Dr. Horváth József az előzményekről elmondta, hogy a Győri Tanulmányok tavaly ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját. 1971-ben, az V. István által Győrnek adományozott kiváltság 700. évfordulóján rengeteg tanulmány született a város múltjáról, de csak 14 fért bele a Dávid Lajos, Lengyel Alfréd és Z. Szabó László által szerkesztett Győr: várostörténeti tanulmányok című kötetbe. Felmerült az igény, hogy a többi írást is közölni tudják, így 1973-ban Cziglényi László szerkesztésében megjelent az első szám. Az elmúlt ötvenegy évben majdnem minden esztendőben jelent meg kötet, voltak évek, amikor összevont vagy dupla szám, illetve indult alsorozata is Győri Tanulmányok Füzetek címmel. A kiadvány szerkesztői Cziglényi László, Honvári János, Lados Mihály és Bana József voltak, jelenleg dr. Bagi Zoltán Péter, Győr Megyei Jogú Város Levéltárának igazgatója szerkeszti. Állandó rovatai a Tanulmányok, Forrásközlések és Recenzió. A lapszámok vagy vegyes tartalommal, vagy tematikusan jelennek meg.

A Győri Tanulmányok aktuális száma négy nagy téma köré épült: az 1809-es kismegyeri csata 215. évfordulója; az 1848‒1849-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója; az 1924-ben felálló új közigazgatás, valamint a holokauszt 80. évfordulójára emlékezve a győri zsidóság története. Ez utóbbi témával kezdődött a kiadvány bemutatása, hiszen időrendben Perger Gyulának a győri zsidóság történetét a 19. század közepéig bemutató cikke a legkorábbi. A szerző elmondta, hogy először, mikor felkérték, egy másik tanulmányt tervezett írni, amely a Magyar Marseille papi szemmel címet viselte volna, az alsópapság forradalomra és szabadságharcra vonatkozó emlékirataiból és visszaemlékezéseiből, de ez nagyon hosszú lett volna, így másik téma után nézett. A készülő Győr monográfia 3. kötetébe kapott egy felkérést Tóth Árpádtól, hogy röviden írja meg a győri zsidóság történetét 1848-ig. Azonban a zsidóságot 1747-ben kitiltották Győrből, és meglehetősen furcsa lett volna így a városban betöltött szerepükről írni. A jelen tanulmány számos korai forrást tartalmaz, és háromnegyedében a Győr-Szigetben megtelepedett zsidóság történetét dolgozza fel. A szerző külön felhívta a figyelmet a tanulmányban közölt két forrásra. Az egyik egy 18. század végi esküszöveg zsidók számára, amit különböző gazdasági ügyekben vagy feljelentések esetén használtak. A zsidóságnak külön szöveget kellett írni, hiszen a többi felekezetnek már volt, de azt értelemszerűen vallási okokból nem lehetett felhasználni. Érdekes megfigyelni a benne szereplő átokformulákat. A másik szöveg egy héber nyelvű szerződés magyar összefoglalója egy meg nem valósult házasságról, amelynél a szükséges pénzeket kifizették ugyan a közvetítésért és egyebekért, de a felek kölcsönösen nem tetszenek egymásnak és nem akarnak házasságra lépni.

Horváth József ezt követően ismertette a Glässer Norbert és Zima András szerzőpáros által jegyzett Perspektívák szorításában – Szempontok a lokális zsidó múlt történeti tematizálásához Győr példáján című tanulmányát. A cikk kultúrantropológiai szempontból közelít a kérdéshez, és azt vizsgálja, hogyan tudtak a zsidók betagozódni a polgári miliőbe. Az éppen beengedett, megtűrt népcsoport egy része ugyanis néhány évtized alatt a társadalom csúcsára tudta felküzdeni magát. A felemelkedésnek a vészkorszak vetett véget. A korszakról több győri szerző, a kortárs Kemény József és Domán István is írt, illetve Szakál Gyula a Vállalkozó győri polgárság című munkájában már vizsgálta a zsidók betagozódását, de itt nem helyi szerzők szemüvegén keresztül, a nagy egész felől közelítve dolgozzák fel a témát.

