A fiatal rendező valószínűleg nem véletlenül nyúlt a témához, hiszen a közösségi csatornák a fiatalok életében szinte eggyé váltak a levegővétellel, és aki nincs jelen online, nem is létezik. Nos, a FOMO – Megosztod és uralkodsz teljesen életszerűen és autentikusan mutatja be azt a világot, melyben a mai tinédzserek léteznek. (A FOMO a „Fear of missing out” angol kifejezésből származik, jelentése: félelem, hogy valamiből kimaradsz.)

Van négy fiú, érzékelhetően jómódú, tehetős családokból származnak, tanulmányaikkal sincs különösebb gond, de ha eljön a bulizás ideje, akkor nem érdekli őket más, mint a parti, szex, na és az, hogy az általuk „Falka” néven működtetett YouTube-csatorna nézettségét az egekig feltornázzák. Ennek érdekében mindent meg is tesznek, ha kell, hajléktalanokat „fizetnek le”, az utcán járókelőket provokálnak, okostelefonokkal a kezükben róják az utcákat, lehetőségeket keresve extrém videók készítésére. Erre nagyon alkalmas helyszín egy óriási buli, ahol folyik az alkohol, előkerül egy-egy füves cigi, aminek hatására aztán hülye helyzetekbe lehet kerülni a „mindent látó” kamera előtt.

Amikor a bulin Lilla (László Panna) eszméletlenre issza magát, a Falka tagjai azzal biztatják egyik társukat, Gergőt (Yorgos Goletsas), menjen be a lányhoz, és rögzítse kamerával az ott történteket. A felvétel nyilvánosságra kerül, de az igazán nagy ciki ott kezdődik, amikor a szülők és az iskola is tudomást szerez a bulin történtekről. Ki a hibás ilyenkor? A fiú, a lány, a felbujtók, a szülők vagy az iskola, netán egy kicsit mindenki? A szereplők pontosan úgy reagálnak, ahogy sejthető. A film ennek a konfliktusnak minden szegmensét bemutatja. Ettől igazán hiteles és valóságszagú az egész történet.

Hányszor gondoljuk és mondjuk, hogy az „én lányom/fiam nem ilyen”? Valóban tényleg nem? Hányszor toljuk a felelősséget másra, azzal a gondolattal, hogy „nem az én hibám, ő tehet róla stb.? A film érdekes és megrázó tükröt tart elénk, és elgondolkodhatunk olyan napjainkat átszövő problémákon, mint felelősségvállalás, nemi erőszak, lelki terror, szülő-gyerek kapcsolat. Az alkotás hihetetlen sok negatív karaktert mutat be. Gergő apjaként Stohl András zseniálisan mutatja be a befolyásos, „én majd mindent elsimítok”, undok figurát. Vincze Gábor Péter pedig Lilla apjaként a mindenképpen felelőst kereső szerepben sziporkázik.

Az elején pergős, eseménydús, közelképekkel tűzdelt, már-már ámokfutásnak tetsző körülbelül 30 percet egy jóval vontatottabb, lassúbb mederben folyó rész követ. Tulajdonképpen a film elején akár fel is állhatnánk, hiszen pontosan tudjuk, mi fog történni, mit fogunk látni. Mégis maradunk, mintha a székhez kötöztek volna bennünket, és akaratunk ellenére, önkéntelenül ugrunk bele a tinédzserek világába, miközben értetlenül, ökölbe szorított kézzel nézzük, hogy okos, értelmes fiatalok nincsenek tisztában alapvető emberi értékekkel, fogalmuk sincs, mekkora kárt okoznak, és valami korcs, eltorzult világot alakítanak maguk köré. Igen, ők a Z generáció.

Hartung Attila filmje hatást gyakorol az emberre, vitára sarkall, elgondolkodtat és megijeszt. Megijeszt, mert sejteti, hogy a társadalom, a szülő vagy akár a pedagógus mindig lépéshátrányban lesz az online világ eszeveszett száguldásával lépést tartani tudó fiatalokkal szemben. Márpedig ha nem tudjuk, hogy hol és milyen tartalommal vannak jelen gyermekeink a social médiában, akkor bizony be kell látnunk, hogy nem ismerjük őket. A FOMO nehezen emészthető, felelősségteljes, zseniális alkotás, olyan, amit szinte kötelező lenne megnézni a fiataloknak és szüleiknek.

Bári Edit