Bár a fellépés címe kicsit meghökkentő módon a Levágott fül címet kapta, remek előadónk inkább korábbi köteteit helyezte az asztalra, és válogatott a bennük szereplő művei közül. Rengeteg érzelmi szálat megpendített (hálaének, megbocsátás, veszteségek, szerelmes rajongás), és természetesen nem maradt el a lackfis humor, meghökkentés és nyelvi játék sem. Volt itt kapuzárási öröm, született nagynéni, mazsolarajzás, meg nem született életek, vidám gyászvers, személyes történetek és végül az a bizonyos levágott fül. Ez utóbbi nemcsak egy bűnügyi história tárgyi bizonyítéka, hanem Lackfi János legújabb, felnőtteknek szóló kötete is. Erről a bizarr címről, a regényírásról, a regény szereplőiről kérdeztem az előadás után az írót.

Előadásodban főleg verseket hallhattunk, illetve ízelítőt adtál az új regényedből is. Sokakban felmerül a kérdés, hogy eldöntötted-e már magadban: próza vagy vers? Vagy legalább viaskodott benned a lírikus a prózaíróval?

Végül is mind a kettő. Gyerekkoromban főleg prózát olvastam, és mindig is nagyon szerettem volna regényeket írni. Most jobban sikerült az életformámat olyan irányba terelni, hogy sorra születhessenek a regények. Már készülök a következőre, 4-5 regénykezdemény van is már a gépemben. Na és a versek sem fognak ettől még abbamaradni, bár talán kevésbé lesznek hangsúlyosak. Egy olyan ütemet állítottam be, hogy körülbelül 5-6 évente inkább egy kicsit testesebb verseskötet jelenjen meg, mint hogy évente egy kis vékonyka.

Mennyiben kihívás egy költő számára a regényírás? Vagy esetleg ez csak egy kirándulás?

Mindenképpen kihívás, mert nagy forma, és másfajta hozzáállást igényel. Egy remete vagy maratonfutó típusú embernek ez könnyebb, de ha valaki nem ilyen, és szeretne regényt írni, akkor valamilyen módon rá kell magát erre kényszerítenie. Az elszántabb, nagy termelőknek, mint Victor Hugo vagy Balzac is sokszor erőltetniük kellett, mert a regény az nem adja csak úgy magát, az kitartás kérdése is. Egy vers az kipottyanik, ha meg kell születnie, de a regény kiküzdi magát. Olyan nincs, hogy véletlenül írtam egy regényt, míg verset majdnem véletlenül lehet írni. (Ezen persze nevetünk!)

A főszereplő kamasz vívódásairól az Ördög vagy Angyal játék jut eszembe. Ilyen a filmekben is előfordul, hogy a főszereplő fülébe egyik oldalról az ördög, másik oldalról az angyal sugdossa a tanácsait, ez aztán jó kis vívódáshoz vezet. Végig ott van azonban bennem, hogy vajon mi az alapkérdés?

Az egyik alapkérdés picit bújtatottan, titkoltan jelenik meg a fejezetcímekbe kódoltan, de nem adom meg a megfejtési kulcsát, nem akarok szpojlerezni. Szóval ennek a srácnak van egy jó célja – bár ezt nem veri nagydobra, mert egy kamasz ugye nem fog ilyenekkel menőzni a világ előtt –, de meddig lehet elmenni egy jó cél érdekében, mi az, ami még belefér? Például, ha fel akarok építeni egy szép plázát, akkor hány ellenségem fér bele a betonjába? Vagy ha üzletember vagyok, akkor hány áfás számla nélküli ár fér bele abba, hogy én még jó ember maradjak? Angliában például senki nem érti, mi az, hogy áfával vagy áfa nélkül. Két ára van? Miért olcsóbb számla nélkül? Vagy nem csinált meg valamit, amit amúgy megcsinálna? Persze ezzel nem azt mondom, hogy az angolok jobb emberek ettől, csak máshol vannak a határok meghúzva. Tehát a nagy kérdés, hogy hol húzzuk meg a határokat.

Kellett-e tanulmányoznod a kamaszokat, hogy ennyire plasztikusan és pontosan állítsd elénk főhősnek ezt a fiút? Könnyű volt ebbe a szerepbe belehelyezkedni? A kamaszos vívódásokat nagyon mai szemmel nézed, sikerült megmaradnod kamasznak?

