Belélegezhetővé válnak a magyar hétköznapok, valóságos tűzpróbává fajulnak egy átlagember cselekvései – az Egy nap legnagyobb diadala épp ez, illetve annak bemutatása, valójában mi is ugyanezt a vesszőfutást hajtjuk végre nap mint nap, de ezt észre sem vesszük, olyannyira belénk rögzült a robot. Pusztán egy remek mozgóképes csoda kell, hogy felnyíljon a szemünk.

Általában a román újhullámot citálják referenciaként, és ez korántsem baklövés, de még pontosabb, ha a rendezőnő által említett feminista filmelméleti írásokat, netán az ugyanezt az iskolát képviselő, a feminista mozi egyik csúcsaként definiált néhai belga szerzőnő, Chantal Akerman pályáját tekintjük mérvadónak. Mungiu, Puiui, Muntean eszköztelenségén túl ugyanis az Egy napban centrális szereppel bír a női perspektíva: Szamosi Zsófia alakításában a negyvenes főszereplőnő, a családanya azért erősíti meg a feminista olvasatot, mert csellengésén keresztül egy esendő figurát kapunk, sosem egy idealizált máter-emlékművet, vagyis a feminista látásmód magával hozza a gyarlóságok, a mindennapi létezés bemutatását. Szilágyi nem hazudik vagy kendőz el. Objektíven ábrázol, de problémák mélyére is ás. Cseppet sem elvárás ugyanis, hogy dialógokkal rágja szájba véleményét. Ebben a filmben tekintetek, gesztusok, remekül pozicionált félközelik, premier plánok lépnek dialógusba a nézővel. Parányi rezdülések képviselnek valami sokkal nagyobbat és beszédesebbet, így tárul fel a szikár minimalizmus igazságot láttató, a Mozi varázslatát demonstráló ereje.

Triviális pillanatképeken nyugszik az Egy nap, cselekménytelen darab, negligálva a hagyományos dramaturgiát. Epizodikus struktúrával él Szilágyi: Anna tesz-vesz, ide megy, oda viszik a teendői, ám mozgása, mindennapi létezése nem célirányos, hanem orientációs pontoktól fosztott, diszharmonikus, töredékes. Rögtön árulkodó a nyitófőcímet megelőző feketeségbe szüremlő zajkulissza. Semmi heroizmust nem találni itt, csupán egyre reménytelenebb fennmaradni vágyást, sőt, kétségbeesett túlélni akarást, amivel átlibbenhetünk a következő 24 órába, miközben az idő múlására csak egy pirosan villódzó digitális óra reflektál. Szamosi Zsófia remekel a főszerepben. Mesterien játszik az arcával, tekintetén összetett érzelmek vonulnak át fásultságtól erőltetett vigyort leplezni igyekvő csalódottságon át néma döbbenetig, ám a színésznő a dikciót illetően sem vall szégyent. Nyugtalanságot tükröző hangjában ott a keserűség, miközben Anna bőrébe bújva igyekszik jól végezni a feladatát, már a legkisebb hétköznapi problémákon való átlendülés is óriási teljesítménynek minősül. Pontosan ezt az ellentmondást ragadja meg kiválóan a film – akkor kezd hatni a minimalizmus és vérteződik drámaiatlansága dacára is pokolian erős átütő erővel, ha ráismerünk, nem kellene dicsőségnek hívnunk azt, amin Anna dardenne-i modorban (v.ö.: Rosetta, Két nap, egy éjszaka) keresztülmegy, ám mivel a zűrös körülmények révén apró-cseprő gondok tűnnek áttörhetetlen páncélfalaknak, mindjárt nem hat indokolatlannak a letisztultság. Rosszul lesz a hősnő, émelyeg, tántorog, órákon át kocsikázik a pesti éjszakában, vagyis ő a magyar Jeanne Dielman, Szamosi pedig a banalitásokba ragadt honi Delphine Seyrig.

Téma-szegénységgel ugyancsak nem vádolható az Egy nap. Akárcsak Hajdu Szabolcs két évvel ezelőtti dramedy-je, úgy a kurrens dráma is finom eleganciával, sorok közé rejtve gondolkodik egyszerűnek tűnő, ám valójában ólomsúlyú problémákról. Hűtlenségről, anyaszerepről, szülő-gyerek / férj-feleség viszonyról, gyermeknevelésről, magányról, egymás szándékos meg nem értéséről, visszafogottságában fájdalmas kommunikációképtelenségről beszél az Egy nap. Diszfunkcionális famíliamodellt rajzol a mű, így modernista ihletésű családi melodrámaként is hiteles. Anna egyedül kénytelen helytállni, férje, Szabolcs megcsalja őt, és számonkérés esetén témát terel, visszautasít, telefonkikapcsolásban megnyilvánuló elérhetetlenségbe burkolózik, önzőn, lekezelően reagál, gyerekeik önnön mikrovilágukba zárva sodródnak az árral. Kivételt talán a legidősebb fiú, Simon jelent, bár nála is megfigyelhető a kommunikációképtelenség: szó szerint a fellegekben jár, galaktikus monológokat ad elő, viszont számkivetettségéről, szeretethiányáról is hallunk, jóformán barátok nélkül tengődik, anyja hol feszülten visszautasítja, máskor örömmel magához szorítja – John Cassavetes filmjeibe illő vignettákat kapunk. Maga Anna is egy hatás alatt álló nő, rengeteg átlagosságában nyomasztó próbának tétetik ki a játékidő során. Briliáns lépésként autóút közben derül ki rengeteg részlet Anna és Simon relációjáról, az anya igyekszik türelmes lenni, miközben úrrá lesz rajta a feszültség, álmodozó kisfia szavaiban ott a bántottság, a keserűség, az egyedüllét összes jele. Szorongató ez a 90 perc, benne olyan banális kihívásokkal, mint olaszoktatás, verbális összetűzés egy irritálóan agresszív sofőrrel, út az óvodába. Ilyenkor a legkisebb gyermek influenzás sírása is falakat repesztő, lebírhatatlan akadály.

Boldogságra, helyesebben valamiféle szelíd megnyugvásra óhajtozik Anna, ám egyre távolabb vetődik az öröm érzetétől. Helyzetből zuhan újabb szituációba, végül azonban beletörődik a kilátástalanságba, passzivitásra ítéli magát. Zéruspontra jut, a sehová nem tartó lődörgés és egzisztencialista válság zsákutcába hajszolnak. Az Egy nap e, sosem tolakodóan celluloidra vitt tétellel egyfelől a hazai áldatlan állapotokat is őszintén, rendkívüli hitelességgel ragadja meg, ugyanakkor univerzálisan is átélhetővé teszi a hátrahagyottságot – deprimáló, intelligens látásmód ez, nagyon megérdemelt a FIPRESCI-díj.

Egy nap
magyar játékfilm, dráma, 99 perc, 2018
rendező: Szilágyi Zsófia
forgatókönyv: Szilágyi Zsófia, Mán-Várhegyi Réka
producer: Pataki Ági, Kenesei Edina
operatőr: Domokos Balázs
vágó: Szórád Máté
zene: Balogh Máté
szereplők: Szamosi Zsófia, Füredi Leo, Barcza Ambrus, Varga-Blaskó Zorka, Gárdos Márk, Láng Annamária, Vándor Éva, Hajduk Károly
forgalmazza: Vertigo Média Kft.
bemutató dátuma: 2018. november 8.

Szabó György
Forrás: filmkultura.hu