com