Meghalt Terry Jones, a Monthy Python sztárja


terry-jones

Január 21-én este, 77 éves korában meghalt Terry Jones brit komikus, író, forgatókönyvíró, színész, rendező, a Monthy Python sztárja – írta a BBC hírportálja a színész ügynökére hivatkozva. Jonesnál 2016-ban diagnosztizálták a demencia egy ritka fajtáját, halálát is ez okozta.

A komikus 1942. február 1-jén született a walesi Colwyn Bay-ben. Középiskolái elvégzése után középkori történelmet tanult Oxfordban, itt találkozott Michael Palinnel, aki később szintén a Monty Python tagja lett. Együtt kezdték pályájukat a BBC-nél, először a Twice a Fortnight, majd a The Complete And Utter History of Britain című komédiában szerepeltek.

1966-ban indult útjára a szatirikus The Frost Report, amelynek a humorista David Frost volt a házigazdája. Műsora olyan íróknak és szereplőknek jelentett ugródeszkát, mint Graham Chapman, John Cleese vagy Eric Idle, akik mindannyian a Monty Python csapatban kötöttek ki.

1967-ben Jones és Palin közösen írták a gyerekműsornak szánt, de inkább a felnőttek körében sikeres A hiba nem az ön készülékében van (Do Not Adjust Your Set) című műsort is, amely már előrevetítette a Monty Python szatirikus humorát tele „pythoneszk” elemekkel. Épphogy vége lett a sorozatnak, máris zászlót bontott a Monty Python Repülő Cirkusza 1969-ben, amelynek tagjaihoz csatlakozott egy amerikai animátor is, Terry Gilliam személyében.

Az 1969 és 1974 között sugárzott, 30 perces epizódokból összesen 45 készült. Az Egyesült Királyságban a humor szinte minden formájára hatott szabad asszociációkkal, szürreális, abszurd, olykor fekete humorral megtűzdelt komédiázásuk. Jelentőségüket a Beatles zenei hatásával szokták összehasonlítani. Igyekeztek ledönteni azokat a korlátokat is, amelyek stílusban és tartalomban addig még elfogadhatónak számítottak az angol televíziós komédiában. Ugyanúgy kigúnyolták a híres politikusokat, médiaszemélyiségeket és művészeket, mint a londoni kispolgárokat.

Érdekesség, hogy az alkotók saját maguk játszották a sorozat szereplőit, nőket és férfiakat egyaránt. Eleinte még próbálkoztak színésznőkkel, de úgy tapasztalták, velük a poénok nem elég csattanósak, kevésbé ülnek, ezért később már csak csinibaba szerepre kértek fel nőket. A sorozat egyes jeleneteit Terry Gilliam egyedi animációi kapcsolták össze.

1974-ben a Monty Python-csoport feloszlott, de azután még több filmben dolgoztak együtt, ilyen a Gyalog galopp (Monty Python and the Holy Grail) című emblematikus történelmi vígjáték, a Brian élete vagy Az élet értelme.

Munkásságukról 2009-ben dokumentumfilm készült Monty Python: majdnem az igazság – az ügyvéd változata (Monty Python: Almost the Truth - the Lawyerʼs Cut) címmel. A bemutatót a 48 évesen elhunyt Graham Chapman már nem élhette meg. Ugyanebben az évben a Monty Python csoport filmes és televíziós munkásságáért megkapta a Brit Film és Televíziós Akadémia (BAFTA) különdíját. 2014-ben vállaltak egy utolsó közös fellépést Londonban. Eredetileg egyetlen előadást terveztek, de a jegyek 43,5 másodperc alatt elkeltek, ezért tízre változtatták a fellépések számát, a legutolsót világszerte közvetítették.

Jones filmrendezői karrierje túlélte a Monty Python-éveket, és később olyan kiváló filmek kerültek ki a keze alól, mint a Julie Walters főszereplésével készült Personal Services. A mozi, amelyben a színésznő egy aranyszívű madámot alakított, mindenben eltért a szokásos Python-stílustól. 1989-ben fejezte be az egyik gyerekkönyvén alapuló, abszurdba hajló történetét: az Erik, a viking főszerepeit Tim Robbinsra és Mickey Rooneyra bízta.

Az évek során több komoly, tudományos értékű történelmi témájú könyvet is írt, mint például a Chaucerʼs Knight: Portrait of a Medieval Mercenary vagy a Who Murdered Chaucer? A Medieval Mystery. Közreműködött a Discovery Channel egyik ismeretterjesztő filmjében, cikkei jelentek meg a The Guardienben és a The Observerben, amelyekben főként az iraki háború miatt ostorozta a világpolitika ismert szereplőit. Írásait könyv alakban is megjelentette.

2006-ban vastagbélrákkal diagnosztizálták, de ennek ellenére részt vett a Gyalog galoppból készült musical, a Spamalot bemutatóján. Másnap sikeres műtétet hajtottak rajta végre, betegségéből teljesen felépült. 2016-ban megállapították, hogy a demencia egy ritka fajtájában szenved, és egyre kevésbé képes a beszédre, így interjút sem tud adni többé.

Első feleségét, Alison Telfert 1970-ben vette el, két gyermekük született. Házasságuk azután ért véget, hogy Jones egy dedikáláson találkozott a nála 41 évvel fiatalabb Anna Söderströmmel. A párnak 2009-ben kislánya született, és 2012-ben – a válás kimondása után néhány hónappal – titokban össze is házasodtak.

Forrás: MTI

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

2020.01.24