A rendezői karrierjét Saturday Night Live szkeccsekkel indító, majd látszólag végtelenül felületes, de valójában a tiszteletteljes zsánerparódia – abszurd – debil háromszögén belül pontosan kimért sebességgel oda-vissza száguldozó vígjátékokkal (Taplógáz, A híres Ron Burgundy legendája, Pancser Police) folytató Adam McKay legújabb filmje valójában korábbi munkáinak és tapasztalatainak letisztult esszenciája. Az USA 46. alelnökének életét bemutató biopic a humora, a stílusa és a negyedik falat áttörő kiszólásai miatt leginkább a rendező-forgatókönyvíró előző filmjével, a 2008-as gazdasági világválság hátterét és szereplőit rendhagyó módon bemutató A nagy dobással rokonítható, de ott van benne minden, amit a különböző zsánerek kapcsán McKay korábban megtanult. Az Alelnökkel a tévés hírolvasó-mozik, az autóversenyzős műfaj, majd a haver- és zsarufilmek után az életrajzi filmek konvencióit is sikerült totálisan a feje tetejére állítania, de a korábbi durván abszurd stílus helyett ezúttal már A nagy dobással kikísérletezett szatirikus hangnemben. Ehhez pedig sokat keresve sem talált volna jobb alanyt, mint Dick Cheney. George W. Bush alelnöke (aki korábban védelmi miniszter és hivatalvezető is volt a Fehér Házban) a végrehajtó hatalom kiterjesztése révén minden korábbi és azóta hivatalba került alelnöknél nagyobb befolyással rendelkezett. Két ciklusa idején, 2001. január 20. és 2009. január 20. között egyszerre volt saját irodája a szenátus épületében, a képviselőházban, a Pentagonban és a CIA-nál is. A belpolitikai-, adó-, energia- és környezetvédelmi ügyek kedvezőtlen irányba terelése mellett komoly szerepet játszott Irak lerohanásában, a Guantánamón történtekben, Amerika terrorellenes harcában – s ezáltal egyes szakértők szerint a nemzetközi terrorizmus drasztikus átalakulásában is. Mindennek ellenére Richard Bruce ’Dick’ Cheney-ről a mai napig szinte senki nem tud semmit.

Az már A nagy dobás idején kiderült, hogy McKay szereti a kihívásokat, hiszen akkor nem kevesebbet vállalt, mint hogy közérthetővé teszi a gazdasági világválság hátterét és a pénzügyi szektor külső szemmel általában érthetetlen machinációit, de míg akkor még írótárssal (Charles Randolph), hozott anyagból (Michael Lewis könyve alapján), addig a Cheney-biopic esetén már egyedül és saját kútfőből dolgozott. Hosszas, aprólékos kutatómunkát követően írta meg az Alelnök forgatókönyvét, amely így kezdődik: „Ez egy igaz történet. Vagyis igaz, amennyire csak lehet, mivel Dick Cheney a történelem egyik legtitokzatosabb vezetője. De mi kurvára megtettünk mindent.” Ez pontosan áll. McKay alaposan utánanézett mindennek, aminek lehetett, pontosan rekonstruált (nem kevés álarchív és rekonstruált felvétellel dúsította az anyagot), és láthatóan nagy gondot fordított arra, hogy annak is utánajárjon, melyik szituációban nagyjából mi hangozhatott el a zárt ajtók mögött. Mindezt pedig olyan kreatív körítéssel mutatja meg és helyezi kontextusba, hogy az is élvezettel nézi és hallgatja, aki amúgy kevésbé fogékony a politikai háttérjátszmákra. Míg A nagy dobásban celebek segítették az egyik főszerepet is alakító narrátort, addig itt egy érdekes csavarral távolabbi nézőpontból indul a végül szó szerint is testközelbe kerülő narráció. Lassítások, kiszólások, magyarázatok, álarchív és archív felvételek, stáblistával lezárt ’film a filmben’ betét, egyszerű, de ütős szimbólumok, vizuális és verbális gegek diktálják a látszólag dokumentarista alaposságra törekvő, valójában azonban végtelenül elfogult szatíra lendületes tempóját. Amire szükség is van, hiszen a 132 perces játékidő alatt Cheney teljes felnőttkora terítékre kerül. A fiatalkori kocsmai verekedésektől a fizikai munkás léten és a republikánus pártbeli gyakornoki munkán, majd a washingtoni felemelkedésen át tulajdonképpen egészen napjainkig végigkísérhetjük a politikus életét. Bepillantást kapunk családi viszonyaiba és legfontosabb politikai kapcsolataiba: feleségén (Amy Adams) és gyermekein (Alison Pill és Lily Rabe) túl feltűnik többek között Gerald Ford (Bill Camp), Colin Powell (Tyler Perry), idősebb és ifjabb George Bush (John Hiller, illetve Sam Rockwell) és Cheney egykori mentora, Donald Rumsfeld (Steve Carell) is. Az alakítások tekintetében is mindannyian passzolnak a nagy egészbe, de a show-t egyértelműen ellopja előlük a szerep kedvéért ismét komoly fizikai átváltozást bevállaló Christian Bale (A gépész, A harcos), aki a tőle megszokott mániákus precizitással leste le az általa játszott figura mozdulatait és gesztusrendszerét. Jellegzetes fintorgásai, szúrós tekintete és szinte sosem lankadó magabiztossága pontosan rímel a valódi Cheney-ről ismert felvételekre. Ahhoz azonban, hogy a most 45 éves Bale és a vele egyidős Adams a főiskolás évektől egészen a nyugdíjas évekig hitelesek legyenek (vagy hogy Sam Rockwell egyetlen pillanatra se lógjon ki George W. Bush figurájából), nagyon kitett magáért a háromszoros Oscar-díjas maszkmester, Greg Cannom (Drakula, Mrs. Doubtfire, Benjamin Button különös élete) is.

