...ha nem lett volna éppenséggel tucatnyi forgatókönyv-változat, ha a vízen történő forgatás nem lett volna hatványokkal drágább a szárazföldinél, ha a gigantikus díszletet nem bontotta volna le hurrikán, ha Kevin Costner kicsit enged az egójából, ha… ha… ha. Szóval akár jól is elsülhetett volna a Waterworld – Vízivilág, amely posztapokaliptikus sztoriját zseniális húzással emelte át a szárazföldről a végtelen óceánra. A történet szerint 2500-ban járunk, a jéghegyek generációkkal ezelőtt elolvadtak a Földön, melynek eredményeként a vízszint 7600 méterrel megemelkedett, így minden kontinens víz alá került. Bolygónk immár egy összefüggő vízfelület, az emberi civilizáció megmaradt egyedei atollszerű, mindenféle építőanyagból összeeszkábált, úszó közösségekben élnek. A szárazföld számukra már csak egy soha nem látott legenda, mégis úgy vélik, valahol a végtelen óceánban még létezik valami ilyesmi.

Egy magányos, Mariner nevű, „kétéltű” tengerész (Kevin Costner) – aki mutációnak köszönhetően kisebb kopoltyúval és úszóhártyákkal rendelkezik, így képes huzamosabb időt a víz alatt tölteni – ritka árukkal, valamint mindennél értékesebb termőfölddel kereskedve hajózik a végtelen óceánon. Egy nap megérkezik egy védőfalakkal megerősített atollhoz, ám a cserekereskedelem után gyanúsnak találják, honnan szerzett több kiló földet: lelepleződik a mutációja, így ketrecbe zárják. Másnap közös döntés eredményeként halálra ítélik, ám mielőtt beleeresztenék egy halálos, mocsárszerű komposztba, az atollt a Füstölők néven ismert, hajókkal, jet skikkel és egyéb kiszuperált vízi járművekkel felszerelt kalózbanda támadja meg – egy kislányt, Enolát (Tina Majorino) akarják elrabolni, akinek a hátára tetovált rajz a rablók vezetője, Deacon (Dennis Hopper) szerint a megmaradt szárazföld térképét rejti. Miközben a kalózok teljesen elpusztítják az atollt, Mariner, valamint Enola és „nevelőanyja”, Helen (Jeanne Tripplehorn) sikeresen elmenekülnek a tengerész villámgyors trimarán vitorlásával.

Később azonban a Füstölőknek mégis sikerül elrabolniuk Enolát, viszont Mariner és Helen szerencsésen életben marad, és találkozik az atoll néhány túlélőjével. A tengerész pedig úgy dönt, hogy elindul a kislány kiszabadítására: megtalálja a Füstölők „bázisát”, egy hatalmas úszó tankert, majd csakhamar kezdetét veszi a végső leszámolás, amely persze a jók győzelmével zárul. A film végén pedig, miután tényleg sikerül megfejteni a kislány hátán lévő tetoválást, az atollról megmenekült kis csapat rátalál a szárazföldre, amely buja növényzettel és állatokkal telítve emelkedik ki a végtelen óceánból.

A Waterworld eredeti forgatókönyvét Peter Rader írta 1986-ban, főként a Mad Max hatott rá (bár állítólag ezt sosem ismerte el), emellett különböző Ószövetségi írások, valamint trójai Helené (Szép Heléna) története. A (főként) színész Kevin Costner és Kevin Reynolds rendező többszöri átírást követően, 1992-ben csatlakozott a projekthez. Ők ketten addigra már három közös filmet tudhattak maguk mögött: Fandangó (1985), Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1991) és Rapa Nui – A világ közepe (1994, Costner csak producerként). Rader mellé íróként beszállt David Twohy, aki (milyen meglepő) a Mad Max 2. ‒ Az országúti harcost nevezte meg inspirációs forrásként, valamint felkérték operatőrnek Dean Semlert (nahát, ő fényképezte a Mad Max 2-őt is). Amúgy a szkriptnek összesen 36 különböző változata készült el (4 további írónak is köszönhetően), sőt még a forgatás közben is folyamatosan módosítottak rajta. Joss Whedon, akit odarángattak a felvételekhez az utolsó simításokra, később „héthetes pokolnak” nevezte a munkát, mert az egész átment egy szerkesztést nélkülöző, folyamatos Kevin Costner-agymenésbe, aki állandóan változtatott a cselekményen.

