Quentin Tarantino (Volt egyszer egy… Hollywood) – Ősze Mária

Quentin Tarantino a filmművészet egyik legmegosztóbb személyisége, vagy gyűlölik, vagy szeretik, vele kapcsolatban nem lehet semleges érzésekről beszélni. Filmjei mindenképp elementáris hatást váltanak ki nézőikből. Saját maga írja forgatókönyveit, nem volt ez másként a Volt egyszer egy... Hollywood című filmje esetében sem. Az íróként kétszeres Oscar-díjas direktort harmadik alkalommal jelölték a rendezők között. Tarantino kilencedik, állítólag utolsó előtti mozijából árad a filmkészítő zseni Hollywood iránti végtelen szeretete, különösen az 50-es, 60-as évek iránti rajongása, egy lenézett műfaj, a spagetti western, a korabeli sorozatok, színészek imádata. Mindezeket tökéletes mesterségbeli tudással idézi meg, lassan csordogáló, a részleteken hosszasan elidőző, mégsem unalmas varázslatos történetmesélésével. A több szálon futó cselekményt végül zseniálisan fűzi egybe és zárja le filmjét. Na és az mekkora ötlet már tőle, hogy először hozza össze a mozivásznon napjaink talán két legnagyobb filmcsillagát, Brad Pittet és Leonardo DiCapriot, akik ráadásul briliánsak együtt, de Sharon Tate megidézése Margot Robbie révén is gyönyörűséges. Éppen itt az ideje, hogy Quentin Tarantino begyűjtse élete első rendezői Oscarját!

Todd Phillips (Joker) – Ősze Mária

Todd Phillips-et első alkalommal jelölték Oscar-díjra ebben a kategóriában a Joker című film rendezőjeként. Eddig nagy sikerű közönségfilmek (Másnaposok trilógia, Starsky és Hutch stb.) alkotójának számított, de ezzel a mozival egy csapásra a legelismertebb filmkészítők közé sorolhatja már önmagát. Scott Silverrel közösen írt forgatókönyvük alapjaiban változtatja meg a képregényhősökről alkotott sztereotípiákat, nem féltek a megszokott keretek közül kilépni, éppen ezért az egyik legismertebb gonosz, Joker eredettörténetének megálmodása kétségkívül originálisra és szinte tökéletesre sikeredett. Kellett ehhez az is, hogy Phillips a sok elutasítás ellenére nem adta fel, hogy megnyerje a címszerepre Joaquin Phoenixet, aki bizonyította, hogy érdemes volt rá várni. A rendező különleges, sajátos és egyben egységes atmoszférát teremtett filmjében. Annak ellenére, hogy végig nagyon nyomasztó, fenyegető a történet, mégis totálisan bevonzza a nézőt. Nem félt attól sem, hogy a karakter összeomlását társadalomkritika megfogalmazása mentén mutassa be. Todd Phillips azon rendezők közé kerülhet, akik első jelölésüket azonnal díjra váltják!

Bong Joon Ho (Élősködők) – Szilvási Krisztián

Kereken 50 éves, s bár összesen csupán hét nagyjátékfilm áll a háta mögött, szinte máris kiforrott életműről beszélhetünk vele kapcsolatban. Bong Joon Ho szeret kalandozni a műfajokban, kezei közül pedig majdhogynem megreformált zsánerek kerülnek ki. Nincsen ez másként az Élősködőkkel sem, hiszen a komoly társadalmi szatíra üzenetét hordozó történet vegyíti a műfajjellemzőket, sőt az egyéni látásmódú direktor bátran csomóz rajtuk, hogy a szimpla „kibékítésen” túl új minőség is szülessen a celluloidon. A szegény-gazdag kölcsönös parazita-függését középpontba állító alkotás több téren is bizonyítja Bong Joon Ho zsenijét. Világosan érthető szimbólumrendszert teremtett filmjében, amely ennek ellenére egyáltalán nem sekélyes, sokkal inkább harmonikus művészi jelleggel megvalósított. Színészvezetésében sikeresen törekedett hitelességet biztosító egységet teremteni a karakterek között, ez pedig a természetesnek ható dialógusok segítségével egyszerre két etalon-, mégis sajátos vonásokkal felöltöztetett családot festett a filmkockákra. A játékidő második felében a pincébe történő alászállás egyszerre teremt klausztrofóbiás atmoszférát, s bár magas fokú érzelmi vihart okoz, egyúttal mégis emocionálisan is teret szűkít. Az Élősködők tehát brutálisan eredeti alkotás lett a dél-koreai rendező perspektívájában, aki betörve Hollywoodba (a 2017-es Okja már a Netflixnek forgott) talán képes lehet arra, hogy kilendítse az Álomgyárat gúzsba kötő konzervativizmusából, ennek első lépése pedig az Oscar aranyszobrocskája lehet.

