Velencei filmfesztivál: Kirobbanó sikert aratott a Napszállta

Nemes Jeles László új filmjét többen méltatták a világpremieren

nemes-jeles-laszlo-napszallta

Telt házas vetítésen mutatkozott be szeptember 3-án, hétfőn a 75. velencei filmfesztivál versenyprogramjában Nemes Jeles László Napszállta című új filmje. Sipos Gábor producer szerint kirobbanó sikert aratott az első világháború előtti utolsó békeévben Budapesten játszódó alkotás.

Mint Nemes Jeles László a bemutató előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, miután a Saul fiát elkészítette, vissza akart menni az időben, hogy megértse azt a rejtélyt, amely néhány év alatt zajlott a 20. század kezdetén: „hogyan válik önpusztítóvá egy kifinomult társadalom, hogyan jut el a fejlődés korszakától és a technológiába vetett hittől az ipari gyilkosságig”.

A film világpremierjét a közönség felállva ünnepelte, mint Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója az MTI-nek elmondta, a nézők a sorok között ülő Nemes Jeles László rendező és a többi stábtag felé fordulva tapsoltak. Sipos Gábor, a film Velencében tartózkodó producere is arról számolt be, hogy a bemutató után eufórikus volt a hangulat. A producer felidézte, hogy a számos díjat, köztük az Oscart is elnyert Saul fia után hatalmas érdeklődés övezte Nemes Jeles László új filmjét. „Mi producerek azt a célt tűztük ki, hogy megpróbáljuk függetleníteni a rendezőt az elvárásoktól, és az elmúlt két és fél évben arra ösztönözni, hogy a legkoncentráltabban tudjon dolgozni” – hangsúlyozta.

Az első világháború előtt játszódó film terve már a Saul fia készítése közben felmerült. „Kevés európai film foglalkozik ezzel a témával, amikor producertársammal, Rajna Gáborral a forgatókönyvet elolvastuk, azt éreztük, mint a Saul fiánál: egy régi történet, a történelem egy szakasza, és mégis mennyire aktuális” – fogalmazott Sipos Gábor. Havas Ágnes szerint „végig feszült figyelem kísérte a filmet”. Mint fogalmazott, nagyon szép pillanat volt, hogy 24 évvel Enyedi Ildikó Bűvös vadász című filmje után ismét egy magyar film hódíthatja meg ezt a fesztivált is, amelynek igazán erős a versenyprogramja, hiszen olyan rendezők filmjeit mutatják be, mint Alfonso Cuarón, a Coen testvérek, Jacques Audiard vagy Olivier Assayas.

Velence után a Torontói és a Londoni Filmfesztivál is műsorára tűzi a Napszálltát, a forgalmazási jogait már 70 ország megvásárolta, Amerikában és Ausztráliában a Sony Pictures Classics terjeszti. „A 35 mm-es filmre forgatott alkotás olyan komplex művészi munka, amely Nemes Jeles László nevét a legnagyobbakkal egy szintre emeli. A Napszállta egészen különleges műként vonul be a magyar kultúrtörténetbe, filmtörténetbe és immár a világ filmtörténetébe is. Ez egy nagyon szép második film, amely szeptember végén a magyar nézőkhöz is eljut a mozikba” – fogalmazott Havas Ágnes.

A Napszálltáról az első nemzetközi filmkritikák is kedvezően számoltak be. A The Guardian kritikusa, aki öt csillagból négyet adott a „magával ragadó” filmnek, arról írt, hogy „az első világháború előestéjén, Budapesten játszódó film rendkívül titokzatos, sőt sok szempontból bizarr alkotás. Nemes a Saul fiában is látott hosszú beállításokkal, az Íriszt alakító főszereplő, Jakab Juli arcát követő közeli képekkel, és homályos fókusszal forgatta a filmet, ami csak alkalmanként engedi betörni a lányt körülvevő valóságot”. A szerző a filmet Joseph Conrad A titkos ügynök és T. S. Eliot A kopár föld című költeményéhez hasonlította. „Írisz és Nemes kamerája úgy halad végig a városon és a drámán, mintha az egész egy álom lenne” – írta, hozzáfűzve, hogy a gyönyörű helyszínek és „az ünnepi jólét külsőségei mögött valami sötét, fetisiszta és őrült húzódik meg: a zsarnokság és a háború előérzete”.

Az IndieWire „a magyarok mesteri új filmjeként” mutatja be a Napszálltát, amelyben a szerző szerint Jakab Juli lenyűgöző alakítást nyújt. A rendezőt nagy tehetségként méltatja, aki immár második filmjével is bizonyított, és ugyanolyan magasra tette a mércét. Az író úgy véli, Nemes munkájában felsejlik mentora, Tarr művészete, de közben egy „teljesen egyedi, saját filmes hangon szólal meg, amely az idők folyamán még hangosabb és kiválóbb lehet majd”. A kamera gyakran közelít rá teljesen Jakab Juli arcára, akárcsak Rőhrig Géza arcára a Saul fiában. A közelik azonban a film hasznára válnak: Jakabnak ugyanis a némafilmkorszak sztárjaihoz hasonlóan rabul ejtő tekintete van – írja az IndieWire cikke, hozzátéve: „minél jobban behúz minket Erdély Mátyás kamerája Írisz világába, annál jobban akarunk ott maradni, a fenyegető veszély ellenére”.

A ScreenDaily kritikája felhívja rá a figyelmet, hogy Nemes Jeles László filmje nem könnyen emészthető alkotás, olyan, mintha David Lynch Mulholland Drive-ja találkozna Joseph Roth Radetzky-indulójával egy kafkai pokolban. „Iskolások nemzedékei magolták a leckét az első világháború kitörésének okairól. Nemes azonban most arról beszél ebben az álomszerű történelmi filmben, hogy az egész mégsem volt olyan egyszerű” – mutat rá a szerző.

„Nemes új filmje, amely az első világháború előtti Budapesten játszódik, szimbolikus eposz, amelyben egy fiatal nő tanúja lesz egy civilizáció pusztulásának” – fogalmaz a The Hollywood Reporter írója, aki megjegyzi, hogy a csaknem két és fél órás alkotás teljes figyelmet követel a nézőtől, ami egyesek számára fárasztó és frusztráló lehet. A szakíró ugyanakkor lenyűgöző filmalkotásként méltatja, amely szerinte a hatvanas évek merész magyar filmjeire emlékeztet, és megjegyzi, hogy Stanley Kubrick szelleme is kísért a filmben.

Forrás: MTI

2018.09.04