239

Sorsfordítók a magyar történelemben 4.

Pálosfalvi Tamás: Hunyadi Mátyás, Turbucz Dávid: Horthy Miklós, Rainer M. János: Nagy Imre – Csiszár Antal könyvismertetői

sorsforditok-a-magyar-tortenelemben-4

Sorsfordítók a magyar történelemben címmel könyvsorozat látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Szerzői a kor avatott szakértői, vékony kötetekben rajzolják meg az adott korszak arcélét. Az egyes periódusok jeles államférfiúinak tevékenysége jelöli ki az epocha vezérfonalát (nem kronológiai a sorrend, hanem a művekhez való hozzáférés alapján történik a válogatás), a többit folyamatosan ismertetem. Három olyan államférfiról lesz szó az alábbiakban, akiket eredendő társadalmi helyzetük nem predesztinált vezető posztra, a körülmények sajátos alakulása folytán azonban mindhárman a kormányrúdnál találták magukat.


Pálosfalvi Tamás: Hunyadi Mátyás

A leendő király felmenői fokozatosan tornászták magukat egyre feljebb a társadalmi piramis grádicsán. A feltételezett Hunyadi ős meglehetősen alacsony státuszból indult, fia Hunyadi János a törökellenes sikeres harcokkal alapozta meg presztízsét, melyhez hatalmas birtokadományok és egyre több magas országos méltóság társult, néhány évig még kormányzó is volt. Mindezt örökölték fiai: az idősebb László és öccse, Mátyás.

Az 1456-os nándorfehérvári diadalt beárnyékolta a törökverő hamarosan bekövetkező halála. Ekkor V. László ült a trónon, de a következő időszakra a Hunyadi család és az ellenpárt törekvései nyomták rá a bélyegüket. Előbbiek nem akartak engedni megszerzett pozícióikból: állítólag még palotapuccs is szerepelt terveikben, melynek lelepleződése Hunyadi László lefejezéséhez vezetett, s Mátyást is csak a szerencséje menthette meg szerintem a vérpadtól. Őt először Bécsbe, majd Prágába hurcolták. Mátyás rokonai a Hunyadi vagyonból jelentős fegyveres erőt toboroztak, mellyel nyomást gyakorolhattak a királyválasztó országgyűlésre, valamint a Garaiakkal is megegyeztek: Szilágyi Mihály kormányzó lesz, s Mátyás nem áll bosszút bátyja kivégzéséért, sőt Garai Annát veszi nőül. A házasság azonban nem jött létre, mivel Mátyás csak úgy szabadulhatott fogságából, hogy megígérte az őt fogva tartó Podjebrád Györgynek, hogy elveszi lányát, Katalint. Ez a frigy 1463-ban létre is jött, de nem tartott sokáig, mert Katalin már 1464 tavaszán, 15 éves korában meghalt gyermekszülésben. Ezután apósával megromlott a viszonya.

I. (Hunyadi) Mátyás uralkodása magába foglalta a regálék növelését, az adók átszervezését és jelentős növelését. Visszaszerezte a Szent Koronát 1463-ban, tetemes összeg fejében. Szakított apja törökellenes támadó felfogásával, ugyanakkor számos alkalommal védekező beavatkozásokra kényszerült, mert a szultáni haderő hiába volt távol, a helyi hadurak mozgolódtak. Észak-Boszniát elfoglalta (ez idő tájt a török Szerbiát, Havasalföldet és Dél-Boszniát hódoltatta), és jelentős seregre tett szert, mellyel megteremtette a zsoldos hadsereget.

Az ország erői elégtelenek voltak egy törökellenes háborúra, ezért a Zsigmond által elkezdett védekező megoldást, a végvárrendszer kiépítését preferálta. Kettős törekvés vezette a háborúiban: a Cseh Királyság megszerzése és a német-római császári cím elnyerése. Utóbbit nem, előbbit részben sikerült elérnie (a Cseh Királyság megosztott birtoklása), bár Bécset átmenetileg sikerült elfoglalnia.

Új házastárs keresésében komolyan akadályozta alacsony származása, ezzel függhetnek össze azok a megszépítő mítoszok, melyek római eredetét, valamit Zsigmond királytól való származását igyekeztek sulykolni a kortársak tudatába. Végül egy hasonlóan parnevü uralkodói körből választott: Aragóniai Ferdinánd nápolyi király lányának, Beatrixnek a kezét nyerte el. Vele került a reneszánsz kultúra és ízlés a magyar királyi udvarba. A király fényűző építkezései, Corvinái és kultúrszomja közismert, bár környezete ezt pazarlásnak minősítette. Galeotto Marzio, Janus Pannonius és Vitéz János voltak eklatáns képviselői a kor humanista műveltségének.

Számos összeesküvést szőttek ellene (köztük volt Vitéz János és Janus Pannonius is), de egyik sem járt sikerrel. Élete utolsó éveit az utódlás gondjai árnyékolták be: törvényes örököse nem lévén, egy kapcsolatából származó fiút, Corvin Lászlót hozta helyzetbe, azonban célját nem érte el. Halála után Jagello Ulászló lépett trónra II. Ulászló néven.


Turbucz Dávid: Horthy Miklós

Horthy Miklós kenderesi középbirtokos családból származott. Tengerészeti hivatást választott, és egészen ellentengernagyságig jutott pályáján. Az I. világháborúban katonai sikereket ért el, de rá hárult az a hálátlan feladat, hogy a flottát átadja az ellenségnek. A Tanácsköztársaság bukása után kapott először katonapolitikai feladatot (a nemzeti hadsereg megszervezése), bár előtte rövid ideig a Károlyi Gyula-féle ellenkormány hadügyminisztereként tevékenykedett.

Az országban több hatalmi központ alakult ki, s ennek a helyzetnek ő volt a leginkább meghatározó tényezője, lévén fegyveres erő birtokosa. A kormány az ország jelentős részét megszállás alatt tartó románokkal szembe tehetetlen volt. Az antant Horthyt tartotta alkalmasnak a konszolidációra. Így került sor a választásra, a győztes hatalmaknak megfelelő kormány megalakulására, valamint Horthynak Budapestre történő bevonulására, kormányzóvá választására, majd a trianoni békeszerződés aláírására. Az volt a feladata, hogy konszolidálja a harmadára zsugorított országot, és számolja fel a diplomáciai elszigeteltségeket. A Teleki- és a Bethlen-kormány oldotta meg ezeket a feladatokat. A különítményesek megrendszabályozása, államszervezeti reformok és gazdasági konszolidáció fémjelezte a húszas éveket. Egy tekintélyelvű, korlátozott parlamentáris rendszer körvonalai bontakoztak ki a káoszból. A rend érdekében törvényen kívül helyezték a Kommunista Pártot, és nem hagyták érvényesülni a fajvédőket. A miniszterelnök szabad kezet kapott, a kormányzó felségterülete a hadseregre, valamint reprezentatív teendők ellátására szorítkozott növekvő Horthy-kultusz kíséretében. A revízió folyamatosan külpolitikai cél maradt, csak egyelőre a nagyhatalmi szándék hiányzott.

Mindez a harmincas években megváltozott. A gazdasági válság a Bethlen-kormányt lemondásra késztette, 1932-től Gömbös Gyula követte, s ezzel kezdetét vette a hatalom jobbra tolódása, mint Európa más országaiban is: a húszas évek elején Olaszországban Mussolini jutott hatalomra, 1933-ban Németország épületeire a náci horogkeresztes zászló került, a német kancellári hivatalba pedig Adolf Hitler költözött. A Gömböst követő Darányi-, majd Imrédy-kormánynak köszönhetően Magyarország egyre inkább Hitler uszályába került. Ezzel a revízió támogatása biztosítottá vált ugyan, de súlyos áron (zsidótörvények, német hatalmi tömbbe való belépés, stb.). S bár Csehszlovákia felbomlása területekkel gyarapította az országot, csakúgy, mint később Észak-Erdély és Székelyföld visszakerülése, Jugoszlávia német megtámadása a magyar politikai elitet kelepcébe juttatta (Teleki Pál öngyilkossága, Anglia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat), a Szovjetunió elleni támadás pedig belesodort bennünket a világháborúba.

Míg kezdetben hurráoptimizmus uralkodott a katonai-politikai vezetésben az imponáló német hadi sikerek folytán, Sztálingrád és a II. Magyar Hadsereg katasztrófája még a legoptimistább politikusokat is álláspontjuk revideálására késztette. Ezért megkezdődött az angolszászok felé való óvatos tapogatózás, mely azonban a német megszállást vonta maga után (Kleissheim). Ezzel a magyar zsidóságot is a fizikai megsemmisítés veszélye közvetlenül fenyegette (először gettó, majd a gázkamrába juttatásuk a magyar közigazgatás – Budapest kivételével – serény közreműködésével). Horthy a nemzetközi tiltakozások hatására leállíttatta a deportálást.

Románia közben szembefordult a németekkel, és Horthy is cselekvésre kényszerült: előzetes fegyverszünetet kötött a szovjetekkel, kiugrani a háborúból azonban nem sikerült, mert a németek a nyilasokat juttatták hatalomra, Horthyt és családját pedig bajorországi védőőrizetbe hurcolták, amit amerikai fogság követett. A nürnbergi perben csak tanúként hallgatták ki, utána élete utolsó éveit Portugáliában töltötte. A rendszerváltás után Kenderesen helyezték végső nyugalomba. Személye még ma is erősen megosztja a történész és a laikus társadalmat.