A témához tartozik még Kiss Borbála írása a holokauszt áldozatainak győri emlékművéről. A szerző elmondta, hogy a vészkorszak után újjáalakuló neológ hitközség fontos feladatának tartotta, hogy megemlékezzenek a halottaikról. 1946 márciusa előtt bizottságot hoztak létre, amely Adler Manó építészmérnököt kérte fel, hogy Győr-Szigetben, a zsidó temetőben egy emlékművet építsen mártírjaik emlékére. Adler Manó munkaszolgálatból tért vissza, és a háború előtt is több jelentős építkezés fűződött a nevéhez: ő tervezte a Postapalotát (1928), több jelentős magánházat, és számos beruházásban is részt vett. A monumentális emlékmű megépítése nagy költségekkel járt. A pontos összeget nem ismerjük, mint ahogy azt sem tudjuk, hogy a város támogatta-e, és ha igen, mennyivel az elkészültét. Az Uj Élet zsidó hetilap szerint a város és az ország zsidósága mellett Győr is jelentős összeget adott, de ennek nincs nyoma a közgyűlési jegyzőkönyvekben, csak a kezdeményezés támogatása, illetve az elkészült emlékmű köré telepítendő növényekre megítélt összeg. A monumentális vállalkozás 1947 májusára elkészült. A választott piramis forma az egyiptomi fogságra emlékeztet, több hasonló emlékmű is készült hazánkban. A cikk tartalmazza ezek felsorolását, valamint az építmény leírását. A Mártírok könyvét Schima Bandi iparművész készítette el, 3243 nevet tartalmazott, köztük az építő Adler Manó feleségét és kislányát is. Az újonnan felbukkanó neveket ma is Schima Bandi kézírásához hasonló betűkkel írják be az eredeti névsorba. Az emlékmű felavatása jelentős esemény volt a város életében. Az egész napos rendezvényen az ország vezető politikusai is részt vettek. Különvonat indult Budapestről. Nem volt másik hasonló emlékmű, amelynek az avatására ekkora figyelem hárult volna. Kiss Borbála itt felhívta a hallgatóság figyelmét, hogy 2024. november 20-án, 16 órától A győri zsidóság múltja címmel konferenciát rendeznek a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának rendezvénytermében, ahol képekkel illusztrálva is bemutatja az emlékmű történetét. A rendezvényen Glässer Norbert, Zima András és Bagi Zoltán Péter tartanak még előadást, minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Az 1809-es eseményekről egy tanulmány és két forrásközlés emlékezik. László Balázs tanulmányában olyan katonák pályáját ismerjük meg, akik részt vettek a kismegyeri csatában, és Mária Terézia Katonai Renddel tüntették ki őket. Felmerülhet a kérdés, ha ez egy vesztes csata volt, akkor miért kapták meg ezt a magas katonai kitüntetést. Bár a csatáról való vélekedés sokat változott, már nem Petői Sándor A nép nevében című versében megfogalmazott vádjai alapján ítéljük meg. Ehhez nagyban hozzájárult a 2009-ben, Győrben rendezett konferencia, ahol osztrák és francia történészek is részt vettek. Ma már inkább úgy gondoljuk, hogy egy kiegyenlített, mindkét oldaltól jelentős véráldozatot követelő, kemény harc volt, amely végül vereséggel zárult. A tanulmányban szereplő 5 személy sem ezért kapta a kitüntetést. Bagi Zoltán Péter és Szász Géza az ütközetre vonatkozó egykorú forrásokat közöl korabeli lapokból, köztük a Pressburger Zeitungból, amely pozsonyi német nyelvű lap volt: 1764 és 1929 között 165 évfolyamot ért meg. Nagy-L. István, aki korábban a pápai múzeum igazgatója volt, a pesti inszurgens lovasezred naplójából közöl beszámolót az ütközetről.

