389

Wittelsbach Erzsébet „Sisi” magyar királyné merénylet áldozatává válik – Ezen a napon történt

Sulyok Attiláné írása

sisi-merenylet01

1898. szeptember 10-én merénylet áldozata lett Wittelsbach Erzsébet „Sisi”, Ausztria császárnéja és magyar királyné, Ferenc József felesége, miután egy Luigi Lucheni nevű olasz anarchista szíven szúrta a Genfi-tó partján. Halála a kortársakat és a magyarokat is mélyen megrázta, megdöbbentette, hiszen évszázadok óta ő volt az első királyné, aki szeretettel fordult nemzetünk felé. Tragikus halálával egy különleges egyéniség élete zárult le, és jelentősen hozzájárult a Sissi-mítosz kialakulásához.

Elisabeth Amalie Eugenie von Wittelsbach 1837-ben, Bajorországban született Miksa József herceg gyermekeként. Szülei unokatestvérek voltak, nemesi és uralkodócsaládok esetében azonban ez nem olyan szokatlan.

A hivatalos, magyar nyelvű neve így hangzik: Wittelsbach Erzsébet, de mindenki egyszerűen csak Sisiként emlegeti. Hét testvére volt, közülük ő a karácsonyi ajándék, hiszen december 24-én látta meg a napvilágot. Feljegyezték, hogy egy, már kifejlett foggal a szájában jött világra, ami nagy szerencsét jelentett.

Mivel a sorban harmadiknak született, nem számíthatott rangon felüli vőlegényre, mégis Európa egyik legelőkelőbb dinasztiájába házasodott be. Egyik nővérét, Ilonát (becenevén: Nené-t) gyerekkora óta úgy nevelték, hogy ő lesz majd Ferenc József felesége.

1853-ban, első találkozásukkor viszont az akkor 23 éves császár első látásra beleszeretett a kijelölt menyasszony húgába, az alig 16 éves Erzsébetbe! Így egy másik Wittelsbach-lányt vezetett oltárhoz 1854 áprilisában, az ifjú feleség még 17 éves sem volt ekkor.

Kedvességével és szépségével hamarosan nagy népszerűségre tett szert. A fiatal császárnénak a Hofburg köreihez képest – főleg a műveltség terén – nagyon sokat kellett még fejlődnie, miközben állandó megaláztatások érték. Sisi és Ferenc József szerelmi házasságot kötöttek, ami azonban – leginkább a császár munkamániája és Zsófia főhercegnő ellenszenve miatt – hamarosan megromlott.

Szépségét gondosan ápolta, csodálatos, bokájáig érő, sötétbarna haját napi két órán át fésülték az udvarhölgyei, tojással, mézzel, konyakkal kezelték, hogy minél fényesebb legyen. A hajzuhatag több kilót nyomott, ezért a nagy súly miatt sokszor fájt a fejbőre és a nyaka, feje is. A hajmosás, melyre háromhetente került sor, egy álló napig tartott. Alakja legendásan karcsú – ahogyan a képeken is látszik, hiszen a 172 centiméteres testmagasságához képest csupán 50 kiló volt! Formáját a sportnak (nagyon szeretett lovagolni), az állandó fogyókúrának és az egészségtelenül szorosra húzott fűzőnek köszönhette.

Erzsébet királyné négy gyermeket szült: három lányt és egy fiút. Legnagyobb ellenfele zsarnokoskodó anyósa, Zsófia volt, aki szándékosan távol tartotta tőle gyermekeit, és teljesen kisajátította nevelésüket. 1857-ben Sisi nagy nehezen elérte, hogy magyarországi körútjára magával vihesse gyermekeit, de útközben idősebbik lánya, szintén Zsófia – tífuszban – életét vesztette. Így aztán a hamarosan megszülető Rudolf herceget elszakították édesanyjától, és Zsófia főhercegné elvárásainak megfelelően nevelték. Ferenc József teljesen elhanyagolta Sisit, ezért 30 éves korára beteges, depressziós, magányos nővé vált. Lelki eredetű betegségek kínozták, teljesen elhidegült férjétől, és gyógyulást keresve gyakran fordult meg a tengernél, imádta Korfu szigetét. 1859-ben elhagyta az udvart, és – orvosa tanácsára – tengeri körutazásra indult. Két év után tért vissza Bécsbe, ahol próbálta kiharcolni önállóságát és érvényesíteni akaratát a kormányzásban és gyermekei nevelésében is.

Közismert volt a magyar nemzet iránti szeretete, történészek szerint komoly befolyást gyakorolt férjére, hogy létrejöhessen az 1867-es kiegyezés. Jó barátságot ápolt gróf Andrássy Gyula későbbi magyar miniszterelnökkel. Erzsébetet 1867-ben – a budai Nagyboldogasszony-templomban – magyar királynévá koronázták, ezután személyét egyre nagyobb szimpátia vette körül. A boldogtalan feleség gyakran „menekült” Magyarországra, ahol szívesen tartózkodott, elsősorban Budán vagy a gödöllői Grassalkovich-kastélyban (a lenti képen).

Minden szülő legnagyobb tragédiája gyermeke halála. Sisinek kétszer is fel kellett dolgoznia ezt: kislánya, Zsófia két éves korában halt meg, egyetlen fia, a trónörökös Rudolf herceg pedig öngyilkosságot követett el. Erzsébet a fájdalomtól teljesen összetört, magába zárkózott, fia haláláért a bécsi udvart és magát okolta. Életének utolsó éveiben csak fekete ruhát viselt, miközben álnéven járta a birodalmat és a nagyvilágot, ebben talált némi örömöt. Utazásaira hűséges udvarhölgyét, Ferenczy Idát, később Sztáray Irmát vitte magával. Megromlott házassága miatt menekült Bécsből, utazgatott, jótékonykodott. Elvágyódás és nyughatatlanság jellemezte, az év jelentős részében az volt a célja, minél távolabb maradni Bécstől. Változó egészségi állapota miatt – a köszvény, idegfájdalmak és szívgyengeség jelei 1897-től erősebben jelentkeztek – gyakran a tengernél keresett gyógyulást.

Szerencsétlen véletlenek sorozata vezetett Erzsébet királyné meggyilkolásához. Ráadásul Sisi évekkel korábban látnoki versében szinte megjövendölte, hogy Svájcból királygyilkos érkezhet. 1898 szeptemberében többhetes kúrán tartózkodott az országban, a Montreux melletti Territetben. A 61. életévében járó Erzsébet változatos terveket szőtt, kirándulásokat szervezett. Udvarhölgyével, Sztáray Irmával szeptember 9-én Genfbe utazott, másnap akart visszautazni Montreux-be. A merénylet előtti napon bejárta a várost, egy cukrászdában szokásához híven fagylaltot evett udvarhölgyével, mely kedvenc desszertje volt. Lányának, Mária Valériának asztalkát választott karácsonyi ajándékul. Utolsó délelőttjén is sétát tett, és a királyné olyan nyugodt volt, hogy attól lehetett tartani, a kényelmes készülődés miatt lekésik a hajót.

A merénylet színhelye, a Genfi-tó

Ezúttal is álnéven vett ki szobát a Beau Rivage szállodában, egy genfi újságban azonban megjelent a hír, hogy az osztrák császárné a hotelbe érkezett. Ezt egy Habsburg-ellenes fiatal olasz anarchista, Luigi Lucheni is olvasta, aki eredetileg azért jött Genfbe, hogy meggyilkolja az orléans-i herceget, aki az utolsó pillanatban mégsem utazott oda. Lucheni számára mindegy volt, melyik királyi családtagot öli meg, vaktában választott áldozatot Sisi merénylője...

