Lanthimos görög konyhájának lényegi kelléke, hogy fantáziájának nem szab korlátot akkor, amikor a legszélsőségesebb szituációkba taszítja hőseit, ám azok műveljék akár a legvisszataszítóbb incesszust is, közel tudnak maradni a nézőhöz, aki a karakterek magjában képes megtalálni azokat az emberi esendőségeket, amelyek valamilyen szinten – szeretnénk vagy sem, de – sokunkra jellemzőek. A rendező szigorú, fegyelmezett, zárt stiláris szerkezetét játékosan utópikus hangulattal oldotta, így művészete a nagy európai elődökhöz és kollégákhoz – mint Luis Bunuel, Pier Paolo Pasolini vagy Lars von Trier – képest vérfrissítésnek számított.

Ezúttal is a tőle megszokott „weird” helyzetre alapozza cselekményét. Két feltűnően különböző szociális helyzetű és életkorú ember kapcsolatával indul a film. A nagypolgári, gazdag életet élő, családos főorvos Steven Murphy (Colin Farrell) és egy szegénynegyedbeli fiú, Martin (Barry Keoghan) rendszeresen találkoznak. A nagy anyagi és életkorbeli távolság ellenére van egy nagyon fontos közös pontjuk: mindkettejük élete megrekedt. Ezt látjuk Steven házastársával, Anna-val (Nicole Kidman) folytatott hideg, távolságtartó magánéletén keresztül, ami kiváltképpen a szexualitás terén ért zsákutcába, valamint a furcsa Martin és Steven lányának, Kimnek a közeledésén keresztül, ami a maga kamaszosan félénk módján ugyan, de ugyanúgy a felek egymást kizsákmányoló viselkedése mentén bonyolódik, mint a felnőttek viszonyai. Eközben kiderül: Steven műtötte Martin apját, aki végül a műtőasztalon halt meg. Steven egyértelműen műhibát követett el, ráadásul alkoholt is fogyasztott a műtét előtt, ám a műtőszakorvos-barát hathatós közbenjárásával nem vonták semmilyen felelősségre. Martin valahogyan tud erről, és követeli az ősi szemet-szemért elv gyakorlati megvalósulását: Steven-nek egy családtagjának a meggyilkolásával kell fizetnie a hibáért.

A családot ezután valamifajta rontásként egy megmagyarázhatatlan betegség sújtja, a gyerekek lebénulnak. Martin elmondása szerint ez egészen addig lesz így, amíg Steven nem végez családjának egyik tagjával, máskülönben mindenki le fog bénulni, és szörnyű kínok között meghalni. Felveti a film annak a lehetőségét, hogy Martin egyáltalán nem felelős a Murphy család betegségéért, pusztán egy jó heccnek gondolja a bajaik meglovaglását ezzel a fenyegetéssel, azaz Steven a munkája és házassága felől érkező nyomás alatti megroppanás miatt kezdi azt gondolni, hogy valóban a fiú az okozó. Így voltaképpen Steven a film őrült agresszora akkor, amikor megkötözi és súlyosan bántalmazza a Martint, hogy vegye le az átkot családjáról, nem pedig fordítva. Azzal, hogy Lanthimos fenntartja ezt a pszichothrillerbe illő értelmezési lehetőséget, a film legizgalmasabb rétegét nyújtja: még közelebb hoz minket a tényleges üzenethez, hiszen ha nem a fiú felelős a rontásokért, akkor még inkább áll az, hogy milyen rossz irányba fordult minden, és a józan ész szabta keretek között képtelenek vagyunk élni.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

A címnek, mint egy magára valamit is adó szürrealista esetében, „természetesen” semmi köze nincsen a filmben látottakhoz. Mégis metaforikusan pontosan lefedi azt: egy olyan ősi rítus elvégzésére utal, amit a magyar eredetmítosz is tartalmaz. A honalapítók egy szarvas kergetése közben találtak rá az új hazára, az állatot ezért később szentté avatták, és úgy tisztelték, mint ami megmutatta a kivezető utat. A néző szabad asszociációjára van bízva, hogy mire következtet, de Lanthimos ezzel egyértelműen kijelöli történetének értelmezési keretét: a mítosz, mitikus mintázat megtalálása a jelen idejű cselekményben. A rituális áldozat meghozatala szükséges az újrakezdéshez, egy új korszak megnyitásához.

A film legnagyobb erénye Martin különleges karaktere, akiről a rögvalóságba ágyazva hiteti el annak a lehetőségét, hogy ő valóban valamilyen sötét praktikák ismerője, nem evilági figura. A szülők karaktereivel viszont komoly probléma akad. A homár és a Kutyafog éppen attól működött, hogy az elképesztően bizarr, képtelen vagy fantasztikus helyzetbe került szereplők ugyan nagyon furán viselkedtek, mégis sikerült az egész víziót egy mélyebb értelemmel felruházni. Ezekben a filmekben Lanthimos a karakterek viselkedésének egy olyan forrását találta meg, ami valós gyökerekkel bír, így a néző magára ismerhetett. Ám bármennyire is a valóságtól elemeltek az új film által bemutatott szituációk, a reakciók hiába szándékoltan szélsőségesek, bizonyos dolgokon nem lehet változtatni – Lanthimos zsenialitása eddig éppen abban állt, hogy ezt az íratlan szabályt szürreális helyzetei ellenére betartotta. Készülhet arról film, hogy valakinek a gyerekei közül kell választania, ki éljen és ki haljon meg közülük, és elképzelhető olyan szituáció, hogy választ is, de hogy nem úgy fog viselkedni egy ilyen szituációban, mint ahogyan azt a Colin Farrell és Nicole Kidman által alakított karakterek teszik, az egészen biztos. Egyszerűen elképzelhetetlen olyan szülő, aki ilyen könnyedén dobná oda a gyermekét, és ennyire következményektől mentesen lenne képes folytatni utána életét.

De egyébként, még a szereplők közötti kidolgozatlan viszonyok ellenére is, láthatóan Yorgos Lanthimos jó irányba tart, ezért minden reményünk meglehet, hogy a következő filmje végre tényleg sikerül. Ezúttal a nagyon ígéretes csomagolás ellenére az igazi bizonyítása elmaradt. De az Egy szent szarvas meggyilkolásával csak egy jó lehetőséget veszített, bizalmunkat semmiképpen sem. Viszont a mérleg nyelve billeg tovább.

Egy szent szarvas meggyilkolása (The Killing of a Sacred Deer)
magyarul beszélő, angol-ír thriller, 121 perc, 2017
szereplők: Colin Farrell, Barry Keoghan, Nicole Kidman, Alicia Silverstone, Sunny Suljic, Raffey Cassidy
rendezte:Yorgos Lanthimos
írta: Yorgos Lanthimos, Efthymis Filippou
operatőr: Thimios Bakatakis
forgalmazó: Vertigo Média Kft.
bemutató dátuma: 2017. december 28.

Vízkeleti Dániel
Forrás: filmkultura.hu