A mexikói Guillermo del Toro horrortól szuperhősös akciófilmen és sci-fin át történelmi drámáig sokféle műfajban alkotott már, de legyen az borzongató árvaházas sztori (Ördöggerinc), sablonosnak tűnő szörnyfilm (Mimic – A júdás faj), modern vámpírmozi (Penge 2.), rendhagyó szuperhősfilm (Pokolfajzat, Hellboy 2. – Az Aranyhadsereg), óriásrobotos akció sci-fi (Tűzgyűrű) vagy megrendítő szépségű coming-of-age történet (A faun labirintusa), mindegyikben a fantázia és a teremtés csodája érdekelte.

Az alkotó több művével is közel került már ahhoz, hogy klasszikus mesét mondjon, hiszen filmjei tele vannak fantasztikus, mesebeli lényekkel (vízből támadó szörnyekkel, nagyra nőtt, vörös bőrű, féktelen, mégis jóindulatú démonokkal, félelmetes alvilági teremtményekkel), de most minden korábbihoz képest szintet lépett. Hiszen miközben a képzelet uralja A faun labirintusát vagy a Tűzgyűrűt is, del Toro azokban még vagy az álmok világába, a fantázia birodalmába száműzte a mesét (A faun labirintusa), vagy saját mesebeli világot teremtett saját törvényekkel (Tűzgyűrű).

A víz érintésében viszont a meséből lesz a realitás. Főhősnőnk nem álmaiban (mint A faunban) vagy egy kollektív alternatív valóságban (mint a Tűzgyűrűben) találkozik mesebeli lényekkel, hanem a valóságban, a szóban forgó mesebeli lény ráadásul végül nem más, mint a szokatlan gúnyában mutatkozó szőke herceg – így először a külső teremtő elme, majd a szeretet, a szerelem írja felül a valóságot. A rendező munkája egyébként nagyon is konkrét történelmi valóságban játszódik, a hidegháború idején, az ötvenes-hatvanas évek fordulóján: egy olyan korban, amikor azt, amit nem ismertek, meg akarták semmisíteni, és amikor az ismeretlentől, az idegentől való félelem uralta a mindennapokat.

Ennek a paranoiának a valóra váló megtestesülése a filmbeli vízi lény, akit megtalálása után egy szigorúan őrzött amerikai katonai létesítményben tartanak fogva, és akivel a főhősnő, a néma Elisa és kolléganője takarítónőként találkozik. Amellett, hogy életre kelt, két lábon járó paranoia, a titokzatos szörnyeteg egyúttal A víz érintése elnyomott, alávetett karaktereinek a szintézise is, mindegyikük jelképe egyszerre. A néma Elisa fogyatékkal élése miatt más, kolléganője, Zelda fekete, jó barátja, Giles pedig meleg – sok különféle másság, amelyek a minden addig látott élőlénytől különböző „kétéltű emberben” lelnek párhuzamra. Hőseink talán ezért szövetkeznek a másságukat szimbolizáló és egyesítő lény kiszabadítására, amelyben a katonai létesítmény egy olyan dolgozója lesz a segítségükre, aki szintén más, mint a többiek (orosz kém). A történet végén pedig az általuk megmentett szörny azt is megmutatja, hogy a másság erő.

A legközelebb persze a lénybe beleszerető Elisa áll a kétéltű emberhez. Ezt a köztük fokról fokra kialakuló kapcsolaton kívül számos apró momentum is alátámasztja. Mindketten a vízből jöttek (a néma árva lányt csecsemőként ott találták), és a végén oda is térnek vissza (immár közösen). A víz a lénynek élettér, de Elisát is sok minden a vízhez köti az említett dolgokon kívül is: napi munkája szintén a vízzel kapcsolatos (lásd: takarítás, felmosás), és rendszeres napi önkielégítését is egy kád vízben végzi. Utóbbi pikáns mozzanat mintegy megelőlegezi a szörnnyel való szexuális együttlétet, amelynek szintén a fürdőszoba, a kád lesz a helyszíne.

De a víz nemcsak a sztori egyes elemeiben, hanem formailag, vizuálisan is meghatározza a filmet. A víz érintésében a legtöbb látványelem zöldeskék, még annak az autónak a színe is, amit a főgonosz figura vesz magának (a jármű színét – angolul ’teal’ – konkrétan ki is mondják a filmben). Elisát is legtöbbször kékben vagy zöldben látjuk, hiszen takarító egyenruhája kék, kabátja pedig zöld (a nő van, hogy piros kabátot visel, de az is abszolút beleillik a színszimbolikába). A víz színén kívül pedig a vízmélyi sötét is meghatározó A víz érintésében, mivel az egész filmet egyfajta barnás szűrőn keresztül vették fel.