Miközben Cheney-t és társaságát okolja azért is, mert kiveszett a pártatlanság elve a médiából, és széles körben elterjedhetett a véleményhír mint műfaj, McKay tulajdonképpen ugyanezt a fegyvert fordítja vissza, amikor életrajzi keretek között, de tények, fikciós elemek és sejtések gondos egybegyúrása révén mondja el kíméletlenül a véleményét valakiről. Elvesz azonban a stílusbravúr értékéből, hogy emellett az író-rendező nem nagyon próbálja vagy tudja megmutatni a Cheney tettei mögötti motivációt. Látjuk, miből mi lett, honnan indult és hová jutott, és mi lehetett ebben a felesége szerepe, de így sem tudjuk megfejteni, hogy a politika tűzközelébe látszólag csak véletlenül keveredett-e oda, vagy hogy az eleinte minden ambíciótól mentes, már-már mamlasz fiatalember miként vált a 2000-es évek első felére a modern világ legerősebb szuperhatalmának egyik – ha nem a legnagyobb – urává. A nyolc jelöléséből egy Oscar-díjat nyert (legjobb smink) Alelnököt sosem fogjuk a legnagyszerűbb és legalaposabb politikai mozik vagy a kiemelkedő életrajzi filmek között emlegetni, nem lesz húsz év múltán „újranézős”, de ez mit sem von le aktuális érdemeiből. Ahhoz, hogy innen, 2019-ből nézve különösebb erőlködés nélkül megértsük, mi történt a világpolitikában a 2000-es évek első felében, és hogy miként jutott el odáig Amerika, ahol most Trump elnöksége idején tart (érdemes megvárni a stáblista végét!), nagy szükség van arra a piszkosul szórakoztató, jó értelemben vett leegyszerűsítésre, amiben most közel s távol Adam McKay a legjobb és legkreatívabb amerikai filmalkotó.

Alelnök (Vice)
amerikai életrajzi dráma, vígjáték, 132 perc, 2018
írta és rendezte: Adam McKay
operatőr: Greig Fraser
vágó: Hank Corwin
zene: Nicholas Britell
producer: Will Ferrell, Dede Gardner,Jeremy Kleiner, Brad Pitt
szereplők: Christian Bale, Amy Adams, Sam Rockwell, Steve Carell, Alison Pill, Jesse Plemons, Lily Rabe, Eddie Marsan
forgalmazza: Fórum Hungary
bemutató dátuma: 2019. február 21.

Klacsán Csaba
Forrás: filmkultura.hu