Ugyanakkor lakosságának túlnyomó többsége már az utolsó nagy, az Osztrák-Magyar Monarchiában tartott népszámlálás idején, 1910-ben is szlovák volt. 1290-ben, első okleveles említésekor nem biztos, hogy ez volt a helyzet. A vár építtetőinek a Balassa családot tartják, de emlegetik a híres Doncs lovag nemzedékéből származó Dietrich zólyomi főispánt is. És, ahogyan ezt már más felvidéki erődítések esetében többször olvashatták, Csák Máté is volt úr Kékkő várában. Aztán jöttek (ismét?) a Balassák, akik végül kisebb szünetekkel a család 1899-es kihalásáig birtokolták ezt a helyet. Az első szünet 1576-ban volt, amikor a török közeledtének hírére az történt itt is, ami errefelé történni szokott, hogy a kevésbé harcias vagy éppen józan fejjel gondolkodó kapitánya, Temesi Imre elszelelt innen embereivel. Őt később a divini megerősített kastélyban mégis csak megcsípte és meg is ölte a török. Tehát elnyerte már a földön büntetését feltételezhető gyávaságáért.

A Tündérvásár kártya hátoldala, eszerint a költő is lakta Kékkőt (Kuny Domokos Múzeum CC BY)

A török pedig 17 esztendő után, 1593-ban vonult ki Kékkőről, miután felrobbantotta a tornyokat, falakat. 1616 és 1613 között Balassa Zsigmond báró (1572-1623) királyi kamarás és nógrádi főispán volt az újjáépíttető, aki diplomata, és így világlátott ember is volt. Sziléziai követként is működött, talán ekkor ismerte meg lengyel hercegnő feleségét, akit 1595-ben, Krakkóban vett nőül. Ifjan megjárta a német egyetemeket is, és unokaöccséhez, a verselő és vitézkedő Bálinthoz hasonlóan maga is literátus ember volt, három szónoklattani munkát is hagyott az utókorra. Kékkőt aztán a Rákóczi-szabadságharc alatt valamiért pont a kurucok gyújtották fel, de a Balassák most már inkább úgy döntöttek, hogy fő szempont a kényelem. Ezért aztán a romos falak felét és a többi köveit felhasználva inkább barokk kastélyt emeltek a várhegyen. Amelyhez 1759-ben Szent Anna tiszteletére várkápolna is épült.

Egy tanulmány a Balassákról (Városi Könyvtár Ózd CC BY-NC-ND)

A kastély a mai napig is áll, és várja a látogatóit. A kihaló Balassák után Kékkőt és a maradék romokat vagy két évtizedig az Almásy família bírta, majd 1923-ban Almásy Gabriella eladta a csehszlovák államnak. Ezután lett belőle múzeum, mégpedig a néprajzi mellett a Balassi Bálint életéről szóló és a fogtechnika történetét bemutató kiállításokkal. Maga a település pedig valamiért városi rangra emeltetett a maga 1600 főt számláló lakosságával. Így aztán a Szlovákia legkisebb városa címmel is büszkélkedhetik.

Címlapkép: Kékkő a Tündérvásár Nagymagyarországért sorozatban (Kuny Domokos Múzeum CC BY)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu