A tavasszal zsendülő fű a réteken általában május végére, június elejére jutott el abba az állapotba, hogy szénát lehetett belőle készíteni. Ez jórészt a meleg időnek és a csapadékos áprilisnak, májusnak volt köszönhető, de nemritkán trágyázták is a kaszálókat a nagyobb fűmennyiség érdekében. Viszont meg kellett a munkával várni a nyár eleji melegeket, a csapadékos időszak végét, mert a széna kényes dolog volt, könnyem megrothadt a réten, vagy megpenészedett a kazalban, a pajtában. A régi falusiaknak még a meteorológiai jelentések előtti korokban is volt valami érzéke az időjóslásra, ugyanakkor ebben is ott volt a tévedés lehetősége. És egy hirtelen jött vihar előtt eszeveszett kapkodás kezdődött a száradó széna összegyűjtésére, hazaszállítására, vagy éppen boglyákba, petrencékbe rakására.

Egy kis szusszanás a fényképezőgép kedvéért (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

A parasztember ilyenkor naphosszat kémlelte az eget, folyamatos riadókészültségben volt a család. De hogy a szárogatásig eljussunk, előbb még le is kellett kaszálni a füvet. A kaszálás, jellemzően kézi kaszával, mindig kora hajnalban kezdődött, voltak, akiket már a hajnal hasadása is kint ért a réten. Mert akkor volt kellemesen hűvös, és akkor volt harmatos a fű, amit jobban fogott a kasza. Ezt a szerszámot pedig a kaszálás előtt este megkalapálta a gazda, a kalapácsütésekkel elvékonyítva azt az élrészt, amit aztán a fenőkővel folyamatosan élezett a kaszálás közben. Mert egy-egy vakondtúrás vagy hangyaboly nagyon el tudta venni a kasza élét, de a fű fajtája is más-más élezési gyakoriságot követelt meg. A köszörülés, élezés a derékszíjon lógó bádog- vagy fatokban, esetleg a marha szarvából készített tülökben tartott, vízben áztatott fenőkővel történt, aminek külön technikája volt.

Hosszú, stresszes út volt, míg a kaszálástól idáig elértek (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Ezt és a kasza forgatását már gyermekkorban tanulgatták a fiúk falun, 12-13 évesen pedig általában már ott kaszáltak hajnalban az apjuk mellett. Aztán a reggeli órákban megérkezett a család többi tagja, akik elhintették a levágott rendeket, hogy gyorsabban száradjon a széna. Ha igazán jó, „szénaérlelő” idő volt, akkor egy forgatás, tehát az elhintett széna gereblyével vagy villával való megfordítása után, estefelé már lehetett is szekérre rakni az állatok téli eledelét. Erről a munkáról és a széna tárolásáról a sorozat következő cikkében olvashatnak.

Címlapkép: Szénaboglya (petrence) a határban (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

Pálffy Lajos
Forrás: forumhungaricum.hu