Egyhónapos párizsi útjáról visszatérve Nagyenyeden lett tanár (kisebb-nagyobb megszakításokkal 17 évig tanított itt), előbb a Bethlen Kollégium tanítóképzőjében, majd 1910-től a gimnáziumban. Már itt elkezdődött a természet iránti rajongása: tanítványaival gyakran túrázott a hegyekben, természetszeretete verseinek is állandó témája lett. Egyik versét névtelenül már 1905-ben közölte az Egyetemi Lapok, majd 1909-ben Jékely Lajos néven az Erdélyi Lapokban jelentkezett. Verseit Áprily Lajos néven először 1918 tavaszán Szentimrei Jenő közölte az Új Erdély című lapban, majd a Szászváros és vidéke, az Erdélyi Szemle, Napkelet, Zord Idő, Pásztortűz adott helyet írásainak. Ugyanakkor az Erdélyi Irodalmi Társaság és a Kisfaludy Társaság mellett a Kemény Zsigmond Társaság is tagjává választotta.

1923-ban Dijonba ment, ahol francia nyelvtanári diplomát szerzett. Egy évvel később elfogadta Kuncz Aladár meghívását, és együtt szerkesztették a kolozsvári ellenzék irodalmi mellékletét. 1926-ban családostul Kolozsvárra költözött, a református kollégiumban tanította a magyar és német irodalmat. Még ebben az évben részt vett az erdélyi magyar írók első marosvécsi találkozóján, és az itt összegyűltek megbízásából az 1928-ban induló Erdélyi Helikon szerkesztője lett.

1929-ben végleg elhagyta Erdélyt, és Budapestre költözött. A Lónyay utcai református gimnáziumban vállalt állást, emellett 1938-ig a Protestáns Szemlét is szerkesztette. 1934-ben kinevezték a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatójává, tanítványai között volt például Nemes Nagy Ágnes is, aki jórészt az ő hatására kezdett el írni. 1943 szeptemberében, miután nem volt hajlandó az iskolájában a zsidótörvények szabta felvételi rendelkezéseket végrehajtani, felmondott, nyugdíjba vonult.

1935-36-ban hosszabb tanulmányutat tett Észak- és Nyugat-Európában. A fasizmus előretörése, a háború szele riadalommal töltötte el, és családjával visszaköltözött gyermekkora helyszínére, Parajdra. A háború utáni új rendszerben nem találta a helyét, hosszú éveken át csak fordításaival volt jelen az irodalmi életben. Az ő tolmácsolásában olvashatjuk többek között az Anyegint, Ibsen Peer Gyntjét vagy Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versét.

Az 1950-es évek közepétől jelentkezett újra. 1957-ben jelent meg Ábel füstje című gyűjteményes kötete, amellyel újra a figyelem központjába került. Lírai alkotásai mellett három verses drámát is írt Idahegyi pásztorok, Oedipus Korinthosban, és A bíboros címmel, halála után a hagyatékában talált műveket a posztumusz kiadású, 1969-ben megjelent Akarsz-e fényt? című kötetet tartalmazza.

1911-ben vette feleségül Schéfer Idát, akivel 1961-ben bekövetkezett haláláig élt együtt, és három közös gyerekük született. Családja szinte minden tagja követte őt az irodalom és a művészetek szeretetében: fia, Jékely Zoltán híres költő; menye, Jancsó Adrienn kiváló előadóművész, színész; unokája, Jékely Adrienne irodalomtanár; dédunokái, Péterfy Bori zenész, Péterfy Gergely író, Gerlóczy Márton író.

Gerlóczy Márton mostani, új regényében, amelynek címe Mikecs Anna: Altató, családja életébe enged bepillantást. A kötet vázát nagyanyjának, Jékely Mártának és dédanyjának, Schéfer Idának az emlékiratai adják. (Erről a könyvről a XVII. Győri könyvszalonon hallhatunk beszélgetést 2017. november 18-án, szombaton 18 órakor a Győri Nemzeti Színház csillárszintjén felállított Pódiumszínpadon.)

Nagy Mária

Forrás: wikipédia, konyves.blog.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.