Sam (Jude Law), a gyermekét gyászoló apa a véletlen szerencsének köszönhetően megment egy fiatal lányt, amikor az öngyilkos akar lenni. Epona (Jessie Ross) nem kíván kórházba menni, így a férfi inkább hazaviszi a szigetre, ahol a leányzó lakik. Igen ám, csak ez a fránya sziget egyedül egy töltéssel van összekötve a szárazfölddel, ami csak a megfelelő apály idején válik járhatóvá (naponta kétszer). Mit van mit tenni, főhősünk ott marad az éjszakára, még ha éppen össze is omlik a világa időközben. Úgy tűnik, hatalmas pénzösszeget raboltak el tőlük, amit egy tisztviselő megvesztegetésére akart a kis család felhasználni. Erre Sam ott ragad Osea szigetén térerő nélkül, víz által elzárva. És a szigetlakókról nem is beszéltünk.

Ahogy az lenni szokott, egy 93 fős zárt közösségnél mindenki ismer mindenkit, és az összes lakónak megvan a maga kattanása, mint például az örök mosolygó kocsmárosék (Emily Watson, Paddy Considine). Ráadásul nagyban készülnek egy, a turizmusukat remélhetőleg fellendítő zenei fesztivál létrehozására. Ezek az előkészületek töméntelen alkohollal és droggal járnak. És éppen csak ez a két dolog hiányzott az amúgy is labilis Samnek a lejtőn való elinduláshoz. Hallucinációk, látomások, népi hiedelmek, szekták, valós üldözések és támadások, valamint rengeteg filmszakadás, lényegében minden, mi szem-szájnak ingere.

Aztán három rész után ugrunk némileg az időben. A negyedik epizódtól újrakezdődik a kálvária, csak most már Helent (Naomi Harris) és két lányát, Ellie-t (Nico Parker) és Lut (Charlotte Gairdner-Mihell) követjük. A családi nyaralásuk hátterében azonban sötét titkok rejlenek. Helennek az a fő célja, hogy végre pontot tehessen az ügy végére, és kiderüljön az igazság. Ám az immáron télbe burkolózó, hátborzongatóan kihalt és már cseppet sem vidám és kedves emberekkel teli Osea nem könnyíti meg a helyzetüket. Mindenki elzárkózik, és csak lassan sikerül nyomra bukkanni a kutatásuk során.

A két főszereplő abszolút pozitívum az összképet tekintve, Jude Law játékán Az ifjú pápa óta (pláne) nem lepődünk meg. Naomi Harris pedig fantasztikus színésznő, aki annyira hiteles, hogy könnyen tudunk vele azonosulni. Egyébként is hálás szerep az övé, hiszen gyakorlatilag ő az egyedüli épelméjű felnőtt az egész bagázsban. Bennük kettejükben lehet bízni, de a mellékszereplőkre sem lehet panasz, amit a színészek kezébe adtak, azt el is játszották.

A harmadik nap még látványvilágában is igen erős: klausztrofób, zaklatott, természetközeli és olykor természetfeletti, néhol pedig roppant festői hangulatot árasztanak a képek. A zene is csak ráerősít a ziláltságra. Egyetlen kérdéses darabjának a Dog Days Are Over-t tartottam a Florence and The Machine-tól, de tekintve, hogy később feltűnik maga Florence Welch, az énekesnő is, úgy érzem, magyarázatot leltem a kérdésre.

És akkor a negatívumok: maga a történet. Zárt közösségbe (szektába) érkező idegenről szóló filmek között a tavalyi Fehér éjszakák magasra tette a lécet. Nehéz eltalálni az arányt a normális és a meredek jelenetek tálalásánál, de valahogy Ari Aster filmjének ez sikerült. A harmadik nap ezzel szemben egy merő káosz. A sorozat nézése közben nemcsak Jude Law, hanem a néző is szétcsúszik, amire nem igazán érkezik feloldás a széria első felében. Szerencsére a második egységében sokat tisztul a kép, még némi feloldozást is kapunk a végkifejlet során. Pedig a készítők az első három részt önmagában is értékelhetőnek és érthetőnek szánták. De mit is magyarázok itt első és utolsó három részekről? Jöjjön a magyarázat!

A harmadik nap három különálló részből áll össze: Summer, Autumn, Winter. Az első három epizód Summer, Jude Law poklának megfigyelése. Az utolsó három rész, Winter, Naomi Harrist állítja a középpontba, és megadja nagy nehezen a lezárást is. A két egységnek elvileg külön-külön is érthetőnek kellene lennie, ám a történetek összefüggnek, vannak utalások előre és hátra is. És őszintén szólva a Winter értelmetlen a Summer nélkül. A kettő között helyezkedik el az Autumn, amit október 3-án tartottak. A szombati nap keretein belül 12 órán át figyelhettük a szereplők életét a szigeten élő adásban. Az eddig soha nem látott „színházi produkció” iszonyatos munkát és összeszedettséget követelt. Az Autumn nélkül is működik a történet, mindegy, hogy 0, 5 vagy 720 percet láttál belőle, igazából csak akartak valami nagyon mást, valami teljesen formabontót alkotni.

Ez lenne tehát A harmadik nap. Rossznak azért nem mondható, csak nagyon kell hozzá a hangulat, és még úgy is embert próbáló végignézni. Egyben elég megterhelő, így ajánlott inkább pár nap eltéréssel megtekinteni az epizódokat. Zsánerkedvelő, (pszicho) horror és thriller rajongóknak érdekes lehet, Jude Law és Naomi Harris rajongóknak szinte kötelező. Viszont ha nem vágyunk arra, hogy mások pokoljárását kövessük, akkor messziről kerüljük el.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Bácsi Kinga
Forrás: hetediksor.hu