Így már teljesen érthető az is, hogy ugyan Kevin Reynolds került a film kreditjébe rendezőként, még a forgatás befejezése előtt otthagyta a produkciót, mivel a másik Kevin szinte minden egyes jelenetbe beleszólt. Ne felejtsük azonban el, hogy Costner ekkor éppen Hollywood (és egyben a világ) legnagyobb szupersztárjának számított a már említett Robin Hooddal, a JFK – A nyitott dossziéval, a Több mint testőrrel, a Tökéletes világgal vagy a Wyatt Earppel a háta mögött, ráadásul az 1990-es Farkasokkal táncolóval 7 Oscar-díjat nyert, övé lett a legjobb rendezőnek járó aranyszobor is. Reynolds tehát feladta, lelépett, hogy Costner fejezhesse be a filmet egyedül. „Kevin Costner lehet az egyetlen sztár azokban a filmekben, amelyeket ő rendez. Így egyszerre tud a kedvenc színészével és a kedvenc rendezőjével dolgozni” – jegyezte meg savanyúan Kevin Reynolds.

Kevin Costner (2016), a 2010-ben elhunyt Dennis Hopper (2008) és a kislány Enolát alakító Tina Majorino (2011)

Szóval Costner adott volt a főszerepre, de mellette három jelentős karakter is szükségeltetett a történethez. Helennek a viszonylag ismeretlen Jeanne Tripplehornt választották, aki kikötötte, hogy nem vesz részt meztelen jelenetekben (holott az 1992-es Elemi ösztönben nem szégyenlősködött…), így testdublőrt kapott. Enolát (az „alone” – „egyedül” visszafelé olvasva) Tina Majorino játszotta el, holott az eredeti választás Anna Paquin volt, a 2 évvel korábbi Zongoralecke (egyben minden idők második legfiatalabb) Oscar-díjasa. Mariner mellett a másik kulcsszerep, az ellenpólus Deacon figurája volt, a Füstölők vezére: sok mindenki szóba jött az eljátszására, többek között Samuel L. Jackson (ő inkább a Die Hard – Az élet mindig drága című filmet választotta), Gene Hackman, James Caan, Gary Oldman (ő feldobott egy érmét, és A skarlát betűhöz írt alá), Laurence Fishburne, és még Jack Nicholson neve is felmerült, ám őt túlságosan drágának tartották ahhoz, hogy egyáltalán felkínálják neki. Így kapta meg helyette végül jó barátja, Dennis Hopper a szerepet, akivel anno együtt játszottak a Szelíd motorosokban (1969).

Aztán csak elkezdődött a forgatás, amely előtt Kevin Reynolds kikérte Steven Spielberg tanácsát, akinek volt már ilyen körülményekkel kapcsolatban tapasztalata A cápával (1975). Spielberg nem cifrázta, azt felelte neki, ne forgasson nyílt vízen! Ő maga ragaszkodott hozzá, hogy egy kisebb tó, egy medence vagy egy víztartály helyett kimenjenek a tengerre, meg is lett a következménye: a nem egész 2 hónapra tervezett felvételek végül háromszor annyi ideig, 150 napig tartottak. Így egyáltalán nem csoda, hogy a Waterworld-öt a gyártás során hatalmas mértékű pénzügyi túllépés jellemezte. A Universal eredetileg 100 millió dolláros költségvetést engedélyezett, amely 1994 közepére már 135 millió dollárra rúgott, hogy végül nagyjából 175 millió dollárnál állapodjon meg, ami akkor rekordösszegnek számított. Kevin Costner személyesen 22 millió dollárt fektetett be a filmbe a saját pénzéből. A forgatás nagy része Hawaii partjai mellett, egy a Csendes-óceánban lévő hatalmas, körülkerített, mesterséges tengervízben zajlott (két évvel később itt készült a Titanic is). A stúdió nem költött pénzt az időjárási viszonyok feltérképezésére; ha csak egy kicsit is előrelátóak lettek volna, kiderül számukra, hogy a terület több mint 70 kilométer/órás szélnek van kitéve. A felvételeket háromszor szakította félbe hurrikánriasztás, ami aztán szét is rombolta a díszleteket, amelyeket ugyanannyi pénzért újra kellett építeni.

