Spiritualizmus csak nyomokban akad: A kígyó ölelése fekete-fehér képi világa, rejtélyekre és transzcendenciára építő atmoszférája helyett egy létező törzs hiedelmei, tradíciói jelennek meg. A Kolumbia északi részén élő wayuu indiánok pásztázásakor azonban Gallego és Guerra radikálisan más utat választanak – korántsem birodalmat húznak fel, hanem annak pusztító összeomlását, egy történelem, de leginkább saját viharaiba vesző civilizáció fájdalmas tovatűnéséről készít látleletet Az átkelés madarai. Grandiózus családregény bomolhatna ki, ám a sztori igazából a családi drámák legfőbb ismérveit hasznosítja: görög tragédiákat idéz a széthúzáson, vérbosszún alapuló fabula. Rapayet és Zaida reménybeli házassága semmissé lesz rögtön a nyitányban. Fátum lengi be kapcsolatukat. Rítusokat látunk, kérőknek tartott hagyományos törzsi táncot jár a lány, ám azonnal tudjuk, mindez csupán a veszni látszó múlt relikviája – Guerráék központi állítása pedig éppen az, hogy az ősi törvények diktálta cselekvések semmivel nem jobbak a modern értékrend gyors törtetésénél.

Beszivárog az imperalizmus a primitív babonák világába: Az átkelés madarai a fesztelenül dőzsölő virággyermekek romantikáját is karóba húzza, a szórakozni vágyó, magukat ártatlanként definiáló amerikai fiatalok rakoncátlansága ugyanis naivan, reflektálatlanul máris a bűn melegágyát teremti meg. Kicsiben indul a legnagyobb biznisz is, a rendezőpáros folyamatábrát pingál, aprótól jut el a nagyig, majd annak megsemmisüléséig – a piti üzletben a romlás csírája várja a burjánzást. Ugyanez maga után vonja a pénz személyiségtorzító erejét: Rapayet kívülálló, idegen szóval alijuna barátja, Moises azonnal a kitörés, hovatovább, a hatalmaskodás lehetőségét veszi észre a hirtelen virágzásban. A kolumbiai drogkereskedelem genezise így nem más, mint az emberi hanyatlás dokumentációja: a „vadfű” csupán katalizátora a kétlábú ösztönlények zátonyra futásának. Öt énekben, több évtizeden át bonyolódó cselekményben derül erre fény – Az átkelés madarai a kezdeti ballépés utáni láncreakciót ábrázolja, azt, miként megy sok kicsi még többre, hogyan növekszik a szimbolikus hóban / porban / kábítószerben előre gördített hó olyan naggyá, amit végül már senki nem bír el.

Repülők és fegyverek kerülnek elő, a merev hagyományaiba zárkózott matróna, Ursula gyors fellendülése párban jár a modern értékválság tüneteivel. Gallego és Guerra ezen túl félreérthetetlenül üzenik, nincs lényegi különbség ősiséget preferáló közösség és a legújabb trend követését gyilkosságba fojtó bűnözői kapitalizmus között. Onnantól, hogy bárkit az ösztönei vezetnek, elragadják az érzelmei, és mellőzi a racionális, hidegfejű gondolkodást, egyenes út vezet a szörnyű bukásig. Szó sincs már a régi tradíciók követéséről: a szellemek útmutatásában, az álomfejtésben nyilvánuló hit pervertálódnak, mert az ember önzővé válik, csak a saját boldogulását lesi, nagyon gyakran erőszakkal. Furcsa módon épp Rapayet igyekszik túlhaladni a bábeli felfordulást: békére óhajtozik, nyugodt problémamegoldásra ösztönzi rokonait és társait, ám jótékony kérlelése süket fülekre talál, Az átkelés madaraiban tort ül a diszharmónia, a mindig többre éhesek, a helyzetet félreértők, tabukat, íratlan szabályokat szegők metaforikus acsarkodása-üvöltése. Romlatlan természetfilozófia destruálódik Rapayet ódivatúnak nevezett gondolkodásmódjával párhuzamosan: ő az, aki azt vallja, az erőpolitika profitmaximálás helyett csak lassítja a bizniszt, de szintén a férfi utal rá, így mindenki csak halott lesz, a régi idők szelleme – az öldöklés, a „magamat részesítem előnyben” mentalitás egyenesen létezéseket fenyeget, nemhogy pénzgazdaságot.

