Amikor az ember szerelmes, hajlamos érzelmi alapokon döntéseket hozni, melynek célja – minden mást ennek alávetve – a szerelem beteljesülése. Ezek a döntések sokszor nemcsak a külső szemlélődő számára tűnhetnek értelmetlennek és átgondolatlannak, hanem – egy-egy nyugodtabb pillanatban – a döntéshozó számára is. Vizy Márta (Stork Natasa) a szakmai elismerést és az anyagi megbecsülést, jól menő amerikai praxisát hagyja maga mögött, amikor úgy dönt, egy férfi miatt hazajön Magyarországra.

Drexler Jánossal (Bodó Viktor) egy orvoskonferencián ismerkedik meg, ahol megbeszélik, hogy egy hónap múlva találkoznak kedvenc helyén, a Szabadság híd pesti hídfőjénél. János azonban nem jön el, ezért Márta megpróbálja felkutatni őt. Egykori tanáránál munkára jelentkezik, aki a döntéssel járó – minden szempontból – visszalépés mögött látni véli a vak szerelmet, de nem tudja lebeszélni kedvenc tanítványát arról, hogy hülyeséget csináljon. Márta így közelebb kerül Jánoshoz, a találkozás azonban váratlan fordulatot hoz, a férfi nem ismeri fel őt.

Miközben megpróbál beilleszkedni és helytállni ebben a férfiak uralta közegben, elkezd magában és a józan eszében kételkedni. Pszichológushoz jár, ahol érzéseiről mesélve újra és újra megkérdőjelezi ennek a szerelemnek a valódiságát, létjogosultságát. Pedig úgy tűnik, hogy János valós személy, él és létezik, ráadásul nem közömbösek egymás számára, de a következő pillanatban elbizonytalanodunk, mert nem tudjuk, hol járunk, a valóság és a képzelet oly mértékben összemosódik. Mert mi van, ha ezt az egészet tényleg csak Márta képzeli? Mi van, ha ez az egész tényleg csak az ő agyának a szüleménye?

Érdekes kontraszt figyelhető meg a szerelem lebegő állapotának érzékeltetése és a magyar egészségügy, a kórházi viszonyok, illetve onnan kilépve a főváros és az ott élők mindennapjainak bemutatása között. Történik mindez úgy, hogy Mártának orvosként nagyon is észnél kell lennie, és két lábbal a földön kell állnia. A vágás, a zene, az operatőri munka ebből a szempontból (is) nagyon egyedi és ötletes, fiatalos.

Stork Natasát inkább a színházba járó közönség ismeri, filmekben eddig csak kisebb szerepekben láthattuk. Főszereplőként nagy feladat hárult rá, amivel többé-kevésbé meg is birkózott. Gyönyörű szemei és bájos mosolya annyira kifejezőek, hogy amikor megszólalt, kicsit csalódott is voltam, mert gyakran úgy tűnt, mintha papírból olvasná a szöveget. Vagy ilyen az, amikor a precíz és összeszedett orvos hirtelen egy szerelem kellős közepén találja magát? Ha ez rendezői instrukció volt és a koncepció része, máris elnézést kérek. Bodó Viktor 13 év után játszott először filmben, de lényegét tekintve ez csak annyit jelent, hogy játéka és megjelenése érettebb lett, ő egy nagyon jó Drexler János.

Amikor az ember gyakorlatilag naponta jár sajtóra, nincs ideje sokáig emésztgetni egy filmet, sokat számít az első benyomás, amit a film nézése közben, illetve a terem elhagyása utáni pillanatokban érez, gondol. Az utóbbi időben kicsit lassítottam, és azt vettem észre, hogy még napokkal később is ez a film jár a fejemben, ráadásul minden hibájával együtt egyre jobban kedvelem. Sem akkor és ott, sem pedig most nem tudom eldönteni, hogy részleteiben kedveltem és összességében nem annyira, vagy éppen fordítva, de szurkolok neki, mert bár nem egy könnyű valami (tényleg idő és hangulat kell hozzá), szórakoztató, friss és egyedi.

Nem tudom, mennyire jó ötlet összehasonlítani és ezt itt megosztani, de bizony a vetítésről kifelé jövet azt találtam mondani, hogy sokban hasonlít a Testről és lélekrőlre, és utóbbi éppen annyival jobb, amennyivel Enyedi Ildikó jobb rendező. Most már inkább valami más jelzőt keresnék, de inkább tegyük ezt közösen, miután mindenki megnézte. A szerelem soktényezős dolog (nem egzakt tudomány), ennek megközelítése, filmes feldolgozása számtalan módon történhet, a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre mindenesetre túllép azon, hogy csak a címében legyen különleges.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

Hujbi
Forrás: hetediksor.hu