Bizonyos értelemben mindannyiunkban benne van a kamasz. Lehet, hogy nagyon decensek vagyunk és magabiztosak, de azért ha rálépnek a lábunkra a buszon, feléled bennünk az állat. A kamaszoknál ugye nagyon erős az igazságérzet, minket felnőtteket is gyakran szembesítenek a hibáinkkal. Sokszor az embernek eláll a szava, hogy milyen következetesek, van egy érdekes fajta konzervativizmusa a kamaszoknak. Miközben a legújabb divatot majmolja, pánk a haja, és megőrül a fesztiválokon, közben arról, hogy mi a jó, mi a helyes vagy etikus, arról van egy majdhogynem túl merev álláspontja. Nem engednek egy jottányit sem, és ez egyébként nagyon figyelemreméltó. Egyébként sokszor találkozom diákokkal, másrészt saját gyerekeim közül most már az ötödik is kamaszkorba lépett, úgyhogy van otthon is bőven anyag.

Kibírhatatlan kamasz voltál? Próbára tetted az ősöket rendesen?

Igen, igen, úgy emlékszem, hogy nem voltam könnyű eset. Amikor mentünk valahová családosan, az ősöktől mindig eltávolodva mentem, és utáltam, hogy együtt vonulunk, mint valami hülye klán. Persze nem nagyon értettem, hogy mi az, ami taszít engem tőlük. Olyan értelemben viszont zökkenőmentes volt ez az időszak, hogy többnyire olvastam. Persze jártam bulizni is, és a hülyeség is belefért.

A regénybeli vak lány karaktere is nagyon érdekes. Szemléletesen írod le azt is, hogy a vakokhoz hogy viszonyulunk, hogyan bánunk velük mi látók. Találgattam magamban, hogyan készültél ennek a figurának a kidolgozására. Elképzeltem, hogy két hétig bekötött szemmel próbálgattad a szerepet. Volt esetleg valami komolyabb forrásod?

Egy írónak nem feltétlenül kell fizikailag bekötni a szemét, hiszen amit elképzel, annak a papíron át kell hatnia. Nagyon sokat olvastam utána, főleg beszélgetéseket vakokkal. Jó lett volna leülni valakivel erről beszélni, de a dolgok nem úgy alakultak, ezért fontos volt, hogy minél többet összeolvassak erről. Egyik kedvencem Jim Jarmusch Éjszaka a Földön című filmjében Béatrice Dalle, aki zseniálisan alakít egy vak lányt. Ez egy fontos motívum volt. Ugyanígy a Blue Velvetből a levágott fül motívum is fiatalkorom nagy filmélménye. Más közegben, de ezek valahogy megjelentek a regényemben. A levágott fül egyébként egy nagyon gazdag történettel rendelkező motívum, Van Goghtól kezdve Szent Péter levágott katonafüléig. Még a regény írása közben is jött velem szemben új, Déry Tibornak A félfülű című regénye, amiről addig nem is tudtam.

Ezzel a levágott füllel volt-e valami célod? Csak meghökkenteni akartál? Vagy szeretnél valami mást is közölni, hiszen annyira sok minden szóba kerül a regényben, hogy néha arról a fülről egészen meg is feledkezünk?

A főszereplő srác átlagos életének ez a botlató köve, ahogy a kamaszkor is mindent megborít. Pedig valójában minden marad a régiben, de már semmi sem lesz olyan. Nyilván ez a fül, ez egy bűnügy, ami aztán le is lepleződik, miközben sok mindenbe beavatódik és felnő a főhős. A levágott fül bizarrságának két arca van. Mutatja, hogy egyszerre szeretnénk biztonságot és izgalmat. Ha túl unalmas az élet, abba belepusztulunk, ha túl izgalmas, akkor megdöglünk belé. Igenis foltozzák be a kátyút, cseréljék ki az utcán a világítást, legyen közbiztonság, nehogy már félni kelljen! De azért vágyunk a félelem keltette ingerre, szeretünk félni. Ugye nem olyan filmeket akarunk a tévében nézni, amelyekben minden rendben megy? Amikor ennek a srácnak az életében megérkezik az izgalom, kap egy gellert az egész története, varázsütésre összeomlik körülötte a világ, meglátja a bűn bugyrait. Szóval annak a levágott fülnek nagyon is fontos szerepe van.

Lackfi János egy korábbi interjúnkban azt mondta: „Minden jó mű vészkijárat egy új világba.” Nos, a Levágott fül című új regénye is bizonyítja, hogy az irodalom nem korlát, hanem eszköz, az író mindenesetre mesterien használja. Kacskaringós gondolatmenetű, de éles látásról árulkodó, humorral átszőtt, továbbgondolásra érett könyvet vehetünk kezünkbe.

SzaSzi
Fotók: Pozsgai Krisztina (a címlapképet Lackfi János engedélyével használjuk)

Fotógaléria: Lackfi János a győri könyvtárban

6 kép