A Hyppolittól Hollywoodig – 120 éve született Székely István
120 éve született Székely István, a harmincas évek első számú magyar sztárrendezője, aki Hyppolit, a lakáj című filmjével soha nem látott mozivirágkort indított el Magyarországon. A Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum három szabadon megtekinthető filmmel köszönti az évfordulót.
Székely István (Budapest, 1899. február 25. – Palm Springs, 1979. március 11.) Berlinben kezdte filmes pályáját, ahol rendezőként négy filmben dolgozott. Magyarországon a Hyppolit, a lakájjal mutatkozott be, pályájának felívelését a film sikerének köszönhette. A Hyppolit óriási közönségsikere soha nem látott mozivirágkort indított el Magyarországon. A harmincas évek elején Székely István a magyar filmgyártás első számú sztárrendezője lett, Amerikába történő kivándorlásáig egymaga rendezte az addig készült száz magyar film egynegyedét, huszonnégyet.
Bár a magyar filmgyártásban Székely Hyppolit-jának hatására vált uralkodó filmműfajjá a komédia, ő volt az első, aki más műfajokkal is kísérletezett, bűnügyi filmet, Lubitsch-stílusú operettfilmet és nagyszabású melodrámát is rendezett. Nevéhez fűződik néhány igényes irodalmi adaptáció is, köztük Szép Ernő Lila akácának (1934) és Móricz Légy jó mindhalálig című regényének filmváltozata (1936).
1938-ban a zsidótörvények miatt emigrálnia kellett, azután Hollywoodban is karriert futott be. Alacsony költségvetésű, de lélektanilag jól megalapozott és nagy szakmai tudással megrendezett filmjeit ma már a horror, a musical és a film noir klasszikus alkotásai között tartják számon. 1972-ben Magyarországon készítette utolsó filmjét, a Lila akác új változatát.
A 120 éves születési évforduló alkalmából a Filmarchívum gazdagon dokumentált összeállításban foglalkozik a rendező pályájával. Számos fotó és dokumentum mellett közreadnak egy Filmarchívum gyűjteményében fennmaradt fényhangszalagot is, amely a Pardon, tévedtem! (1933) című német-magyar produkció kapcsán készült az alkotókkal és a szereplőkkel, Gaál Franciska, Paul Hörbiger színészek, Joe Pasternak producer, Nóti Károly forgatókönyvíró és Székely István közreműködésével.
Emellett a Filmarchívum videómegosztó csatornáján hétvégéig szabadon megnézhető Székely István három filmje: a Hyppolit, a lakáj (1931) és a Lovagias ügy (1937) Kabos Gyulával a főszerepben, valamint a Rákóczi induló (1933), amelyet Gustav Fröhlichhel, a Metropolis sztárjával forgatott.
Magyar Nemzeti Filmalap