Kiteljesedett a jogászképzés Győrben


kiteljesedett-a-jogaszkepzes-gyorben

A győri felsőoktatás történetének három évszázadát a jogászképzés eseményei, színterei, értékei is meghatározták. A Magyar Királyi Jogakadémia megszűnése után 103 évvel, 1995-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, a legtekintélyesebb hazai képzőhely programjaként, az Universitas-Győr Alapítvány anyagi közreműködésével tért vissza Győrbe a legklasszikusabb társadalomtudományi képzés. 2002-ben, a Széchenyi István Egyetem tudományos, infrastrukturális hátterének megerősödését a jogász szak saját jogon való indítása is jelzi.

Az eltelt közel negyedszázad ismét bizonyította a jogi képzés győri fontosságát, értékeit, gyarapodó munkaerő-piaci kapcsolatait, a kiváló nagytérségi elhelyezkedési- és karrier lehetőségeket. Az elmúlt években a Széchenyi István Egyetem a jogász szak mellett jogi-igazgatási képzéseket is indított, kínál, s így e szakterületen már szélesebb továbbtanulási lehetőségek vannak Győrött.

A napokban indult új tanévben a pótfelvételivel együtt 296 hallgató kezdte meg tanulmányait a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon. Jogász szakon 138 hallgató, igazságügyi igazgatási szakon 32 hallgató, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás szakon 38, a jogi asszisztens képzésben 88 elsőéves kapott lehetőséget a tanulásra.

A kar megbecsüli a képzés értékeinek gyarapítása érdekében végzett kiváló munkát. Dr. Lévayné dr. Fazekas Judit dékán Zechmeister Károly-díjat adományozott dr. Jobbágyi Gábor egyetemi tanárnak (a képen balra Dr. Szalay Gyula egykori dékán gratulál neki), aki másfél évtizedig a polgári jog tekintélyes professzoraként vett részt a kar oktatási tevékenységében. Szintén Zechmeister Károly-díjas lett a gyakorlati képzés kiteljesítésében végzett eredményes munkájáért dr. Vajda Edit bírónő, aki a Győri Ítélőtábla büntető ügyszakos bírája.

Hajnik Imre-díjat kapott dr. Németh Imre egyetemi docens, a kar korábbi nemzetközi és tudományos ügyekért felelős dékánhelyettese, dr. Szegedi András, a kar korábbi fejlesztési és társadalmi kapcsolatokért felelős dékánhelyettese.

A kar élén az elkövetkező négy tanévben dékánként dr. Lévayné dr. Fazekas Judit egyetemi tanár áll. Az általános és fejlesztési ügyekért felelős dékánhelyettes dr. Smuk Péter, az oktatási ügyekért felelős dékánhelyettes dr. Karácsony Gergely, a tudományos és nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettes dr. Kecskés Gábor egyetemi docensek lettek.

Winkler Csaba

2017.09.13