Az 1848‒1849-es forradalom és szabadságharc győri eseményeit viszonylag jól ismerhetjük, többek között Hermann Róbert és Bóna Gábor írásaiból. Bagi Zoltán Péter Győr újra fekete-sárgában – Egy hatalomváltás néhány napja címmel próbálja bemutatni a városban történteket korabeli naplók segítségével. Ecker János naplója már régebb óta ismert Lám Frigyes Egy győri polgár a reformkorszakban című írásából, valamint Bay Ferenc fordításában szemelvényeket is olvashatunk Ecker János kéziratos naplójából. Kevésbe ismert Wurda Ferenc gabonakereskedő feleségének naplója, amelyből Sáry István közölt részleteket a Kisalföldi kalendáriumban. A szerző a ma két naplóban szereplő írásokat hasonlítja össze a hatalomátvétel napjairól. Hangodi László Győr neveltje, Komárom hadnagya, Tapolca hőse című forrásközlésében Poklostelki Ács Ferenc két versét közli. Poklostelki Ács Ferenc Győrben tanult, itt érte 1848 forradalmi tavasza, hamarosan csatlakozott is a harcokhoz, ugyanakkor megélte, hogy élete végén látta az 1914-ben bevonuló fiatalokat. Személye azért is érdekes, mert kevés Győrből elszármazott fiatal katonának ismerjük a pályáját, további sorsát.

A negyedik témához Borbély Tamás Trianoni menekültek Győrött – Különös tekintettel a tanárokra és tanítókra című írása kapcsolódik. A szerző elmondta, hogy tanulmánya két részre osztható. Az elsőben a városba érkező trianoni menekültekről ír, hányan érkezhettek, és mit lehet tudni róluk. Elmondható, hogy közöttük nagy számban voltak értelmiségiek. A menekültekkel szorosan összekapcsolódik a „vagonlakók” elnevezés, de ez erősen túlzó, ugyanis az ide érkezettek 8‒10%-a élhetett csak vagonokban, ami persze így is nagy szám és szomorú. A város igyekezett mindenkinek jobb ellátást biztosítani, de a lakhatási válság ezt nem tette lehetővé. A második részben kifejezetten a menekültek közt lévő tanárokról és tanítókról ír. Az iskolai értesítőkből és a korabeli sajtóból jól nyomon követhető a számuk és további életútjuk is. A trianoni menekültek elnevezés is félrevezető, mert néhányan már 1918 őszén, 1919-ben kénytelenek voltak elhagyni lakóhelyüket és Győrben megtelepedni. Ugyanakkor a korszakban szokás volt, hogy a tanítókat áthelyezik, kirendelik egy-egy iskolába. Babits Mihályt például Fogarasra küldték tanítani, gyakori volt, hogy Tolna és Vas megye területéről küldtek tanárokat a Felvidékre. Lám Frigyes például a Felvidékről érkezett a győri leánygimnáziumba (ma Kazinczy Ferenc Gimnázium), még Trianon előtt került Győrbe és lett az iskola jeles tanára. Győrbe körülbelül 50 fő érkezett, leginkább a Felvidék nyugati részéről, illetve Erdély azon részeiről, ahol kevés magyar élt. Besztercebányáról, Zsolnáról és Modor településekről többen is érkeztek, de Fiuméből is jöttek menekültek. Egy részük a későbbiekben elhagyta a várost, de többen tartósan Győrben telepedtek le.

Az utolsó forrásközlést Kovács László mutatta be. Bagi Zoltán Péter jegyzi, és Johann Gurschler kapitány polgárőr kompániájának 1813. évi lajstroma, amely elsődlegesen a családfakutatók számára hasznos és fontos forrás. Az egységet később ki is vezényelték. A forrás kitér az egyes személyek foglalkozására és felszerelésére is.

Bartha Annamária
Fotók: Vas Balázs