Győry Domonkos 2016-ban keltett jóleső feltűnést Profán, avagy tollbamondás a pillanatnak című első kötetével, amelynek magába foglalt kisregénye, két színműve és 16 rövidprózai töprengése tartalmában és mondanivalójában tökéletesen képezi le durva-otromba-tiszteletlen társadalmunk szem előtti és tekintetek mögötti valóságát. Az átgondolt, kiforrott, jelentést hordozó, pompás ritmusérzékű, élvezetes stílusú kötet olyan (alakuló) egyéni orgánumban adott hangot egy sajátos világképről, amely egyértelműen alapkő-meghatározása egy épülő írói pályának.

A bemelegítést egy évvel később kíméletlen (rá)tett követte: a Hölgy alulnézetből ösztönöktől és egocentrikus indíték-rendszerektől forrongó kötete, ahol a szőtt háló közepében egyszerre feszít az antropomorf teremtő és feszül az emberré degradált áldozat – egy ugyanazon érem két, egymást feltételező oldala. Bevallom, a címbeli hölgyről én valamiért az Eiffel-toronyra asszociáltam, amiről pedig a Maslow-piramis jutott eszembe, és alulról szemlélve az emberi ösztön-gúlát, máris egy tűéles, viszolyogtatóan eredeti szatírát kapunk. És vajon nagyot tévedünk-e, ha a játék összetett szabályrendszere felől közelítünk (a pszeudonim) Győry Domonkos regénye felé? Nem hiszem, mégpedig azért, mert amit olvasunk, elképzelünk és látunk a lapjain, a tóba hajított kő felszínen gyűrűket generáló tulajdonságához hasonlóan rétegzett úgy horizontálisan, mint vertikálisan.

Mari a jelenben sikeres üzletasszony, viszont a legtöbb emberrel ellentétben neki takargatni való múltja van. Ami előbb-utóbb mindig az ember után nyúl: egykori prostituált kenyérkeresetét zsarolási alapként felhasználva akar egy váratlanul megjelenő idegen (talmi) hatalmat biztosító információk birtokába jutni. Marit azonban nem olyan romlottságból faragták, aki megadja magát a nagyobb hatalmak kényének-kedvének-akaratának, így tettlegesen próbál nemcsak bábuként szerepelni abban a játszmában, amely végül messzebbre és magasabbra vezet, mintsem először gondolta volna.

A Hölgy alulnézetből pontosan az a perspektíva, amikor a megfigyelt nem visel alsóneműt, bármennyire is próbálja jól szabott kosztümmel rejtegetni belső mosdatlanságát. Győry Domonkos regényének kulisszáit egy velejéig torzult társadalom adja, ahol szomorú módon nem az ábrázolt kép aberrált, hanem maga az alapanyag. A történet minden mondatából olyan volumenű kiábrándultság és lemondás sugárzik, amely csakis szánni valóan torzult karaktereket szülhet. Ebben a világban minden szereplő totálisan paranoiás, a csavar pedig ott fúródik a szemünkbe, hogy egyáltalán nem indokolatlanul. Ennek ellenére felmenthetetlenül, végérvényesen kóros személyiségeik attitűdje, amely szinte a paródia peremére veti ábrázolásukat, és komoly egyensúlyozás szükségeltetik a szerző részéről, hogy ne billenjenek át a peremen.

A karakterek „kifinomult” ízlése, kínosan görcsös stílusra (öltözet, tárgyak, beszédmodor, kapcsolatok) törekvése mélységes pszichés kishitűséget takar, illetve az abszurdig túlzott, önnön fontosságukba vetett hitük pontosan annak a rothadó társadalomnak a képét festi le, amely a 22-es csapdájának spiráljába veti az egész történetet. Nincs feloldás, egyszerűen így, ezzel a tántoríthatatlan iránnyal és átírhatatlan kódolással nem is lehet – a regény tragédiája a mesteri koncepciónak köszönhetően pedig pontosan ebben áll.

A Hölgy alulnézetből írótechnikai szempontból (már) teljesen kiforrott: remek felütéssel indul, amely azonnal viszolyogtató atmoszférába taszítja az olvasót, és tudatosan frusztráló cliffhangereket alkalmaz a fejezetek befejezésénél. Az egész írást brutálisan bő szókincs jellemzi, az ízes, színes, szagos jelzők hihetetlenül valóságos textúrába komponált kavalkáddal festik le az ábrázolt világot és szereplőit. A regényben olyan szélsőségesen, közel a tűréshatárig nyújtott pillanat-leírások szerepelnek, amelyek markánsan vastag állókép-kontúrral jelennek meg. A – talán bántóan – vulgáris nyelvezet itt nem puszta eszköz, hanem teljesen helyénvaló lélekábrázolási mód ennek az etikai zsákutcával küzdő világnak a bemutatására.

Győry Domonkos második könyve effekt-regény a javából. Olyan mechanizmust jár körbe, amely tisztán az emberi belsőből ered, és végeredményként, visszatérvén oda, ott is fejti ki (romboló) hatását. Ebben a folyamatrendszerben a vírus elpusztítja a gazdatestet is, ennélfogva értelmét veszíti minden esetleges gyógymód. A Hölgy alulnézetből felfogható (szándékoltan feketébbre és egyoldalúbbra satírozott) társadalompszichológiai és -szociológiai tanulmányként fifikás történettel, direkten merev karaktertípusokkal, disszonanciát keltő kulisszákkal. Könnyű, ugyanakkor borzalmasan nehéz olvasmány. Jóérzéssel szót sem akarnánk ejteni róla, de a burokba menekülés sosem lehet egészséges megoldás. A szoknya alá pillantás ezért időnként elengedhetetlen. Hátha egyszer majd megcsal bennünket az ottani látvány.

Szilvási Krisztián