Erzsébet Szeptember 10-én délben akart hajóra szállni, hogy visszautazzon Montreux-be. Lucheni a kikötőhöz vezető úton – a Mont Blanc rakparton – várta, a császárnéra vetette magát, és egy megélesített reszelővel szíven szúrta (a lenti képen). A támadó ellökte, Erzsébet földre rogyott, Sztáray Irma grófnő és az arra járók segítették fel. Ezt a királyné francia, német és angol nyelven köszönte meg, és arról érdeklődött, vajon mit akarhatott tőle ez az ember… Úgy gondolta, hogy csak ellökték, gyorsan a hajóra sietett, nehogy lekésse. A sérülés súlyossága először nem volt nyilvánvaló, Lucheni fegyvere viszont éppen a szívét találta el, de csak kisebb sebet ejtett, így a királyné nem lett rosszul azonnal.

Akkor vesztette el eszméletét, mikor a hajó már útnak indult, és fűzője megnyitásakor fedezték fel az apró szúrt sebet. A grófnő ekkor döbbent rá, hogy a férfi nem csupán fellökte, hanem megszúrta a császárnét. A hajó azonnal visszafordult, a királynét visszavitték a szállodába, de életét már nem tudták megmenteni. Orvosi vélemény szerint erre akkor sem lett volna esély, ha a sebesülést előbb fedezik fel. A császárné merényletkor viselt ruhája és a gyilkos fegyver megtekinthető Bécsben, a ruhán jól látható a szíve fölött ütött lyuk.

A sors fintora, hogy a merénylő, a 25 éves Luigi Lucheni nem tudta, hogy kit szúrt meg: anarchista volt, aki mindenképp meg akart ölni egy nemesi származású embert. Erzsébet királyné csupán rosszkor volt rossz helyen. A futva menekülő Luchenit a járókelők azonnal elfogták, és átadták a rendőrségnek. Feljegyezték, hogy amikor a rendőrök közölték vele, kit ölt meg, nagyon örült, és büszke volt tettére. Szegény sorsú családból származott, a közügyekben tájékozott, aki a merényletet maga tervelte ki. Halálbüntetésben reménykedett. A nyomozás folyamán kiderült, hogy az olasz királyt is szerette volna megölni. Úgy vélte, merényletekkel elérhető egy olyan világ megszületése, amelyben senkinek sem kell nélkülöznie. Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ahol tíz évvel később öngyilkosságot követett el.

Erzsébet királyné temetése, Löwy Mór felvétele

Erzsébet császárnét és királynét szeptember 17-én a Habsburgok temetkezési helyén, a bécsi kapucinusok templomában temették el magyar küldöttek részvétele mellett. Hatalmas tömeg jelent meg a temetésén, sírján ma is mindig van friss virág és koszorú, sok közülük magyar nemzeti színű szalaggal átkötve. A Kaisergruft Franz-Joseph-Gruft termében középen Ferenc József császár nyugszik, tőle balra Sisi (a sírja a lenti képen), jobbra pedig Rudolf trónörökös. A Monarchia magyar fele a budai Koronázó templomban tartott gyászistentiszteleten emlékezett meg a királynéról.

Valami misteriósus dicsfény födi az ő alakját, mintha régen, nagyon régen élt volna egy királyné, aki minket nagyon szeretett, aki értünk sokat tett. Hogy mit tett, nem bírjuk elemezni, történetkönyvek, okmányok, krónikák nem hirdetik világosan, de az érzésekben ott él, és mint bizonyosság él az a tudat, hogy ez a szent asszony őrködött a nehéz órákban Magyarország fölött, hogy az ő szívéből, melyet most átvert a gyilkos tőre, fakadtak ki elsőbben azok a sugarak, melyek most elöntenek fényükkel, melegükkel.(Mikszáth Kálmán: A királyné meghalt. Országos Hírlap, 1898. szeptember 11.)

A köztiszteletben álló királyné váratlan halálát az egész Monarchia megrendülten fogadta, Magyarországon különös tisztelettel adóztak emlékének. Rendkívüli közgyűlést hívtak össze, kifejezték együttérzésüket a király felé. A közhivataloknak hat hónapig gyászkeretes levélpapíron, gyászpecsét használatával kellett ügyeiket intézni. Az uralkodó a magyaroknak megköszönte a részvétet, és úgy fogalmazott: a közös fájdalom újabb kötelékkel köti össze a trónt és a nemzetet.

A magyar törvényhozás Erzsébet királyné emlékének törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslattal fejezte ki gyászát és háláját. Rendelkezett a királynéhoz méltó szobor felállításáról a fővárosban. A szobor létrehozására végül Zala György pályázatát fogadták el, szobrát 1932-ben helyezték el az Erzsébet híd pesti hídfője közelében, az Eskü téren (ma Március 15-e tér). 1953-ban lebontották, majd 1986-os restaurálása után a híd budai oldalára, a Döbrentei térre került, ma is ott látható (a lenti képen).

A képviselőház igazságügyi bizottságának jelentésében olvasható: „Hosszú idő után ő volt az első, aki megtanulta, megszerette és szeretettel beszélte nemzeti nyelvünket; megértette a szabadságához és történeti jogaihoz ragaszkodó nemzetnek sérelmeit és szenvedéseit, küzdelmét állami önállóságáért; felfogta jogos törekvéseinket, s mindezeknek ihletett tolmácsolója, pártfogója. A magyar nemzet legigazabb barátját vesztette el benne, kinek sírjánál a nemzet és a király érzése újra széttéphetetlenül egybeforr.

Kezdeményezések sora célozta Erzsébet emlékének megőrzését. Az uralkodó a magyar miniszterelnöknek írt levelében közölte az Erzsébet Rend és Érem megalapítását a császárné és királyné tiszteletére. Az elismerésben jótékony cselekedeteikkel kitűnő, illetve hivatásuk területén kiválóan munkálkodó nők részesülhettek. Kórházak, árvaházak, közterületek, fürdők és alapítványok kérvényezték, hogy Erzsébet királyné nevét viselhessék.

Sisi szobra a Genfi-tónál

Budapesten és szerte az országban utakat és településeket neveztek el a királynéról, szobrokat állítottak, a XX. század elejére kész kultusz épült Sisi alakja köré. A magyarok emlékezetében egyszerre testesítette meg a kor nőideálját, a fájdalmas anyai sorsot és a szabadságért folytatott küzdelmet. Emlékfákat ültettek tiszteletére, Erzsébet királyné kedvenc fáit, melyekkel kisebb-nagyobb ligetek kialakítása volt a cél.

Az ország egyik legforgalmasabb hídja, a budapesti Erzsébet híd is az ő emlékét őrzi. A régi Erzsébet hidat még Sisi életében elkezdték építeni, de a II. világháború végén a német csapatok felrobbantották, a ma is használt, fehér színű hidat 1964-ben adták át. Érdekesség, hogy a közvetlenül mellette álló, zöld színű Szabadság hidat eredetileg Ferenc József-hídnak hívták. Így található ma is egymás mellett egykori férj és feleség Budapest szívében – hidak formájában. Az Ő nevét viseli a János-hegyen álló kilátó is. Első magyarországi szobrát Stróbl Alajos készítette, melyet a miskolci Népkertben állították fel 1899-ben, de hazánkban rengeteg szobrot kapott. A 120 év alatt számos közterület, intézmény, valamint sok regény, film, zene és színdarab állít emléket alakjának.

Sulyok Attiláné

Források: rubicon.hu, mult-kor.huolvass-erdekessegeket.blog.hu, tortenelemportal.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép; 5. kép; 6. kép; 7. kép; 8. kép.

2017.09.10
18