Első regényét, az Emil és a detektíveket 59 nyelvre fordították le, A két Lotti című könyvéből pedig több sikeres film is készült. De vajon hogyan vált a gyermekirodalom mesterévé és egyik legnagyobb klasszikusává? Drezdában látta meg a napvilágot, és itt kezdte tanulmányait is. Iskolaéveiből sok emléke megjelenik A repülő osztály című könyvében.

Apja bőrkereskedő volt, anyja cselédlány, aki később fodrász lett, hogy kiegészítse férje jövedelmét. Társadalmilag magasra vágyott, s ami nem sikerülhetett neki, azt gyermeke életében kívánta elérni. Minden figyelmét Erich nevelésébe fektette, így a fiú családi veszekedések és a túlzott anyai szeretet közepette növekedett. Az asszonnyal egy súlyos titok is összekötötte: Erich valódi apja – a pletykák szerint – a család háziorvosa, Emil Zimmermann volt. Az anya számára semmi nem jelenthetett akadályt, ha róla volt szó: lakásukban magántanárok jártak-keltek, és a kisfiú szorgalmasan gyakorolt a zongorán is. Erich későbbi életében is szoros kapcsolatot ápolt az anyjával, naponta írt neki bizalmas hangvételű leveleket, képeslapokat. Az 1957-es Mikor én kisfiú voltam című önéletrajzában írt a gyermekkoráról.

Tehetségesnek bizonyult, tizenhárom évesen felvételt nyert a drezdai tanárképző szemináriumba. Az intézmény poroszos szigorúsága, korlátolt elvei azonban egyáltalán nem kedveztek szárnyaló fantáziájának. Tanítóként szerzett első tapasztalatai sem növelték lelkesedését a tanári pálya iránt, a tanárképző főiskolát 1916-ban ott is hagyta. 1914-ben, 15 éves korában megkezdődött az I. világháború. 1917-ben behívták katonának, a nehéztüzérségnél szolgált. Bár a frontvonalon már nem került bevetésre, a kiképzés brutalitása komoly hatást gyakorolt rá, ekkor vált antimilitaristává. Szívgyengeségét is a katonaságnál elszenvedett durva bánásmódnak tulajdonította, emlékei több versében és regényében is felbukkannak. A háború után visszatért a drezdai iskolába, ahol kitüntetéssel érettségizett, és elnyerte Drezda város arany ösztöndíját.

1919 őszén beiratkozott a lipcsei egyetemre, hogy történelmet, filozófiát, német nyelvet, irodalmat és színháztudományt tanuljon, és egyszer majd nagy filmrendező váljék belőle. Az első évek a nélkülözés jegyében teltek, alkalmi munkákból próbálta magát eltartani. Lelkesen fordult a tudományos élet felé, belevetette magát az egyetemes filozófiatörténet rejtelmeibe. De nagyobb örömöt talált az újságírásban, több lappal is megbízásban állt: verseket, elbeszéléseket, útirajzokat írt. Tanulmányait a Neue Leipziger Zeitung napilapnál lévő újságírói és színikritikus bevételeiből finanszírozta.

1925-ben, a filozófia doktoraként kapta kézhez egyetemi diplomáját, ekkor már anyagi gondoktól mentesen élte az elismert újságírók életét. Színészek, rendezők, művészek keresték a társaságát. Így írt anyjának: „...harmincévesen azt akarom, hogy ismerjék a nevem, harmincötre elismert akarok lenni, negyvennel pedig már egy kicsit híres is.” Tervei megvalósításához Lipcse már kevésnek bizonyult. „Németország egyetlen szeglete, ahol történik valami, Berlin.” Ezután a Berliner Zeitungnak küldött tudósításokat, egyre több berlini ismeretséget szerzett. A kiadók azonban nem lelkesedtek Kästner groteszk verseiért, még kevésbé Erich Ohsernek a verseket illusztráló, obszcén rajzaiért, egy stuttgarti kiadó mégis vállalta kiadásukat, és az olvasóközönség pedig lelkesen fogadta őket.

Életében hamarosan nagy fordulat történt: egy híres gyerekkönyvkiadó tulajdonosa szerződést ajánlott neki, hogy próbálkozzon meg egy gyermekkönyv megírásával. Kissé meglepte az ajánlat, de hosszas rábeszélés után mégis vállalta a megbízást. Így született meg az Emil és a detektívek, mely az első és egyik legismertebb gyermekkönyve. 1928-ban jelent meg, rögtön hatalmas sikert aratott, mára 59 nyelvre fordították le. Egy év múlva film készült belőle.

