60 éves a puskalábú ír táncos és rendező, Michael Flatley
1958. július 16-án született az ír származású, Chicagóban nevelkedő Michael Flatley. A tánc a vérében volt, hiszen édesanyja és anyai nagyanyja is táncbajnokok voltak az óhazában, Írországban. Négyévesen tanulta az első tánclépéseket a nagyitól, aki arra is biztatta, hogy mindig hallgasson a szívére, és kövesse az álmait. (Michael az előadásain az első sorban mindig üresen hagy egy széket az emlékére.)
A család ragaszkodva az ír gyökerekhez, beíratta a 11 éves fiút tánciskolába, de ott már túlkorosnak ítélték a kezdéshez, ezért hazaküldték. Michael azonban ott maradt és kitartóan küzdött elhatározásáért. 17 évesen pedig ő lett az első amerikai, aki győzedelmeskedett az ír táncvilágbajnokságon (All-World Irish Dancing Champion). Ezidőtájt hagyományos ír fuvolán is megtanult játszani, és sok egyéb díj mellett Írország fuvolabajnoka is lett. Önvédelmi céllal bokszolni is tanult, s olyan jól ment neki, hogy megnyerte a Chicago Golden Glove bajnokságot.
A középiskola után egy rendkívül sikeres ír tánciskolát működtetett, de nem a tanítás volt az ő világa, mindig is szerepelni akart. Így jutott a világhírű ír együttes, a Chieftains tagjainak sorába, akikkel végigturnézta az 1980-as éveket, óriási sikerrel. Az igazi világhírt az 1994-es Eurovíziós Dalfesztivál hozta meg, ahol szereplési lehetőséget kapott a szünetben, mint vendég. Így született a Riverdance, egy 7 perces lélegzetelállító produkció. Flatley azonban mindig is szívesebb járta a maga útját, ezért hamarosan saját produkción kezdett dolgozni, a Lord of the Dance-en, koreográfusi, produceri, rendezői feladatokat is ellátva.
Ezért a produkcióért kockára tette az összes addig keresett pénzét, de megérte. Fergeteges sikert aratott a közönség és a kritikusok körében egyaránt, állandó teltházzal és számos világrekorddal büszkélkedhet. A Lord of the Dance egy különböző táncstílusokból összefonódó kétórás egyveleg, a tradicionális ír tánc, a modern, a sztepp tánc és a Broadway-show elemeit használja. A sztártáncos által koreografált előadás az 1996-os bemutatása óta mind a mai napig műsoron van, többször átdolgozták, a világ különböző pontjain állították már színpadra. Értékéből azóta sem veszített, hogy a puskalábú mester háttérbe vonult és átadta a terepet a fiatal tehetségeknek, mert a produkció új, különleges meglepetésekkel bővült (például az előadás végén, a híres finálé jelenetben Flatley virtuális mása is megjelenik a 3D technika segítségével). A társulat előadását eddig szerény becslések szerint is összesen mintegy 120 millió néző látta, s szinte elképesztő az eredménylajstroma: 10 nap alatt 250 ezer eladott jegy Ausztráliában, 21 egymást követő előadás a londoni Wembley Arénában, több tízmillió eladott CD és DVD. A címszerepet 400 alkalommal maga Flatley táncolta 1998 júniusáig. A produkció 2015-ben jutott el
A Lord of the Dance több alkalommal járt hazánkban is, először 2000-ben. A színpadi látványban és kosztümökben is feljavított show minden alkalommal tudott újat mutatni. 2010-ben film készült a produkcióból Lord of the Dance 3D címmel, amely 2011-ben került a mozikba. A 2012-es turnén már nem láthatta Flatley-t a magyar közönség, ezért is nagy meglepetés volt 2014-ben, hogy nemcsak elkísérte ifjú tanítványait Magyarországra, hanem Sopronban, Szombathelyen, Debrecenben is fellépett a fináléban, majd kétszer Budapesten is a Papp László Sportarénában. Ezzel a csapatában szereplő négy fiatal magyar táncosnak, Krén Andreának, Krén Andrásnak, Papp Zoltánnak és Lukács Mártonnak egy nagy álma vált valóra. Azóta – a világsztár hivatalos weboldala szerint – Andrea és Zoltán a produkcióban már főszereppel is büszkélkedhet. Az idén áprilisban Budapesten kívül Debrecenben és Veszprémben újra nagy sikerrel dübörögtek az ír táncosok.
Michael Flatley több alkalommal is bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe: a Legjobban fizetett táncos, a Legmagasabb összegre biztosított lábak (40.000.000$), vagy a Világ Leggyorsabb lába (35 cipőkoppintás másodpercenként). És akár hiszik, akár nem, Nevada államban, pontosabban Las Vegasban még hivatalos Michael Flatley Nap is van, október 11-én.
Mit csinál a világhírű táncos, mióta elhagyta az arénák világát? Fest. De nem ám akárhogyan! Hanem lábbal. Akrilfestékkel borítja be lábait és így táncol a vásznakon. Használ még más eszközöket, festékszórót is. Első kiállítása 2015 nyarán a londoni Saatchi Galériában volt látható Firedance címmel. Eddig egy kép sem maradt a nyakán! 2016-ban pedig megjelent The Rising címmel egy kislemez, amelyen Flatley fuvolajátéka hallható.
Szabó Szilvia
Forrás: wikipédia, starity.hu, budapestarena.hu, tanc.hu
A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.