Rainer M. János: Nagy Imre

A kaposvári születésű Nagy Imre géplakatos-segédként dolgozott, ennélfogva mindennapos tapasztalata volt az alsóosztály életében. Részt vett az első világháborúban, ahol orosz fogságba esett, itt ismerkedett meg a bolsevik eszmével. Ez végig életének vezérfonala maradt, bár humanizmusa hamarosan szembeállította annak gyakorlati embertelenségével. Magyarországon az illegalitás, a szovjetuniói tartózkodás többször veszélybe sodorta: letartóztatása, pártból való kizárása, majd szabadlábra helyezése és a pártba történő visszatérése – mindez a szovjetuniói tartózkodás része volt. A világháború végén Rákosiékkal együtt tért haza, s hamarosan magas pozícióba került, az égető káderhiánynak köszönhetően.

Munkatársa volt az Agrárintézetek, összehasonlító elemzéseket jegyzett az egyes országok agrárviszonyairól. Nevéhez fűződik a földosztás (földművelésügyi miniszter), de Rákosiék belügyminisztereként a padláslesöprés is (igaz, mozgástere nem nagyon volt). Rajk bukása után felmerült letartóztatása, de moszkvai múltja óvatosságra intette a hatalom birtokosait.

Tudományos tevékenysége folytonos volt: tanított a Közgáz-, valamint az Agráregyetemen. A Sztálin halála utáni átmeneti politikai olvadás a miniszterelnöki bársonyszékbe juttatta, s igyekezett egy emberibb arculatú szocializmust építeni (életszínvonal, magántevékenység, Hazafias Népfront, stb.). Mindezt derékba törte a Kreml urainak pálfordulása: Rákosi ismét előtérbe került. S bár Nagy Imrét leváltották, párttisztségeitől megfosztották, és a pártból is kizárták, Rákosi mégsem folytathatta ott, ahol abbahagyta, s ez neki köszönhető. Szerencsére kialakult körülötte a szimpatizálók köre, ez oldotta a hatalomtól való elszigeteltségét.

Az SZKP XX. kongresszusa, úgy tűnt, teljesen új fejezetet nyit (kíméletlen hruscsovi kritika, Sztálin bűneinek leleplezése), mely Rákosi helyzetét végleg lehetetlenné tette. Ez csak fokozódott, mikor lezajlott Hruscsov Titóval történő kibékülése, valamint Rajk újratemetése. Rákosit hamarosan Gerő váltotta az MDP élén, aki cseppet sem volt jobb híres elődjénél.

Az események gyorsan peregtek: október 23-án lengyelbarát rokonszenvtüntetés, hamarosan magyar belpolitikai éllel párosulva, egyetemisták pontjai, majd fegyveres harc a rádiónál, Sztálin szobrának ledöntése. Nagy Imre ismét miniszterelnök lett. Kezdetben statáriumot hirdetett (eredménytelenül), de az elkövetkező napok eseményei egyre inkább meggyőzték a felkelés jogosságáról, s az ügy pártolójává vált. Eközben az MDP-nél vezércsere volt, majd megtörtént az új párt, az MSZMP megalapítása (Kádár János). Sor került a kormány többszöri átalakítására: először reformkommunistákból, később az újjáélesztett történelmi pártok képviselői is helyet kaptak benne.

A szovjet katonai beavatkozás veszélye kapcsán a miniszterelnök bejelentette a Varsói Szerződésből történő kilépést és a semlegességet. A november 4-i második szovjet beavatkozás azonban minden reménynek a végét jelentette. Nagy Imre a jugoszláv követségről a romániai Snagovba került, ahonnan fogolyként hozták haza. Innentől egyenes út vezetett a halálos ítéletéig, majd a kivégzéséig.

A Kádár-rendszer Nagy Imrét az ellenforradalom felelőseként tartotta számon, s ez a kép csak a kommunista szisztéma agonizációjakor enyhült meg, majd változott az ellenkezőjére. Így kerülhetett sor a rendszerváltás küszöbén, 1989. július 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére.

Csiszár Antal

A cikksorozat korábbi részei:
1. rész: Zsoldos Attila: IV. Béla és Bertényi Iván: Nagy Lajos
2. rész: Szovák Kornél: Szent István és Font Mária: Könyves Kálmán
3. rész: Oborni Teréz: Bethlen Gábor, Gebei Sándor: II. Rákóczi Ferenc és Estók János: Deák Ferenc

2018.09.14