Pályáját a náci hatalomátvétel szakította ketté, nem publikálhatott, könyveit elégették. 1933 májusában a náci Németország több nagyvárosában tűzbe vetették a birodalom szellemiségétől idegen író, újságíró, filozófus műveit, köztük az övéit is. A Gestapo többször is letartóztatta, kihallgatta. Az Emil kivételével művei feketelistára kerültek. Mint újságíró és politikai író már nem tevékenykedhetett tovább, így újabb gyerekkönyvek írásából és külföldi publikációkból tartotta fenn magát.

1933-ban jelent meg A repülő osztály című regénye. Ez az egyik legszebb, legizgalmasabb regénye. Tanulságát nagyon jól kifejezi a következő mondat: „Minden helytelen dologban, ami történik, nemcsak azok a bűnösök, akik elkövetik, hanem azok is, akik nem akadályozzák meg.” Kästner szerint a „jó gyerek” nemcsak figyeli, hogy mit intéz a felnőtt, hanem saját kezébe veszi a sorsát. Eközben kijavítja azt, amit a felnőttek elhibáztak. A színházzal is megpróbálkozott, hogy mindennapi megélhetését biztosítsa. A Három ember a hóban című regényének színházi változatát álnév alatt játszották, de kiderült a csalás, ezért a darabot levették a színházak műsoráról.

Ekkoriban, aki tehette, menekült Németországból. Kästner ugyan Svájcba utazott szabadságra, de utána visszatért. „Egy írónak akarnia kell, és tudnia kell átélni, hogy nehéz időkben hogyan viseli sorsát az a nép, melyhez tartozik.” Németországban maradt, hogy az események hiteles krónikása lehessen, és persze anyját sem tudta volna elhagyni. Egyik levelében így fogalmazta meg kettőjük kapcsolatát: „Olyan szép, hogy mi ketten egymást jobban szeretjük, mint az összes anya és fiú, akit csak ismerünk, együttvéve. A többi emberi kapcsolat mi ehhez képest? Baráti szeretet vagy akármi más, emellett jelentéktelen. Mi vagyunk egymásnak a legfontosabbak, és mindenki más csak messze ezután következik.”

A Berlinben töltött időszak volt Kästner életében a legtermékenyebb. Néhány éven belül a főváros egyik legfontosabb szellemi alakjává vált. Engedélyezték, hogy – Berthold Bürger álnév alatt – a német Ufa filmtársaságnál forgatókönyvíróként dolgozhasson. A náci Németország neki köszönheti legnagyobb filmes vállalkozásának megszületését. Ő az ötletadója és forgatókönyvírója a Münchhausen címen forgatott filmnek, amely Németország addigi filmtörténetének legdrágább alkotása, mivel a legmodernebb szín- és hangtechnikával készült. 1943 tavaszán mutatták be először, óriási parádé keretében. Ezután azonban már forgatókönyvíróként sem volt rá szükség.

A háború vége után Münchenben élt, sikeres író, újságíró és forgatókönyvíró, 1948-ig a Neue Zeitung rovatvezetője volt. A város romokban hevert, viszont irodalmi folyóiratok, hetilapok alakultak, kabarészínházat alapítottak. 1951-ben A két Lotti szkriptjével elnyerte a legjobb forgatókönyv díját. A háború után lassan alkalmazkodott az új élet feltételeihez. Írt, filmeket készített, felolvasóestekre járt. Egyre népszerűbbé vált, az írók ismertségi listáján Thomas Mann, Hemingway után a hatodik helyen állt. Rangos irodalmi díjakkal tüntették ki: 1957-ben Büchner-díjat kapott, 1960-ban pedig elnyerte az Andersen-díjat.

Kästner a történelem fordulataival soha nem tudott megbékélni. A nemzetiszocializmus áldozatának tartotta magát: könyveit elégették, tönkretették a karrierjét, a legtermékenyebb éveiben hallgatásra ítélték, és még akkor bűnösnek is kikiáltották. A háború okozta sebeket, az emigráns vitában szerzett sérelmeket sajnos nem tudta feldolgozni. Alkoholba és dohányzásba menekült. 1974-ben megtudta, hogy rákban szenved, de a kórházi kezelést visszautasította. Néhány hónap múlva, július 29-én halt meg, hetvenöt éves korában.

Érdekes, hogy a gyereklélek nagy ismerője sohasem alapított családot. Nem nősült meg, bár az utolsó két könyvét (Az emberke, és az Emberke meg a kislány) az 1957-ben született, Thomas nevű fiának írta. Gyermekkönyvei még ma is újrakiadások sokaságát érik meg.

Sulyok Attiláné

Források: antikvarium-konyv.com, vigilia.hu, wikipedia

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.