A kezelés – The Sessions
„És mivel sikerült megtöltenem a félig üres poharamat? Három gyönyörű nővel.” Az élet szeret hihetetlennek tűnő történeteket írni, mert van olyan szerencsénk, hogy az ő tollát nem köti semmilyen szabály, korlát és törvényszerűség. Legalábbis esetenként. Itt van például az amerikai Mark O’Brian sztorija: az 1949-ben született újságíró és költő 6 éves korától kezdve paralízis miatt 1999-ben bekövetkezett haláláig (napi néhány órától eltekintve) vastüdőben töltötte az életét.
Mark 37 éves korában cikket írt a mozgássérült emberek szexuális életéről, amelyhez – anyaggyűjtésként – „felbérelte” Cheryl Cohen-Greene szexuálterapeutát, aki bevezette őt a testi érintés, testi kielégülés világába. Elvette tőle a szüzességét, na. Erről szól A kezelés kendőzetlen nyíltsággal és nem takargatott mellekkel, Ben Lewin író-rendező filmje pedig (vélhetően főként emiatt) számos jelölést és elnyert díjat seperhetett be. Bátor téma bátor kivitelezésben, amely nem mondom, hogy magas lángon égő, de mindenképpen épen kezelt lelkiséggel operáló mozi. A szereplőválogatáson el is dőlt a film sorsa: John Hawkes meggyőző, kellően szarkasztikus, bátortalan és reménykedő, míg Helen Hunt majd’ 50 éves testét tetőtől talpig nyílt meztelenséggel vállalva személyiségében is nyitottan fordul a kényszerbénaságra ítélt férfi felé.
A kezelés optimistán, egyenrangúan és mindenféle viszolygástól mentesen tekint egy másik világ prüdériát levetkőző dimenziói felé, ahol ugyanazok az érzések és vágyak feszülnek, mint az egészséges fizikumúak térfelén. Nincs különbség – szerencsére sem reményben, sem pedig bekövetkező megvalósulásban. Hawkes és Hunt szépen működnek együtt, valahogy teljesen helyénvalónak érződik testi kapcsolatuk. Az egyenes vonalú, bukkanóktól mentes kivitelezés igazolt dramaturgiával képes hatásos lenni, a templomi vallomások ütemezése a pap karakterén keresztül (William H. Macy elismerésre méltó „belső” játéka) kínál dokumentumjellegű beszámolót. Teljesen rendben van tehát A kezelés, ahol a kezelő és a kezelendő egyszerre, egyidőben, egy helyen képes egy lenni, ennél pontosabb üzenetre pedig nincs is szükség. Jó látni, hogy bátran megtölthető az a félig üres pohár.
2012, francia-amerikai, 89 perc
rendező: Ben Lewin
forgatókönyvíró: Mark O'Brien cikke nyomán Ben Lewin
szereplők: John Hawkes, Helen Hunt, Moon Bloodgood, William H. Macy,
Jarrod Bailey, Annika Marks, W. Earl Brown, Blake Lindsley, Adam Arkin
Szilvási Krisztián