Az eredeti hagyomány értelmében a szabadegyetemen „a bencés szellemiséghez kötődő előadók tartanak előadásokat”, és eddig ez így is volt: elismert tudósok és szaktekintélyek gazdagították a hallgatóság ismereteit, elégítették ki kíváncsiságukat, és tágították látókörüket. Most viszont – természetesen a tradíciók megtartásával – új típusú programmal álltak elő a szervezők: a meghívott vendég ezúttal egy Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész volt, Rátóti Zoltán, aki Czifrik Balázs író, tanár kérdéseire válaszolva, egy beszélgetés során mesélt életéről, munkájáról és hitéről. Ez a sokkal személyesebb és közvetlenebb műfaj lehetővé tette, hogy a jelenlévők közelebbről megismerjenek egy roppant összetett személyiségű, sokoldalú, hihetetlen munkabírású, jó szándékú, intelligens és meglepően őszinte embert csendes magabiztossággal, árnyalt humorral és pozitív életszemlélettel.

A pályaválasztás motivációi kapcsán szeretettel és hálával beszélt a színművész tanárairól és családjáról, a könnyen vett akadályokról, az elsőre sikeres felvételiről, álmairól és reményeiről. A kirajzolódó karrier mögött viszont már a rengeteg munka, az óhatatlanul felmerülő bizonytalanság legyőzése, az útkeresés késztetése és az a bizonyosság állt, melynek értelmében mindig volt bátorsága váltani és továbblépni, mihelyt úgy érezte, itt az ideje.

A készség, hogy mind a sikerekből, mind a kudarcokból tanulni tudott, a különbözés képessége, a váltani, újrakezdeni tudás merészsége, valamint a kíváncsiság, mely saját határainak feltérképezéséhez volt szükséges, végigkísérte pályáját, és hozzásegítette, hogy kipróbálja magát a legkülönbözőbb szerepekben és munkákban. Elsősorban színpadi színésznek tartja magát, de láthattuk kitűnő alakításait filmszerepekben is, és hallhattuk átütő felolvasásait hangoskönyvekben, ahol a legnehezebb szövegekkel (pl. Hamvas Béla életműve) is megbirkózott, hiszen olyan könnyedséggel adaptálta befogadható élménnyé, mely egyenesen ámulatba ejtő. Szinkronszerepekben is jeleskedett.

Öt különböző társulatnak volt tagja Budapesten és vidéken (József Attila Színház, Csiky Gergely Színház, Kamaraszínház, Szigligeti Színház, Nemzeti Színház), de dolgozott szabadfoglalkozású művészként is. Színidirektorként megtapasztalta a színművészet egészét, az adminisztratív teendőktől egy évad műsortervének összeállításán át a társulat összetartásáig, valamint egy színház szerethető, tisztelhető, de főként élvezhető arculatának kialakításáig, hiszen a kaposvári teátrum homlokzatán nem a „legfényesebb zászlók lobogtak”, mikor átvette az irányítást. És ott van még a rendezés is, melyet karmesteri feladatként jellemzett. 1983 óta töretlenül ívelő szakmai pályafutását át- és átjárta a mindig újabb kihívások keresése.

Valószínűleg ez vezette a közéleti szerep kipróbálásához is, hiszen polgármesterként tevékenykedett egy kis Zala megyei faluban, ahol megvásárolt egy nagyobb földterületet, s ahol saját kezűleg épített fel egy barátja segítségével egy fa boronaházat. Teljesen elvarázsolta ez a színháztól annyira különböző élmény, hogy megmarad a munka eredménye. Az is új tapasztalat volt számára, hogy egy kis faluban eredménye, látszata van, ha az ember bármit tesz a közösségért, ami a városokról nem mondható el. Mindenesetre az elég látványos siker, hogy Magyarföld község neki köszönheti ökonomikus (katolikus, református, evangélikus) fatemplomát, haranglábát és orgonáját (ezt Rákász Gergely barátja avatta fel), mely közösségi építésben készült el. Élete egyik legnagyobb sikerének tartja ezt a 10 éves projektet, mely türelemre és alázatra tanította őt.

Szó esett a Rátóti Zoltán életpályája mögött húzódó hitről is: a hosszú folyamatról, melyben egy nyitott gondolkodású, de ateista családi hátterű ember megtalálja Istent. A kezdetekről, mikor tizenévesen elkezdett ismerkedni a témával, a lelki tapasztalatokról, melyek elindították a folyamatot, valamint első felesége és családja segítségéről, akik keresztény szellemben élték az életüket. Beszélt a közéleti emberek felelősségéről is, akiknek saját példájukkal kell utat mutatniuk.

A művész úgy érzi, hogy élete kiteljesedett, s arra a kérdésre, honnan meríti ehhez a sokrétű és sokszor párhuzamos tevékenységhez az energiát, a bencés mottóval felelt: Ora et labora! (Imádkozz és dolgozz!).

tmoni
Fotók: Gulyás Dávid

Fotógaléria: Rátóti Zoltán a Győri Bencéseknél

8 kép