Benczúr Gyula nevét és életművét ma már talán kevésbé ismerjük, mint kortársaiét: Munkácsyét, Szinyei Merse Pálét, Székely Bertalanét. Pedig Benczúr igazi őstehetség volt, pályáján üstökösként tűnt fel, s aztán állócsillagként ragyogott tovább. Hadd idézzünk egy korabeli folyóirat, a Pesti Napló előfizetőinek készült kiadványból, A magyar festőművészet albumából:

„Mint „csodagyermek” kezdte meg művészi pályafutását és azon kevesek közül való, akik be is váltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ötéves volt 1849-ben, tarka változatosságban robogtak el gyermeki szeme előtt a háború képei: honvédek, kozákok, huszárok, társzekerek, s ő szépen lerajzolgatta azokat egy kis füzetbe. Nem volt az gyermekies pamacsolás, hanem az életnek jellemző visszatükrözése olyannyira, hogy már akkor akadt vevője egy orosz ezredes személyében, a ki két rubelt adott neki arcképéért s felajánlotta a kis Gyula szüleinek, hogy a háború befejezte után magával viszi a fiút Szent-Pétervárra, hogy a saját költségén kiképeztesse ott – orosz művésznek. A gondviselés jót akart a magyar művészettel, mivelhogy az orosz ezredes elesett egyik legközelebbi csatában és Benczúr megmaradt hazájában.”

Szerencsére a szülők segítették fiuk tehetségének kibontakoztatását. Előbb Kassán, majd szakértők tanácsára 1861-től Münchenben a művészeti akadémián taníttatták. Itt egyébként tanulótársa volt a győri Liezen-Mayer Sándor is. 1865-ben felvételt nyerte Karl von Piloty osztályába, akinek vezetésével elsajátíthatta a historikus festészetre jellemző mesterfogásokat. Tanulmányait 1869-ben fejezte be; magánélete és megbízásai Nyugat-Európához kötötték. A hazai kulturális életről azonban folyamatosan tájékozódott, sorra festette a magyar történelmi személyiségeket megörökítő portréit, és 1869-ben elnyerte azt a pályázatot, amelyet Eötvös József kultuszminiszter hirdetett történelmi képekre, hogy így segítse a műfaj hazai elterjedését. Benczúr 1883-ban hazatért, és haláláig a frissen létesülő festészeti mesteriskola igazgatójaként működött.

Közeledett Budavár visszavételének 200 éves évfordulója. Az ünnep megszervezésével azonban némileg megkéstek. Benczúr Gyulának 1885-ben adott megbízást a főváros, hogy örökítse meg a vár visszavételét. A nagyszabású kép természetesen a következő évre már nem készülhetett el, bár Benczúr azonnal hozzáfogott a mű előkészítéséhez. Eddigi történelmi műveit sokkal kevesebb alakkal oldotta meg, itt viszont több szereplőt kellett egységben megjelenítenie. A történeti hűség kedvéért tanulmányozta a kor historikus forrásait és szakirodalmát. A megjelenítés tervének többszöri megváltoztatása miatt a kompozíció megoldását évekig érlelte. A Budavár visszavétele a kereszténység pogányság feletti győzelmének állít emléket. Benczúr azonban nem szándékozott csatajelenetet festeni. Az ünneplés hangján emlékezett meg a magyarság számára nagy jelentőségű eseményről. A kompozíció kivitelezését 1893-ban kezdte el. A képet a leendő pesti városháza részére a millenniumi kiállításra kellett befejeznie. A hatalmas mű (356 x 705 cm) valóban el is készült, és a nagy kiállítási seregszemle egyik látványossága volt 1896-ban a Műcsarnokban.

A festményen a győztes sereg Déli-kapun át való bevonulása látható. A kép bal oldalán a kilátás a Gellérthegyre az ég egy részletével világos színfolt az egyébként sötétebbre hangolt, egyenletes fényelosztással megoldott kompozíción. A kép középterében Lotharingiai Károly, a fővezér látható fehér lován. Mellette Koháry István, mögötte Max Emanuel bajor választófejedelem, balján Esterházy János gróf, körülöttük Savoyai Jenőn kívül mind magyar nemesek láthatók: Pálffy János gróf, Csáky László, Batthyány Ádám, Vak Bottyán, Barkóczy Ferenc és Bercsényi Miklós. Benczúr régi metszeteket felhasználva ábrázolta a csoportot. A katonák felett magyar, bajor és osztrák zászlók lengenek. A győztes vezérek előtt a legyőzött ellenség holtteste, Abdurrahman pasa látható. A kép jobb felső szegletében a német-osztrák sereg harcosai kaptak – nem túl nagy – helyet. A megrendelők ugyan az együttes európai erők diadalát óhajtották kihangsúlyozni, Benczúr azonban kiemelt helyet adott a magyar hősöknek. A kép közepére például nem a fővezér, hanem Petneházy Dávid alakja került, aki az ostrom során megsérült. Mellette Tüzes Gábor, a barát fanatikus figurája és az őt körülvevő magyar vitézek... Szemünk óhatatlanul a kép jobb oldalán látható, kürtjét diadalittasan megfúvó, délceg magyar huszárra téved, aki mellett eltörpülnek a hátrább ábrázolt, pompázatosan öltözött alakok.

A millenniumi évek lelkesedése és életöröme sugárzik az ábrázolásból. A korabeli bírálók a szemkápráztató színskálát dicsérték; míg mások, például Genthon István a kompozíciót emelték ki, mivel azt szerinte akkor Európában más festő nem lett volna képes ilyen sikeresen megoldani. Az alkotás elismeréseként a mestert Munkácsy Mihállyal és Lotz Károllyal együtt a millenniumi kiállításon a Szent István Rend kiskeresztjével is kitüntették.

Igazán nagy festői bravúr Benczúr Gyula Budavár visszavétele című képe, ami a magyar történelmi festészet utolsó nagyszabású vállalkozása, hiszen a századfordulóra már időszerűtlenné vált ez a műfaj. A kép ma a Magyar Nemzeti Galériában található. Ha utazás nélkül szeretnék részletesebben tanulmányozni a festményt, tekintsék meg a mű 3D-ben készült, lenyűgöző rekreációját.

Berente Erika

Felhasznált irodalom: Benczúr Gyula, magyar festő; Budavár visszavétele: Száz szép kép / Benczúr Gyula; szerkesztő Laskay Gabriella (Száz szép kép ; 68.); Révész Emese: Magyarok a „világfaluban”

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Mozaik a Villa Hadrianából
2. rész: Cellini: Sótartó
3. rész: Caravaggio: Medúza-fő
4. rész: Leonardo da Vinci: Hölgy hermelinnel
5. rész: Pierre Puget: A krotóni Milón halála
6. rész: Henri Rousseau: Az álom
7. rész: Ihachi sárkánya
8. rész: Nagy Károly talizmánja
9. rész: A Teknősbékák kútja (Fontana delle Tartarughe)
10. rész: Pablo Picasso: Guernica