A film végén a két szerelmes a víz mélyén egyesül, azaz Elisa is a víz alá költözik, ami feltételezi, hogy a lény Istenként a maga képére formálja választottját – ezzel mintegy igazolva a végül legyőzött főgonosz, a katonai intézmény biztonsági főnökének feltételezését, aki ki is mondja róla, amikor szemtől szemben állnak, hogy Istennek gondolja. Strickland, a gonosz figura pedig eközben azzá a nővé válik hasonlatossá, akit folyamatosan le akart igázni, meg akart kapni, hiszen a kétéltű ember végső támadásának hatására ő is néma lesz. A főgonoszhoz kapcsolódó további beszédes szimbólum, hogy a kétéltű lénnyel való korábbi összecsapásakor leszakadt az ujja, amit visszavarrtak a kezére, a testrész állapota azonban pontos fokmérője Strickland gonoszságának: a cselekmény során a visszaműtött ujj egyre feketedik, üszkösödik és rohad, azzal párhuzamosan, ahogy a figura egyre nagyobb gaztettekre vetemedik.

Fentebb teremtő elmeként hivatkoztunk del Toróra, ám ezzel kapcsolatban meg kell említeni, hogy az alkotókat plágium vádjával perbe fogta a Pulitzer-díjas író, Paul Zindel fia, aki szerint A víz érintése számtalan ponton egyezést mutat apja Let Me Hear You Whisper című 1969-es színdarabjával. A kereset kivizsgálásakor nyilván pontról pontra összevetik majd az egyezéseket, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az író-rendező több helyről is merített. Eleve jól ismert sablonokat, toposzokat használ, többször pedig konkrét Disney-meséket is megidéz. Az alaphelyzet nagyon erős A szépség és a szörnyeteg-utánérzés, ahogy a közös tánc is (bár az szinte minden Disney-mesében előfordul), a takarítás közben tett táncmozdulatok pedig a Hófehérkét hozzák be. A főhősöket elválasztó akadály ugyanakkor (az egyiknek a víz, a másiknak a szárazföld a természetes élőhelye) A kis hableányból lehet ismerős, miközben Elisa maga – immár ellépve a Disney-párhuzamoktól – egy Amélie-szerű csupaszív karakter. Arról nem beszélve, hogy del Toro saját maga is foglalkozott már emberekkel kapcsolatba kerülő vízi/kétéltű lénnyel (lásd Abe-et a Hellboy-filmekből).

Az viszont nagyon nem mindegy, hogy az alkotó hogyan használja a szóban forgó sablonokat, és del Toro tökéletes egységbe rendezi azokat. A mindent átfogó víz-szimbolikáról és egyéb metaforikus megoldásokról fentebb már beszéltünk, ennek az egységnek ráadásul minden kockájából süt a mozi szeretete. Elisa egy mozi fölött lakik, barátja, Giles folyamatosan régi musicaleket néz, és a film egyik jelenetében a néma lány maga is énekes-táncos musicalsztárrá válik szerelme oldalán. És ami még ennél is fontosabb, és szintén nagyban hozzájárul A víz érintése varázsához, hogy olyan, mint egy csodaszép példabeszéd: egy tökéletes, ideális világban az embereknek így kéne viszonyulniuk egymáshoz, illetve az idegenekhez, az ismeretlenhez, az újdonsághoz – kíváncsisággal, elfogadással és szeretettel.

A víz érintése (The Shape of Water)
írta: Guillermo del Toro, Vanessa Taylor
rendezte: Guillermo del Toro
fényképezte: Dan Laustsen
vágó: Sidney Wolinsky
producer: J. Miles Dale, Guillermo del Toro
zene: Alexandre Desplat
szereplők: Sally Hawkins, Octavia Spencer, Richard Jenkins, Michael Shannon, Michael Stuhlbarg, Doug Jones, David Hewlett, Nick Searcy, Morgan Kelly, Stewart Arnott, Nigel Bennett
gyártó cég: Fox Searchlight Pictures, Bull Productions, Double Dare You (DDY)
forgalmazza: Fórum Hungary
bemutató dátuma: 2018. február 22.

Vajda Judit
Forrás: filmkultura.hu