Martin Scorsese (Az ír) – Szilvási Krisztián

Akinek olyan filmográfia áll a háta mögött, mint Martin Scorsesenek, az bármikor könnyen kiráz egy újabb mesterdarabot az ujjai közül. Ráadásul dupla jubileumként, fél évszázadnyi rendezői pályafutás és 25 dirigált mozifilm után Az ír nagyon kényelmesen tűnhet egy felbecsülhetetlen művészi munkásság szintézisének. Nem utolsósorban azért, mert valahol pontosan az is. Elég csak a válogatott szereplőgárdán végigtekinteni (összesen 22 Oscar jelölés, 5 elnyert aranyszobor), és máris látszik, hogy itt valami olyanra álltak össze Hollywood nagy tiszteletnek örvendő öregjei, amely túlmutat egy szimpla gengszterfilmen. A Charles Brandt könyvéből adaptált mozi Scorsese irányító kezei között pedig tűéles társadalomtörténeti tablóvá szélesedett, ahol a végletekig precízre komponált színészvezetéssel, a tudatosan váltogatott tempókülönbségekkel, az ezer szálon, mégis egységben futtatott dokumentarista koncepcióval és a dialógusok hitelességét biztosító kvázi-kötetlenséggel egy olyan kor karcos-szagos lenyomatát kapja a néző, amelyből – a direktori eszköztárnak köszönhetően – ha akar, sem tud kívül rekedni. A valódi mesteri kéznyomok minden celluloid-kockán ott vannak, összetéveszthetetlenül, s ha félretesszük az Akadémia sok-sok adósságát Martin Scorsesevel szemben (Taxisofőr, Dühöngő bika, Nagymenők és a többi), akkor is kérdés nélkül meg kellene kapni az Oscart a 77 éves rendezőzseninek.

Sam Mendes (1917) – Berente Erika

Az Oscar-díjas rendező polcára újabb arany szobrocskák kerülhetnek. Az elmúlt év legjobbjaként számon tartott 1917 című filmjét 10 kategóriában jelölték az amerikai filmakadémia díjára. Ez a mozi Sam Mendes második háborús témájú filmje. A vegyes megítélésű Bőrnyakúak után valóban remekművet tett le az asztalra, emléket állítva az első világégés névtelen áldozatainak. A film alapjául nagyapja, Alfréd Mendes emlékei szolgálnak, aki még nem volt 18 éves, amikor a frontra került. Mendes teljesen elköteleződött a téma mellett. Könyvtárakban és archívumokban kutatva mélyen beleásta magát az első világháború történetébe. Kilenc hónapnyi előkészítő munka után 2 párhuzamos forgatókönyvet készített. Az egyik az általános rendezői terveket, a másik a valósághű látvány megteremtésének mikéntjét tartalmazta. Az operatőri feladatokra régi kollégáját, Roger Deakinst kérte fel. Kettejük munkájának eredményeképpen egy feszült, lélegzetelállító, szívbemarkoló film született. 3D technika alkalmazása nélkül perceken belül úgy érezzük, hogy részesei vagyunk a történéseknek. Kúszunk, rohanunk, tétovázunk, cikázunk, ugrunk, lövünk, mint amikor egy számítógépes játékot irányítunk... De aztán eljön az a nemszeretem pillanat, amikor rájövünk, hogy a „konzol” más kezében van, ráadásul emberfeletti erőfeszítéseink mit sem érnek… De nem csak a „real-time” (valós idejűség) illúziója teszi ezt a filmet naggyá. Az 1917 nem az első világégés, hanem mindenféle háború embertelen voltáról és hiábavalóságáról szól meggyőző erővel. Ezért adnám a legjobb rendezésért járó Oscart Sam Mendes kezébe.

Játsszanak hát velünk: Találjuk ki együtt! – Oscart nekik!

Oscar 2020 cikksorozatunk korábbi cikkei:
1. rész: Oscar 2020 – Ki lesz a legjobb női mellékszereplő?
2. rész: Oscar 2020 – Ki lesz a legjobb férfi mellékszereplő?
3. rész: Oscar 2020 – Ki lesz a legjobb női főszereplő?
4. rész: Oscar 2020 – Ki lesz a legjobb férfi főszereplő?

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a képek készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 4. kép; 5. kép.