Felsőbb hatalmakat megtestesítő jelképek ugyanúgy nyomatékosítják ezt, mint hétköznapi életből vett példák: itt a vérfoltos ruha a tanácsot adó kísérteteket riasztja el, a révedésekből olvasás képességét szünteti meg, tehát Gallego és Guerra szimbolikusan ugyanúgy hírt adnak az Apokalipszisről, mint amennyire lövöldözésekbe, parancsolgatásokba, dühödt meggondolatlanságba ágyazzák azt. Így hamar egymás mellé rendelődik régi és új világ, maradiság és modernitás, énekkel színesített tánc és medencés lazítás után később előrántott gépfegyver vagy rakétavető. Egy új kor ártalmas tárgyainak beszivárgása, sőt, ezek ötvöződése a régi státuszszimbólumokkal a morális relativizmusra, jó és rossz határainak eltűnéseire is utalnak a wayuu-civilizációt szétvető alijuna-vívmányok előretörésével – kizökkent világot mutatnak be a rendezők, egymásba folyó, mind ingatagabb értékrendszerekkel.

Revans követ újabb bosszút, nem jól kiépült üzlet egy újabb nyereséges vállalkozást: Az átkelés madaraiban egy idő után örökre felszámolódik a wayuut az alijunától határoló generációs választóvonal. Az ősök higgadtsága is haraggá fajul, mint ahogy az új nemzedéket maszkulin erőfitogtatással, megalázással, lövöldözéssel, bárdolatlansággal fémjelző Leonidas ténykedését is az erő erkölcse határozza meg – talán nincs is félelmetesebb képsor a kiszemelt lány meztelen hátát bámuló, majd – bölcsen képen kívül ábrázolt – nemi erőszakra vetemedő zabolátlan gengszterpalánta snittjénél. Tettekről és gyalázatos következményeikről is szól Az átkelés madarai, egy rossz döntés ezer tragikusabbhoz vezet. Lényegtelen, hogy Ursula konok ragaszkodása hozza el a végromlást, netán Rapayet szavait vonják kétségbe, esetleg Leonidas indulatai szabadulnak el, olyan mélyen beivódott erőszakkultuszt látni, amelyből már csak rossz választások születhetnek, és ami mindenkit szörnnyé aljasít.

Gallego és Guerra így csaknem negligálják a hagyományos cselekményszövést, pusztán erőszakban csúcsosodó vignettákat halmoznak, jelezve, minden egész eltörött, kizárólag szélsőséges-végletes tettek határozzák meg a famíliák, sarjak, családfők összes lépését. Plasztikus, érzékletes képsorok is hangsúlyozzák ezt, nemcsak objektív, távoli felvételekkel bemutatott erőszakszcénák – a háttérbe húzódó pásztor szomorú, kerettörténetként funkcionáló dalai legalább olyan árulkodóak, mint a sivatagban húzódó fehér villa ostroma. Shakespeare királydrámainak dramaturgiai vezérfonala – a gonosz királyt leváltó ifjú még az elődjénél is romlottabb – módosul valami jóval riasztóbbá, karakterdrámától, balsorstól fűtött leszállóággá. Több ez A sebhelyesarcú, A keresztapa-trilógia vagy a Pablo Escobar pozícióvesztésével bíbelődő Narcos 2. évadának felemelkedés-bukás narratívájánál. Mitológiai, folklorisztikus zöngék ide vagy oda, Az átkelés madarai letaglózóan kegyetlen és rendkívül hiteles vizsgálódás az ember önpusztító természetéről.

Az átkelés madarai (Pájaros de verano / Birds of Passage)
kolumbiai-dán-mexikói dráma, 124 perc, 2018
szereplők: Natalia Reyes, Carmina Martinez, José Acosta, Jose Vicente, John Narváez, Greider Meza
rendezte: Cristina Gallego, Ciro Guerra
forgatókönyv: Maria Camila Arias, Jacques Toulemonde Vidal
operatőr: David Gallegos
vágó: Miguel Schverdfinger
zene: Leonardo Heiblum
producer: Cristina Gallego, Katrin Pors
forgalmazza: Mozinet
bemutató dátuma: 2018. január 17.

Szabó Ádám
Forrás: filmkultura.hu