Széchenyi István Bécsben született 1791. szeptember 21-én, a legtehetősebb magyar főúri családok egyikének leszármazottjaként. Édesapja gróf Széchényi Ferenc volt, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchenyi Könyvtár alapítója, édesanyja Festetics Julianna grófnő. Középfokú iskoláit magánúton végezte, de nyilvánosan, magyar páterek előtt vizsgázott. Tanára volt Révai Miklós is.

Apja akarata szerint 17 éves korában már katona volt: Győrben lett tiszt, részt vett Újváros erődépítésében, irányította a sánc-munkálatokat, és elszámolt a napszámosokkal. Családjának Győrben palotája volt, ő mégis az Aranybárány fogadóban (ma Kossuth Lajos utca 28.) lakott, a katonahelyén. Részt vett a Napóleon elleni háborúkban. Rengeteget utazott, bejárta Törökországot, Kelet- és Nyugat-Európát. Utazásai közben döbbent rá hazája elmaradottságára, ezért életcéljául nemzete sorsának előmozdítását tűzte ki. Hazatérve ő lett a reformgondolat kezdeményezője és legjelentősebb alakja.

1822-ben bevezette a lóversenyeket, 1825-ben egy évi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Ő szólalt fel elsőként magyarul a főrendiházban, majd 1827-ben a nemzeti közművelődés, a közhasznú eszmecsere színhelyeként létrehozta a Nemzeti Kaszinót. Részt vett a dunai gőzhajózás életre hívásában. Első műve, a Lovakrul 1828-ban jelent meg, az 1830-ban megjelent Hitel című munkája a magyar gazdasági szakirodalom egyik alapműve.

1835 és 1837 között királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozását, oroszlánrésze volt egy állandó Duna-híd megépítésében. Kezdeményezésére készült el 1849-ben a Széchenyi Lánchíd (Adam Clark skót mérnök építésében). Bankot és gyárakat alapított, támogatta a magyar színház ügyét, ösztönözte a bortermelést és a selyemhernyó-tenyésztést. Ő szervezte meg a Tisza 1846-ban megkezdődött szabályozását, kezdeményezője és anyagi támogatója volt a balatoni gőzhajózásnak, az első gőzhajó 1846. szeptember 21-én, Széchenyi születésnapján indult útjára a balatonfüredi kikötőből.

Az 1848 áprilisában megalakuló Batthyány Lajos-kormányban a közmunka-közlekedésügyi miniszteri tárcát kapta. Az egyre élesebb ellentétek az udvarral azonban megviselték idegeit, végül szeptember 4-én lemondott a miniszterségről. Orvosa, Balogh Pál kíséretében a Bécs közelében fekvő Döblingi szanatóriumba (elmegyógyintézetbe) indult. Győrben, az Aranybárány fogadóban szálltak meg, itt vett búcsút hazájától. Útközben aztán megszökött, hogy a Dunába vesse magát.

Hosszú éveken keresztül tartózkodott Döblingben, felesége is Bécsbe költözött, és folyamatos kapcsolatban állt vele és környezetével. A sorozatos zaklatások, házkutatások aztán felőrölték maradék erejét is, maga ellen fordította fegyverét, és 1860. április 7-éről 8-ára virradó éjszakán, húsvétvasárnap reggelének hajnalán halt meg. Utolsó naplóbejegyzéseiben ezt olvashatjuk: Március 29.: „Csupa kétségbeesés vagyok. Kiss este sakk. Az éjjel véget akartam vetni az életemnek.” Március 30.: „Kétségbeesve. Nem tudok élni és meghalni sem.” Április 1.: „Nem tudom megmenteni magam.”

Halálával kapcsolatban több feltételezés látott napvilágot. Hogy öngyilkos lett volna, azt több érvvel is cáfolják: Széchenyi István mélyen vallásos ember volt, fizikailag sem volt erre ereje hozzá, számos jövőre vonatkozó tervvel rendelkezett, és búcsúlevelet sem hagyott hátra. A másik feltételezés a politikai gyilkosság: a lövés bal oldalról érte a koponyáját, ehhez balkezesnek kellett volna lennie, ő viszont jobbkezes volt. A történészek közül azonban szinte senki nem vitatja, hogy tényleg öngyilkos lett.

Holttestét az akadémia küldöttsége kísérte Nagycenkre. A Magyar Tudományos Akadémia gyásznapot tartott. Széchenyi Istvánt nagycenki kastélyának kápolnájában temették el, sírja ma is itt található. Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtti Széchenyi téren 1880-ban avatták fel Engel József négy és fél méter magas Széchenyi szobrát, amelynek négy mellékalakja sokoldalú tevékenységét jelképezi.

1860-ban, még Széchenyi István halálának évében róla nevezték el Győrben a Széchenyi teret, a város egyeteme pedig 1986 óta viseli a nevét. Az életéről készült Hídember című film most megtekinthető a Filmarchívumban.

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, mult-kor.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.