A Sonzogno Kiadó 1888-ban írta ki pályázatát, amelyre egyfelvonásos operákkal lehetett jelentkezni. Erre komponálta Mascagni a Cavalleria rusticana-t. A szövegkönyvíró Targioni-Tozzetti hívta fel a figyelmét Verga darabjára, Mascagni azonban annyit kért, hogy „a librettó a lehető legszorosabban kövesse az eredeti történetet, legyen ugyanakkor tömör, kevés helyszínbe sűríthető”. A zárójelenettel azonban nem boldogultak, ekkor kérték fel Menascit, neki köszönhető a zenedráma hatásos befejezése. A zeneszerző az utolsó pillanatban vette észre, hogy csak egyfelvonásos művel lehet pályázni, ekkor írta meg az opera egyik legnépszerűbb zeneszámát, az Intermezzo-t. Egy anekdota szerint nem is a zeneszerző küldte el a művét, hanem a felesége. Végül a 70 pályamű közül „két másik operával megosztva első helyezést ért el”, a végső sorrend azonban nyilvános előadást követően dőlt el. A színházi bemutatón Mascagni alkotása olyan sikert aratott, hogy egyértelmű győztesnek hirdették ki.

Az ősbemutatót megelőzően Mascagni még néhány helyen módosította a partitúrát, könnyített a szólamokon, apróbb módosításokat végzett el a hangszerelésben. A két főszerepet Roberto Stagno (1840-1897, Turiddu) és Gemma Bellincioni (1864-1950, Santuzza) énekelte (a képen). Érdekesség, hogy ők a valóságban férj és feleség voltak. A további szerepeket Federica Casali (Lucia), Guadenzio Salassa (Alfio) és Annetta Guli (Lola) alakították.

A siker minden előzetes képzeletet felülmúlt, a számok zárását „heves taps, viharos tetszésnyilvánítás fogadta”. Az utolsó hangot követően pedig „a zenészek a helyükről felugorva tapsoltak, dobogtak a lábukkal, a szerzőt és a szereplőket szinte le sem engedték a színpadról”. Mascagni ettől kezdve ismert, elismert és tekintélyes zeneszerzővé vált, karmesterként is jelentős pályafutást tudhatott magának.

Az opera „főbb erényei élénk dallamvilága, valamint gördülékeny cselekménye és zenei ábrázolása, mely lehetővé teszi a szereplők nyers és gyakran erőszakos érzelmi állapotának feltárását”. Mascagni a Parasztbecsülettel beírta magát az operatörténetbe amiatt is, hogy a mű bemutatása egyben „egy operai stílusirányzat, a verizmus megszületését is eredményezte. A verista operák témájukban, zenei formavilágukban a való élet eseményeinek bemutatását tekintik célkitűzésüknek.”

Az ősbemutatót követően rövid időn belül a legtöbb európai városban is bemutatták. Magyarországon már ugyanebben az évben láthatta a közönség a budapesti Operaházban. A premiert 1890. december 26-án tartották, vezényelt Gustav Mahler. 1935-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok keretében is műsorra tűzték Mascagni nagyszerű operáját, ez alkalommal maga a maestro vezényelt, a főszerepeket pedig a milánói Scala szólistái alakították.

Mascagni zeneszerzői pályafutásának „tragédiája”, hogy elsőre tökéleteset alkotott, és ezt az óriási sikert soha többet nem tudta megismételni, hiába komponált a későbbiek során számos operát. Ő maga is így fogalmazott: „Kár, hogy a Parasztbecsületet írtam először. Megkoronáztak, mielőtt király lettem volna”. Viktória angol királynő, mikor bemutatták neki a zeneszerzőt, ezzel a mondattal kezdte beszélgetésüket: „Signor Mascagni, reméljük, hamarosan ír egy újabb Parasztbecsületet!”. Az olasz komponista azonban egyszer úgy nyilatkozott, hogy „még mindig jobb egyetlen hódítás, mint egyetlen sem”.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Opera képes enciklopédia összeáll. Stanley Sadie; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve; Winkler Gábor: Barangolás az operák világában; wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.