A filmben szereplő atollnál talán nem is készült addig hatalmasabb díszlet a filmtörténelemben. Az 1000(!) tonnás, vízen úszó, gigantikus építményhez a Hawaii-szigetek teljes rendelkezésre álló acélkészletét felhasználták, de ez sem volt elég, így Kaliforniából kellett még repülővel hozni hozzá. Az atoll kerülete körülbelül 400 méter volt, összesen nagyjából 22 millió dollárt tett ki a felépítése. A Füstölők bázisa, az Exxon Valdez névre hallgató olajszállító tankhajó modellje 34 méteres hosszúsággal készült. (A létező tanker 1989-ben feneklett meg, 42 millió liter nyersolaj került belőle a tengerbe, minden idők egyik legnagyobb környezeti katasztrófáját okozva…) A filmben továbbá egyéb különféle vízi járművek szerepeltek, például Kawasaki márkájú jet skik, de a fő látványosságot a Mariner trimarán vitorláshajója jelentette (az alsó képen): a 18 méteres jachtot Franciaországban építették, két verzióban: egy szabványosat a távoli felvételekhez és egy speciálisat a különböző effekteket használó közeliekhez. Aztán még egy kis példa a költségek érzékeltetésére: a jelmeztervező John Bloomfield becslése szerint vagy 2000 kosztümöt készítettek a jelenetekhez.

Persze voltak egyéb, büdzsét terhelő luxusok, illetve logikátlan „megoldások” is. Kevin Costner (bár ne felejtsük, nem kevés pénzt fektetett a produkcióba) egy medencés, óceánparti villában lakott a forgatás alatt saját „komornyikkal” és séffel napi 4500 dollárért, míg a stáb többi tagja légkondicionálás nélküli, közös szállásokon volt kénytelen pihegni az 50 Celsius-fokos hőségben. De talán a legnagyobb „viccet” az jelentette, hogy sem az úszó szigetnek, sem a felvételekhez használt 30 hajónak nem volt mellékhelyisége, így a forgatást folyton meg kellett szakítani, hogy a stábtagokat és a színészeket egy a parton horgonyzó uszályra szállítsák elvégezni a szükségleteiket… Spielberg ugyebár előre megmondta: Kevin Costner összesen 157 napot töltött a felvételekben, heti 6 napot dolgozva. Egy jelenetben meglehetősen közel is került a halálhoz, miközben a trimarán árbócához volt kötözve egy hatalmas szélvihar közepette. Persze azért nem minden kaszkadőrmutatványt maga végzett el, a profi szörfös Laird Hamilton helyettesítette őt rengeteg veszélyes vízi jelenetben.

Aztán végül csak elkészült a film, és a számlákat elnézve minden idők addigi legdrágább produkciójának címét sikerült elnyernie (a már említett Titanic két évvel később persze ezt a büdzsét is felülmúlta). A Kevin Reynolds által preferált háromórás játékidőt Costner és a stúdió 135 percesre kurtította, hogy megpróbálják valahogy a mozikban mérsékelni az elszabadult, a marketinggel és terjesztéssel együtt 235 millió dollárra emelkedett kiadásokat (Costner 1994-es, háromórás Wyatt Earpjét vették alapul, ami katasztrófa lett pénzügyileg). A köztudatban úgy él a Waterworld, mint minden idők egyik legnagyobb buktája, s bár valóban nem hozta vissza azonnal a gyártási költségeket (világszerte azért 264 milliónál állt meg a bevételi mutató), később mégis nyereségessé vált a videóforgalmazásnak és egyéb, például televíziós értékesítéseknek köszönhetően. Az értékelést tekintve jó és rossz is kijutott a posztapokaliptikus eposznak. Jelölték a legjobb hang Oscar-díjára, ugyanakkor a lejárató Arany Málna szavazáson nominációt kapott a legrosszabb filmként, a legrosszabb rendezésként, Costner a legrosszabb színészként, Hopper pedig a legrosszabb mellékszereplőként. A kritikusok dicsérték a futurisztikus környezetet és az alapötletet, viszont gyalázták a karaktereket és a színészi játékot. Napjainkban a legtalálóbban talán a Rotten Tomatoes oldala fogalmaz vele kapcsolatban: „Noha a bemutatása idején mérgező felhangoktól szenvedett, a Waterworld összességében egy nagyratörő tűzijáték: egy extravagáns sci-fi fricska néhány emlékezetes és sok együgyű pillanattal.”

Szilvási Krisztián

Forrás: wikipedia.org, imdb.com

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép.